Beniczky Ferenc

(Budapest, 1833. január 6. – Budapest, 1905. május 14.)

Beniczei és micsinyei Beniczky Ferenc Felső-Magyarország egyik régi nemesi családjából származott. A Turóc vármegyei család számos tagja viselt magas közhivatalt, így alispáni, alnádori, főkapitányi, országgyűlési képviselői pozíciókat is betöltöttek korábban. Édesapja Beniczky Ádám (1786-1843), földbirtokos, Pest, illetve Heves-Külső-Szolnok vármegyék táblabírája, aki a reformkorban többször próbálkozott alispáni, főszolgabírói tisztségek elnyerésével – sikertelenül. Édesanyja Mailáth Terézia (1794-1857), Mailáth György királyi személynök lánya.

Iskoláit magántanulóként végezte, majd jogi tanfolyamra járt, amelyet 1852-ben fejezett be Budapesten. Ekkor már úgy ismerték a nevét, mint aki sikerrel vívta meg a vesztes szabadságharc első hazafias párbaját. Jókai Mór beszámolója szerint „forró vér pezsgett a magyar főúri fiatalság ereiben. Ilyenforma rencontre-ok következménye lett az első hazafias párbaj Beniczky Feri (most Pest megyei főispán), akkor még 17 esztendős fiú, meg egy osztrák ezredes között. S a magyar fiú bizony keresztüllőtte az osztrák főtisztet”. A párbaj körülményeiről a Vasárnapi Újság így írt: „Hazafias érzületének és személyes bátorságának fényes jelét adta, midőn a véritéletek, börtönök és vagyonkobzások idejében párbajra hivott egy magas rangu vadásztisztet, ki a magyarokról becsmérlőleg nyilatkozott t egy nyilvános helyen. A golyó, mely a vadásztisztet keresztüllötte, ismertté tette a fiatal ember nevét, ki e tettével nemcsak személyes bátorságának adta tanujelét, de a politikai bátorságnak is oly mértekét mutatta be, mely a terrorizmus amaz idejében egyaránt volt megdöbbentő s másfelől fölemelő”. A párbajt Lippich Gusztáv (1899 és 1905 között a vármegye főispánja) is felelevenítette Szapáry Gyula arcképnek leleplezésekor, 1906-ban. Ezután többéves tanulmányutat tett Nyugat-Európában (hosszabb időt töltött Berlinben és Londonban), sőt megfordult az afrikai kontinensen is. Az 1860-as évek elejétől – immár alapos jogi, közigazgatási, közgazdasági ismeretek birtokában, német, angol, francia nyelvtudással – a Pest megyében található Zsámbokon gazdálkodott, illetve a „tudománynak élt, s mint a művészetek pártoklója és művelője meszsze ismeretes volt”. 1862-ben vette feleségül Bajza József író lányát, Bajza Lenke (1839-1905) írónőt.

A hatvanas évek második felében Beniczky aktivizálódott. Egyrészt ő állította össze és vezette Pest megye díszbandériumát 1867-ben, a koronázási ünnepségen, másrészt századosként szolgált az újonnan felállított honvédség keretében, mint lovas-százados (1869. április 18-án nevezte ki az uralkodó; a 19. lovasszázadhoz került. 1872 májusában szolgálaton kívüli viszonyba helyezték), harmadrészt politikai téren is megmérette magát, 1868-ban ugyanis elindult a gödöllői mandátumért Ödön bátyja (1822-1874) ellenében. Bár ez utóbbi megmérettetésen elbukott, 1869-ben már a gödöllői koronauradalom élén találta. Első gödöllői jószágigazgatóként Beniczky Ferenc 1869. szeptember 18-án tette le a hivatali esküt. A gazdaság korszerűsítése mellett nevéhez fűződik Gödöllő főterének rendbetétele, a főtér befásítása, a kaszinó megalapítása. Érdemei elismeréseként 1871-ben megkapta a kamarási címet, ám növekvő elégedetlensége jeleként 1873 szeptemberében benyújtotta lemondását. Ezt követően visszavonult zsámboki birtokára gazdálkodni. 1880-ban ismét a politika küzdőterére lépett, és ezúttal sikerrel vette a gödöllői választókerület akadályát. Bár egyesült ellenzéki programmal választották meg, hamarosan kilépett, majd csatlakozott a kormánypárti képviselők táborához.

A már korábban is érdemeket szerző nagybirtokos Beniczkyt december 15-én nevezte ki az uralkodó Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánjává, majd 1882. február 20-i közgyűlésén iktatták be méltóságába. Tisza Kálmán úgy indokolta Beniczky Ferenc kinevezését, hogy „a Jász-Nagykun-Szolnok megyei viszonyok felől kellőleg tájékozva van, sok és befolyásos családi összeköttetéssel bír”. A megyei sajtó meglepetéssel fogadta Beniczky kinevezését, hiszen – mint fogalmaztak – korábban ifj. Ráday Gedeont (1841-1883) emlegették esélyesként, illetve „eddig e név teljesen ismeretlen volt e megyében”. A megyei kapcsolat azonban létezett, hiszen testvére, Géza Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében rendelkezett kiterjedt birtoktesttel, ráadásul házasságok révén (1882-ben vette feleségül zsadányi és törökszentmiklósi gróf Almásy Máriát (1861-1893) a Beniczkyek kapcsolatba kerültek a Wenckheim, a Szapáry, az Odescalchi családokkal is.

A főispáni beiktatás – talán okulva az előző beiktatás hatalmas költségeiből – némileg szerényebb keretek között ment végbe, mint Batthyány Józsefé. A beiktatási ünnepségen Beniczky elismerte, hogy habozott a kinevezés elfogadásakor. Hivatkozott a feladatok nehézségére, arra, hogy „jogköre sok féle félremagyarázatokra adhat alkalmat”, illetve célzott arra, hogy a megyében jelenleg hiányzik az „összhangzatos működés”. Kerek József főjegyző pedig a „hosszabb együttlét reményében” üdvözölte az új főispánt, utalva Beniczky elődeinek rövid időtartamára. A beiktató közgyűlés utolsó akkordjaként leplezték le Ferenc József arcképét. Beniczky Ferenc kezdettől a kormányzat elvárásaként megjelenő központosításáért lépett fel. Ezen céljában legfőbb támogatója Horthy István, a törvényhatóság egyik erős embere, kenderesi földbirtokos volt, legnagyobb ellenlábasának pedig Sipos Orbán alispánt tartotta. Míg az alispán az előző főispánnal, Batthyány Józseffel kiváló munkatársi, szinte baráti viszonyt ápolt (1882 júniusában a volt főispán feleségével együtt meglátogatta az alispánt és családját, és néhány napot közösen töltöttek), addig az 1882 őszétől a megyeházán található főispáni lakásba költöző Beniczkyvel kapcsolatban ugyanezt nem lehetett elmondani.

A május 15. és 17. között tartott közgyűlés volt az az időpont, amit a két tábor az erősödő szembenállás eredőjeként meghatározott. A Jász-Nagykun-Szolnok így fogalmazott: „Azon békés egyetértő hangulat, mely a megyét mint egy gondviselésszerüleg áthatni látszott, megzavartatott, az egyensuly, mely a különböző elemek és történelmi traditioknak hódolni szerető megyei főalkatrészek közt fennállott, megdöbbentően megingott”. Míg a májusi közgyűlés előtt „a megyei mindkét nembeli fiatalság kölcsönösen látogatta a más helyeken tartott mulatságokat, kerestettek az érintkezési pontok”, azután „mintha csak lánczától eresztették volna el az egyetlenség ördögét, sutba lett vágva minden baráti emlék”. A Szolnoki Híradó visszatekintésében: „A májusi közgyűlés után, mintegy riadóra, minden téren megindul az izgatás, (…) a nemzetiségi kérdésnek egy alfajtája támasztatik, midőn a jászkunok egy töredéke a megyeiek ellen minden ok nélkül szövetkezésre és zászlóemelésre ösztönöztetnek”. Ezen a közgyűlésen ugyanis a közigazgatási bizottság új tagot választott, és ebben a kérdésben éles szembenállás alakult ki a felek között. Sipos Orbán ezután negyedéves betegszabadságra távozott. Mélyítette az ellentéteket a nyári főispáni körút, amikor is az esetleges problémákat (pl.: Karcag város árvaszékénél) kemény kézzel igyekezett megszüntetni. Az ellentmondást nem tűrő politika többekkel szembefordította, így például a polgármesteri tisztéből felfüggesztett karcagi polgármesterrel, Papp Elekkel is. Beniczky – már államtitkárként – így emlékezett vissza a „rendteremtésre”: „Jöttek panaszokkal a községi jegyzők, a városi kapitányok, a polgármesterek, sőt maga az alispán ellen is. Meghallgattam őket, és ha kifogásaik és sérelmeik alaposak voltak, igyekeztem azokat orvosolni és tényleg orvosoltam is. Néhány jegyző és városi kapitány, sőt polgármester is azalatt, míg főispán voltam, általam felfüggesztetett és el is mozdítatott”. A folyamatosan növekvő bizalmatlanság végül az alispán távozásához vezetett. Sipos helyzetét nem könnyítették azok a hírek, amelyek a vágyott állami szolgálatról, rendőrfőnöki kinevezéséről szóltak. 1882. november 30-án jelent meg a „várt” hír a hivatalos lapban, hogy a király Bihar megye tanfelügyelőjévé nevezte ki. Az alispán búcsúja sem sikeredett szépre. A kinevezését követően a főispán felmentette őt állásából, és felkérte hivatalának átadására. Sipos úgy válaszolt, hogy még nem tette le hivatalos esküjét, ráadásul szerinte a főispán olyan intézkedéseket tett, amelyek „a helyzetnek nem felelnek meg”. Beniczky félreértésre hivatkozott: „hogy én Nagyságodat hivatalától felmentem, egyedül csak a hivatal átadására vonatkozott”, Sipos pedig esküje letétele után tájékoztatta a főispánt lemondásáról. A december 19-én és 20-án megtartott megyei közgyűlésen végképp megtörtént a kenyértörés. A képviselők kezdeményezésére indítványozták, hogy a közgyűlés döntsön arról, hogy ne fogadják el Sipos lemondását. Nagy zaj, kiabálás és „gyerekes nyegleségek” mellett Beniczky döntése alapján nem nyílt, hanem titkos szavazás döntött az alispáni kérdésben. Végül 121:73 arányban a közgyűlés Sipos Orbán lemondása ellen szavazott. Ennek értelmében keresték fel, ám a kiküldött bizottság azt jelentette, hogy Sipos marad a tanfelügyelői állásában. A főispán támogatását élvező úgynevezett Unió-párt 1883. január 27-én tartotta alakuló ülését Szolnokon, az ipartársulat termében. Másnap, 28-án megyebizottsági tagválasztást tartottak Szolnokon, ahol a frissen alakult párt első győzelmét aratta: Bagossy Károlyt választották meg Kludik Gyula aljegyzővel szemben. Ráadásul ezekben a napokban érkezett meg Tisza Kálmán miniszterelnök levele, amelyben értesítette a vármegyét, hogy Sipos lemondásának indokolatlan el nem fogadása után a következő rendes közgyűlésen be kell tölteni az alispáni széket. Az 1883-as év tulajdonképpen a Beniczkyhez és Horthyhoz közel álló Unió-párt folyamatosan erősödéséről, a Sipos-pártiak, így a jászkun partikularizmus visszaszorításáról és meggyengüléséről szólt. Ennek jegyében jelentek meg a sajtóban olyan cikkek, amelyek szerint „az új aeranak, mely jelenlegi főispánunk ideérkezésével kezdődött, volt fenntartva kitisztítani ezen Augias-istállót, helyrehozni és megtorolni hosszú évek mulasztásait, melyek a becsületes közigazgatásba vetett bizalmat alapjában rendítették meg”, továbbá, hogy a volt alispán „központja lett egy olyan pártalakulásnak, mely (…) jelenleg vak bosszuból csak rombolni, bizalmatlanságot kelteni (…) törekszik”. Ezt támasztja alá, hogy elbukott Gyömörey Félix a közigazgatási bizottsági székért, Kerekes Géza pedig az alügyészi állásért folytatott küzdelemben. Az év végén megtartott tisztújítást megelőző értekezleten Beniczky főispán is megjelent: kijelentette, hogy nem akar a megyében csak „pictus masculus” lenni, és mivel a megye jövőbeli közigazgatását meghatározó tisztújítás készül, ezért mind a tisztikar kijelölése, mind az alispán személyére (Hajdu Sándor) vonatkozólag véleményt kíván formálni. A főispán erőteljes fellépésének, befolyásának köszönhetően a tisztújításon teljes Unió-párti siker született. A megye egyes részeit azonban a törvényszék kérdése ismét egymás ellen hangolta. Az évtizedes kérdést 1884-ben – szeptember 25-én, tehát még Beniczky elnöklete alatt – tárgyalta a közgyűlés. Papp Elek javaslata szerint a közgyűlésnek feliratot kell intézni a képviselőházhoz és az „összminisztériumhoz”, hogy a karcagi és jászberényi törvényszékek hagyassanak meg a végleges szervezésig. Horthy István felszólalásában a felirat kérdését azzal utasította el, hogy „ezen kérdés bolygatása csak az említett városok elidegenítéséhez vezetne”, ezért a javaslatot elutasította. A megosztottság ismét felerősödni látszott, hiszen 29 fős többséggel Papp Elek javaslatát támogatták. A „szolnokiak” azonban két nap múlva megtámadták a feliratot, és egy eltérő tartalmú anyagot készítettek el. A kérdést a következő évi III. tc. zárta le, amikor a törvényhozás végül megszavazta a jászkun törvényszékeknek Szolnokra való helyezését.

Beniczky főispánságának maradandó alkotásai közé tartozott két helyi érdekű vasútvonal – a Szajol-Pusztatenyő-Kunszentmárton és az Újszász-Jászapáti – kiépítése. Az érdekeltségek vezetőjeként, és a „a legmagasabb körökben fennálló összeköttetéseinek” bevetése révén 1884. április 12-én mindkét vasútvonal megkapta az építési és üzleti engedélyt. 1884. július 2-án a „P.tenyő-kunszentmártoni helyi érdekű vasút Rt.” Beniczkyt elnökké választotta. Bár Polónyi Géza – a szolnoki kerület képviselőjeként – a képviselőházban felrótta Beniczkynek, hogy olyan területen jelent meg, ahol szerinte egy főispánnak semmi keresnivalója nincs („hol az üzlet kezdődik, a jó közigazgatás végződik”), B. Kemény Gábor közmunka – és közlekedésügyi miniszter válaszában leszögezte, hogy a főispánok közreműködését helyesnek és hasznosnak tartja. Beniczky befolyását és elkötelezettségét jelzi az a tény is, hogy már államtitkárként sikerült keresztülvinnie, hogy a közlekedési minisztérium a két említett vasút részvénytőkéjét jelentősen megemelje. Beniczky Ferenc résztvett az 1885. május 16-i Szajol-Pusztatenyő-Kunszentmárton, és a július 20-i Újszász-Jászapáti vasútvonalakat ünnepélyes megnyitásán is. A díszes emlékiratok átadása mellett érdemes megemlíteni, hogy Beniczky ünnepi beszédeiben a „megye fiának vallotta magát” és kitért a jászkun és a szolnoki részek egyetértésére is. Polónyi megjegyzése azonban nem maradt következmények nélkül. „Egyetlen kerület van, a szolnoki, melyben elismerem, személyes befolyásommal buktattam meg Polónyit és személyes befolyásommal jött ide a mostani képviselő” – emlékezett vissza Beniczky 1886-ban.

A főispán fontos szerepet játszott a vármegyei gazdasági egylet tevékenységében is. Azután, hogy 1883. június 14-én elvállalta az egylet elnöki tisztségét, hatalmas szervezőmunkába fogott, amelynek eredményeként 1884 májusában Szolnok adott otthont a gazdasági kiállításnak és lóversenynek, melynek díszvendége gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter volt. Szolnok városa is sokat köszönhetett a főispánnak és feleségének, Beniczky Bajza Lenkének. Hangversenyeket rendeztek több fővárosi művész részvételével a felépítendő református templom, illetve az ipartársulat javára. Ekkor alakították át a szandai gátat közúttá. Beniczky többször tett látogatást a város közintézeteiben. Így meglátogatta az ipartársulatot, Bossányi Gabriella nőneveldéjét, a belvárosi fiúiskolát, a gimnáziumot, a városi közkórházat. Fontosnak tartotta a főispán, hogy megszólaljon az egész országra kiterjedt zsidóellenes zavargás – és pogromhullám kérdésében. Bár a megyében kevés esetről van tudomásunk (pl. Mezőtúron, vagy Jászladányban), Beniczky kiemelte, hogy ezek a mozgalmak „egy kárhozatos jelszó alatt a polgártársak személy- és vagyonbiztonsága ellen irányulva beszennyezik édes hazánk jó hírnevét”. Az ezek elleni fellépésben szerinte kulcsszerepe van a lelkészeknek és a népnevelőknek. Ezenkívül elnöke volt a megyei agarász- és sportegyletnek, a megye községi tanítótestülete pedig tiszteletbeli elnökének választotta.

1884. szeptember 25-én még elnökölt a közgyűlésen (itt kell megjegyeznünk, hogy a főispán mindössze egy közgyűlésről hiányzott – az utolsóról, amelyet 1884. szeptember 27-én, szombaton tartottak), hivatalosan szeptember 29-én az uralkodó felmentette és nevezte ki belügyminisztériumi államtitkának. Október 4-én Hajdu Sándor alispán vezetésével a megyei tisztikar, illetve a Szolnokon székelő hivatalok főnökeik vezetése alatt búcsúztatta, másnap pedig Szolnok városa köszönt el a főispántól. A fáklyás felvonulás után – a vármegyeház előtt – összegyűlt tömeg előtt Elek Dávid szolnoki polgármester mondott beszédet: „Méltóságod kineveztetése az öröm és fájdalom érzését költi föl keblünkben. Az örömét, mert mindannyian örvendünk a fölött, hogy a legfelsőbb királyi kegy és kiváló bizalom országos érdekek előmozdításából méltóságodat ezen ép oly magas mint fontos állásra emelte; (…) meg vagyunk győződve, hogy méltóságod ernyedetlen buzgalma, fáradhatatlan tevékenysége, kiváló tapintat és bölcsessége által ezen új állásban csakis üdvére és boldogítására lehet édes hazánknak. De méltóságod távozása valóban fájdalmat okozó reánk nézve, mert főispáni állásának elfoglalása óta mindenkor meleg érdeklődéssel viseltetett városunk minden közügye iránt…”

1884. november 9-én, az új szolnoki városháza ünnepélyes közgyűlésének első döntéseként Beniczky Ferencet „Szolnok városa s polgárai közjavára, a Haza és e város szellemi és anyagi felvirágoztatására irányúlt eredményes ténykedéseinek, soha el nem múló érdemeinek elismeréséül, a jelenlévők egyhangú elhatározásával s közlelkesedésével” Szolnok város díszpolgárává választotta. A díszalbumot december 21-én adta át Elek Dávid polgármester és kísérete. Beniczky „meghatva mondott köszönetet, kiemelve, hogy a fejlődő és szép jövőt ígérő tősgyökeres magyar városnak jogos igényeit mindig szívén fogja hordozni, s mint a város fia, fokozódott buzgalommal igyekszik annak érdekeit előmozdítani”. Az új államtitkárt november 25-én kereste fel a megyei tisztikar küldöttsége, élükön az alispánnal, hogy átadják a megyei tisztikar fényképeit tartalmazó díszes albumot Beniczky Ferencnek.

Belügyminiszteri államtitkári pozíciója mellett először az illavai, majd a bánátkomlósi választókerület képviselője is volt. 1888 januárjától – kormánybiztos-intendánsként – Beniczky felügyelete alá került a két állami színház, az Opera és a Nemzeti. Sikeres válságmenedzserként rendbe tette az intézmények pénzügyi hátterét, és neki köszönhető Gustav Mahler igazgatói ténykedése. Justh Zsigmond nem éppen hízelgően értékelte Beniczky szerepvállalásait: „… középszerű politikus, ki miután Beniczky Lenke férje lett, ki írónő – most (kivált hogy politikában használhatatlan) a művészi ügyekkel lett megnyomorítva. Keveset tud mind ebben, mind abban, s éppen azért mindenben igen bizonyos”. 1889. január 18-án – saját kérésére – felmentették államtitkári állásából. Kormánybiztosi teendőit 1891 januárjáig végezte. Eredményeként valóságos belső titkos tanácsos címmel és a Szent István-rend középkeresztjével tüntették ki.

1890. november 4-én nevezték ki Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét törvényhatósági jogú város főispánjának. „Szakadatlan buzgalommal és csendes munkálkodással” folytatott másfél évtizedes tevékenységét „a vármegye közigazgatási és kulturális érdekei iránti meleg eljárása, közigazgatási jártassága, tisztviselőkkel szemben tanusított részrehalatlansága” jellemezte, és „ellenőrző és felügyeleti hatóságát lelkiismeretes buzgósággal végezte”. Kecskemét városában főispánsága alatt épült meg az új városháza, a színház, a gyalogsági laktanya, indult meg a csatornázás, az utak kövezési munkálatai, a közvilágítás. Számos település választotta díszpolgárrá (Kecskemét, Halas, Nagykőrös, Szentendre, Vác, Újpest), vagy neveztek el – még életében – utcát róla. 1900-ban nevezte ki az uralkodó a főrendiház „élethossziglani tagjává”. Kitüntették a szerb Takova-rend, a román koronarend nagykeresztjeivel. Tagja volt a főrendiház gazdasági, naplóbíráló, mentelmi, közgazdasági és közlekedési bizottságának, a királyi és országos legfőbb fegyelmi bíróságnak, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület igazgatóságának, emellett ellátta a Magyar-Francia Biztosító Rt. felügyelő-bizottságának elnöki tisztét is.

Felesége, Bajza Lenke 1905. április 2-án bekövetkezett halála után tíz nappal, április 12-én nyugalomba vonult. Ez alkalomból a király a Ferenc József-rend nagykeresztjét adományozta neki. 1905. május 14-én hunyt el. A zsámboki templom kriptájába temették el. Temetésén Lippich Gusztáv főispánja és Bagossy Károly alispán is képviselte Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét.

„… szívjóság, becsületesség, egyenesség, nyíltság, őszinteség, erély és a szeretet jellemezték közéletét és minden munkájában az az eszményi igazság vezette, mely második erkölcsévé vált és a melynek hiányával ember előtte meg nem állhatott”.

(B. G.)

Források:

- MNL JNSZML IV. 407. Alispáni iratok Cs.9. 65.
- MNL JNSZML IV. 407. Alispáni iratok Cs.9. Alispáni jelentések 1877-1894.
- Cseh Géza: Megyeellenes partikuláris mozgalom a Jászkunságban. In: Jászsági évkönyv, 1993. 19-28.p.
- Galsi, 2009. augusztus 7.p.
- FARKAS József: A gödöllői koronauradalom felügyelete és igazgatása a dualizmus idején. In: Levéltári Szemle, 2004/3. 21-38.p.
- Hadtörténelmi Levéltár, I.B. Kikülönített gyűjtemények 1867-1945. 35. Tiszti személyügyi és anyakönyvi lapok, minősítési táblázatok. 7609.sz.
- Jász-Nagykun-Szolnok, 1881. december 25., 1882. augusztus 20., 1882. augusztus 6., 1882. február 26., 1882. július 30., 1882. június 4., 1883. december 9., 1884. április 27., 1883. május 27., 1883. október 14., 1884. január 28., 1884. március 9., 1884. október 12., 1885. július 26.
- Jókai Mór: A históriai tarokkparti. Online elérhetősége: - http://mek.oszk.hu/00800/00834/
- Justh Zsigmond: Justh Zsigmond naplója és levelei. Budapest, 1977. Online elérhetősége: - http://mek.oszk.hu/05600/05631/html/02.htm/
- Főrendiházi irományok, 1881. IX. kötet 660-661/1881.
- Képviselőházi napló, 1875. V. kötet. 92/1875., , 1881. XV. kötet. 311/1881., , 1881. XVII. kötet. 359/1881., , 1884. X. kötet. 212/1884., , 1884. X. kötet. 212/1884.
- MNL JNSZML IV. 405. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Törvényhatósági Bizottságának jegyzőkönyvei 10/1882., 14/1882., 276/1882., 3/1883., 335/1884., 343/1884., 410/1882., 456/1884., 488/1883., 9-10/1882.
- Kőszeghi Sándor: Nemes családok Pestvármegyében. Budapest, 1899. 37.p.
- Magyar Színháztörténet II. 1873–1920. Budapest, 2001. Online elérhetősége: - http://mek.oszk.hu/02000/02065/html/2kotet/9.html/
- Somogyi, 1899. 233-234.p.
- Somogyi, 1902. 151-153.p.
- Minisztertanácsi jegyzőkönyvek, 1881.12.04.-2. Online elérhetősége: - http://www.adatbazisokonline.hu/adatbazis/minisztertanacsi-jegyzokonyvek-1867-1944/adatlap/58469/
- Minisztertanácsi jegyzőkönyvek, 1884.10.03.-2. Online elérhetősége: - http://www.adatbazisokonline.hu/adatbazis/minisztertanacsi-jegyzokonyvek-1867-1944/adatlap/57125/
- MNL JNSZML V. 472. Szolnok város képviselőtestületének közgyűlési jegyzőkönyvei 119/1884.
- MNL MOL Belügyminisztériumi Levéltár K 148 1187.cs.
- Papp Izabella: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye első alispánja, Sipos Orbán. In: Zounuk 11. Szerk.: Zádorné Zsoldos Mária. Szolnok, 1996. 147-179.p.
- Szikszai, 2005. 25-29.p.
- Szolnoki Híradó, 1882. december 24., 1882. december 3., 1883. január 1. , 1883. január 28. és 1883. február 1., 1883. január 7., 1883. június 28., 1883. május 13. , 1883. november 22., 1883. szeptember 16. , 1884. december 25., 1884. július 6., 1884. május 22., 1884. november 27., 1884. október 12., 1884. október 26., 1884. október 9.
- Új országgyűlési almanach 1887–1892. Szerk.: Sturm Albert. Budapest, 1888.
- Vasárnapi Újság 1900. november. 25., 1884. október 12., 1905. május 21.
- Köszönet a zsámboki plébánosnak.

Képek: