borostyánkői Egan Imre

(Borostyánkő, 1881. február 13. – Budapest, 1944. augusztus 22.)

„Azt szeretném, ha egy Apponyi ékesszólása, egy Petőfi ihlete és egy Széchenyi jövendőbelátásával rendelkeznék ma, hogy mindazt a jó és nemes törekvést, amelyet magammal hoztam, amidőn nehéz útamra ide elindultam, az önök lelkébe átültetni képes legyek”

1881. február 13-án született Borostyánkőn (más forrás szerint a 15 km-re fekvő Pinkafőn) ír felmenőkkel bíró (O’ Egan) vegyes vallású (katolikus/evangélikus) családban, ám 1911-ben áttért a reformátusok hitére. Egan Imre és gyermekei nemesi előnevét 1930-ban (197.453/1930.), illetve 1937-ben (Iván: 68.282/1937.) igazolta a Belügyminisztérium.
Nagyapja, Edward/Ede (1816-1880; nagyanyja: Koch Júlia (1828-1902) mezőgazdasági szakember, („a felejthetetlen Klauzál Imre egyik kedvencz tanitványa”, „Batthyány Gusztáv gróf (későbben herczeg) jószágkormányzója”, „Festetich György grófnak egy negyedszázadon át gazdasági tanácsosa”), a Vas megyei Borostyánkő földbirtokosa, aki „az ország egyik legkiválóbb, széles látókörű szakemberének hírében állt”.
Imre édesapja, Ede (1851-1901) és nagybátyja, Lajos (1852-1920; a fiumei magyar királyi tengerészeti hatóság mérnöki osztályának a vezetője, Fiume helyettes kormányzója, műszaki tanácsos) 1884-ben honosíttatták magukat, majd 1890-ben nemességben és a borostyánkői előnév adományozásában részesültek.
Az édesapa („a ruszinok jótevője”) folytatva az apai hagyományokat az agrárium modernizálásáért szállt síkra. Az Országos Tejgazdasági Felügyelőség vezetőjeként tett lépéseket a szarvasmarha-tenyésztés és a tejgazdálkodás előrelépéséért. Nevéhez fűződik „a hegyvidéki földművelő nép közgazdasági helyzetének javítását célzó állami akció”, az ún. hegyvidéki akció kidolgozása és vezetése. Az akciót Bereg vármegyében indították el, az itt élő - többségében ruszin - paraszti réteg érdekében. A munkanélküliség és az uzsora csapdájában vergődő tömegeket földbérlettel, tenyészállatok kiosztásával, alacsony kamattal kölcsönt nyújtó hitelszövetkezetekkel, áruraktárakkal próbálta megerősíteni. Egan Ede 1901. szeptember 20-án máig tisztázatlan körülmények között (merénylet/véletlen baleset) halt meg.
Édesanyja Krieger Erzsébet (1858-1913).
Testvérei, László és Jenő apjuk halála után porosz állampolgárokká lettek s 1903-ban a „von Egan-Krieger” kettős névvel német nemesség adományozásában részesültek.
Egan több házasságot is kötött: kisgeszéni Szabó Kata, Szathmáry Illyés Emma, Horváth Mária voltak a feleségei.
Egan Imre Kassán szerezte meg a gimnáziumi érettségit, majd - az egyéves önkéntesi katonai ideje után - a magyaróvári gazdasági akadémiát végezte el. 1904 és 1905 között az Arad vármegyei gazdasági egyesületnél fogalmazó-gyakornok, később segédtitkár. 1904 és 1905 között az Arad vármegyei gazdasági egyesületnél fogalmazó-gyakornok, később segédtitkár. 1905-ben letette a budapesti tudományegyetem első jogi alapvizsgáját, majd 1909-ben Kolozsváron szerezte meg jogi diplomáját. A német és francia nyelvet is bíró Egan 1905 és 1907 között Szombathelyen dolgozott, mint a Nyugat-Magyarországi Földmívelők Gazdasági Egyesületének szervezője, titkára. 1908 és 1917 között a Földművelésügyi Minisztérium székelyföldi, majd nagyváradi kirendeltségén gazdasági gyakornok és segédfogalmazó.
1912-ben egy évet Franciaországban töltött – fő célja a világkereskedelem tanulmányozása volt.
A m. kir. 9. honvéd huszárezred állományába tartozó tartalékos főhadnagyként 1914. december elejétől a Szurmay csoportparancsnoksághoz beosztott lovas futártisztként teljesített szolgálatot.
A világháború alatt az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért 1915 márciusában, illetve novemberében is felterjesztették kitüntetésre. Előbb a Legfelsőbb Dicsérő Elismerés látható jelét képező Bronz Katonai Érdeméremre, másodszor az Újólagos Dicsérő Elismeréseként az Ezüst Katonai Érdeméremre. A novemberi felterjesztés alkalmából soron kívüli századossá való előléptetését is javasolták, ez utóbbi azonban nem történt meg. Mindkét kitüntetést a hadiszalagon a kardokkal kapta.
1916 őszén megbetegedett, majd a kirendeltség kérésére 1916. szeptember 13-án bizonytalan időre felmentették.
1917-től már a minisztériumban foglalkoztatták segédtitkárként és fogalmazóként. Ugyanekkor közélelmezési kormánybiztos-helyettesként is dolgozott. Működési területéhez tartoztak Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Bodrog vármegyék, valamint Baja, Kecskemét, Szabadka, Újvidék és Zombor törvényhatósági jogú városok. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja 1918. utolsó negyedévéről szóló beszámolójában a teljes elismerés hangján szólt Egan működéséről, „mert az ő közbenjöttével kapott karhatalmi csapatokkal tudtam a teljesen anarchikus állapotok bekövetkezését meggátolni s tisztán ennek köszönhető, hogy ma már a vármegye egész területén kezd a konsolidálódás megindulni”.
1919. január 1-től a Földművelésügyi Minisztériumban minisztériumi titkár, szűk másfél év múlva pedig egy hihetetlenül nehéz időszakon átesett vármegye élén kellett bizonyítania. 1920. május 20-án Lippich Istvánt ugyanis felmentették állásából és Egan Imrét nevezték ki a vármegye főispáni teendőinek ellátásával is megbízott törvényhatósági kormánybiztosának.
Egan május 29-én foglalta el hivatalát (táviratában azt kérte a törvényhatóságtól, hogy „mindenféle különösebb ünnepeltetés” nélkül fogadják), beiktatására azonban csak egy hónap múlva, a június 21-én tartott közgyűlésen került sor.
A szokásos formulák között végbement beiktatás Egan ekkor elmondott beszéde miatt maradt emlékezetes.
Egan önmagát idegennek, a helyi viszonyokat nem ismerőnek, ugyanakkor „izzó hazafiságtól átitatott”, „becsületes magyar embernek”, katonának írta le, aki bizalmat és megértést kért a törvényhatóságtól. Tudjuk, hogy Egan a nemzetgyűlési választások „sok port és viszályt felverő napjaiban” foglalta el székét, de - saját bevallása szerint - ekkor sem „nyúltam egyetlen helyen egyetlen egy oly eszközhöz sem, amely a pártpolitikai céloknak hatalmi szóval való érvényesítését jelenthette volna”, bár tudjuk, hogy éppen a választások idején tapasztalt magatartása miatt fogják bepanaszolni, majd felmenteni.
Fő céljának a rendteremtést (akár a katonaság segítségével is), a „kommunista üzelmek megtorlását” („a bűnösöknek bűnhődniük kell”), a zsidókérdés megoldását és a földreformot nevezte meg.
Programjának legnehezebb és legkényesebb kérdésének a zsidókérdést nevezte meg, és utalt arra, hogy „bizonyos antiszemita hangzása van nevemnek”, de tisztázta azt is, hogy „én tulajdonképpen nem vagyok az, amit „antiszemitának” nevezni szoktak”. Hiszen szerinte „nem üldözni, nem szidni, nem ütni kell a zsidót, hanem dolgozni kell ellene”, bár ha „itt-ott üldözéssé fajul e védekezés” (…), „még ezt is meg tudom érteni, bár – ismétlem - helyeselni nem tudom”. A legjobb megoldást is megnevezte: „ennek a magyarságtól idegen fajnak lehetővé tétetnek, hogy másutt, más országban keressen boldogulást”. Egan ezután - beiktatási beszédekhez képest meglepő módon - élesen bírálta a vármegyét, a törvényhatóságot. Szerinte „nem menthető”, hogy „a magyar irredentával szemben (…) nemtörődömséget, fásultságot és bűnös közönyt” tapasztalt a vármegyében, ráadásul megvizsgálta a törvényhatósági bizottság összetételét, és „megdöbbenve tapasztalta”, hogy „600 bizottsági tagból 97 a zsidó, vagyis 16%. Ha viszont csak a 300 virilistái vesszük, úgy még feltűnőbb és még veszélyesebb ez az arány, mert 300-ból 84, vagyis majdnem 30% a zsidó”. Éppen ezért egyik feladata az lesz, hogy kiemelje a „társadalmi és gazdasági vezető pozíciókból” a zsidókat.
Másik kiemelt céljának a „sokak által ellenzett” és „veszedelmes problémaként” feltüntetett földbirtokreform végrehajtását nevezte meg. Véleménye szerint meg kell erősíteni a kisgazda réteget, és a nagybirtokokat - főleg a „rossz kézen lévő, rosszul kezelt nagybirtokokat” - fel kell osztani. A változásoknak azonban nem szabad megállniuk a földkérdésnél; a kisgazdákat, az új földbirtokosokat be kell engedni a politikai életbe is, a vármegyei életbe is („bizonyos demokratikus friss levegő ide is be fog tódulni”).
A rendhagyó és kemény kijelentéseket tartalmazó beszéd után a vármegye erős emberei nem hagyták szó nélkül az elhangzottakat. Kiss Ernő kijelentette, hogy kerülni akarja az ünneprontást, éppen ezért a politikai programhoz nem akar hozzászólni, ám az ellen tiltakozik, hogy a kormánybiztos vádat emelt a birtokos osztály ellen, mondván, éppen a nagybirtokosok igyekeztek a kisgazdák segítségére, amikor a vármegyében megalakították a gazdaszövetséget. Almásy Imre korábbi főispán is támogatta a Kiss által elmondottakat.
Mivel mindösszesen két hétig töltötte be ténylegesen a főispáni széket, illetve egyetlen közgyűlésen elnökölt, érdemi munkát nem tudott végezni.
A beiktató közgyűlésen ígéretet tett a „szénmizéria”, a szénellátás szétosztásának ügyében történő közbenjárásra a szén-kormánybiztosnál, és ekkor választották meg Alexander Imrét - eddig helyettesített alispán - a vármegye alispánjának.
A közgyűlés végén a törvényhatóság határozata alapján sürgönyt küldtek Horthy Miklós kormányzónak, amelyben értesítették Egan Imre beiktatásáról, az alispán megválasztásáról, emellett kifejezték „hódoló tiszteletüket”, „rajongó ragaszkodásukat és szeretetüket”, „tántoríthatatlan hűségüket” a kormányzó felé.
Július 3-án - a főispán-kormánybiztos ellen tett panasz miatt - a belügyminiszter javaslatot tett Egan felmentésére, amire másnap már sor is került. A mezőtúri választókörzetben ugyanis a kisgazdapárti Vértes Vilmos István legyőzte Tóth Jánost, aki csaknem négy évtizeden keresztül képviselte a kerületet. A bukás okát sokan a kormánybiztos-főispán fellépésében („illetéktelen, részrehajló és terrorizáló”) vélték megtalálni, és számos vádat megfogalmaztak ellene: „akcióba léptette a rendőrséget”, „letépette (…) a Tóth-párt plakátjait”, „a falragaszok szerkesztőit, a párt vezetőembereit, a nyomdatulajdonost (…) rendőri kihallgatás alá fogta”.
És bár a kisgazdapárt teljes mellszélességgel kiállt Egan mellett és további bizalmukról biztosították, a „kereszténypárt (…) erélyesen követelte a kormánybiztos eltávolítását”. A döntés Egan felmentése lett. Érdekes, hogy bár megtámadták Vértes mandátumát, a választási bizottság a petíciót elutasította.
Szűk két hónap múlva azonban már ismét főispánként találkozunk Egan nevével: a kormányzó ezúttal Békés vármegyét bízta rá. Augusztus 31-én további feladatot kapott: ekkor Arad vármegye meg nem szállt területének irányítását is rábízták, azonban ezt a kormányzó végül nem támogatta.
Nem sokáig állt e vármegye élén sem, hiszen nyolc hónap múlva, 1921. április 22-én azonban a belügyminiszter javasolta Egan felmentését, amit Horthy 27-én jóvá is hagyott. Egan távozását összefüggésbe hozták a kisgazdapárt gyengítésének szándékával is. Nagyatádi Szabó István érintkezésbe lépett Ráday Gedeon belügyminiszterrel és kérte, hogy Ráday a főispáni állások betöltéséről tárgyaljon pártjukkal, és ne önkényesen távolítsák el a kisgazdapárti főispánokat.
Egan Imre nevét az ún. nyugat-magyarországi felkelés ismertette meg az országgal. A trianoni békeszerződés értelmében a magyar kormánynak ki kellett ürítenie és át kellett adnia a szintén vesztes Ausztriának egy kb. 4 ezer km2-nyi területsávot. 1921 augusztusában azonban magyar irreguláris erők (Rongyos Gárda) megpróbálták megakadályozni az osztrák törekvéseket. Ennek eredményeként másfél hónapos felkelés kezdődött, amelynek egyik főszereplője Egan Imre lett. „A felkelés leginkább partizántörténetbe illő részlete talán az lehetett, amikor Egán Imre ny. békési főispán lovas alakulatával egészen a régi osztrák-magyar határ mögé becsapott”. Szeptember 2-án azonban a Pörgölény község határában vívott tűzpárbajt követően Egan az osztrák csendőrség fogságába került. „Útközben a védekezni képtelen sérültet a lakosság ütlegelte, Kirchschlagban pedig kis híján lincselés áldozata lett, de egy osztrák ezredorvos erélyes fellépéssel megmentette”. A fogságból levelet írt kecskeméthi Pethes Lászlónak, amelyben állapota mellett („A puskatusütések a fejemen és a bajonettszurások már gyógyulóban vannak, csak az átlőtt balkezem kellemetlenkedik még”.) röviden kitért tevékenységére is: „A két zóna között fekvő községek legfőbb polgári elöljáróságát átvettem. A statáriumra a rend és nyugalom miatt van szükség. Ezt most nekem szememre vetik, pedig az én parancsnokságom alatt még csak be sem csuktak senkit”. Egan kiszabadulása után még küzdött a határkiigazításért (Borostyánkő is az osztrákokhoz került), ám a további próbálkozások kudarcot vallottak.
Egan több választáson is próbálkozott mandátum elnyerésével: 1920-ban Felsőőrött jelölte a kisgazdapárt, 1922-ben a tótkomlósi választókerületben szintén kisgazda támogatással már el is indult a választásokon, A mandátumot végül a munkáspárti támogatással induló Dénes István nyerte. A két fél párbajban is összemérte erejét. 1926-ban a kőszegi körzet fajvédő jelöltjeként merült fel a neve, Egan azonban maga cáfolta jelöltségét a helyi lapban: „A fővárosi sajtóban és annak nyomán a vidéki lapokban is olyan hirek jelentek meg, hogy én a kőszegi kerületben a nemzetgyűlési választáson fellépni szándékozom. Kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy ezek a híresztelések teljesen önkényes kombinációk. Sohasem gondoltam arra, hogy a kőszegi kerületben fellépjek”.
Az ezt követő majd két évtized javarészét Franciaországban, illetve Sopronban töltötte és az Országos Földhitelintézet gazdasági szakértőjeként dolgozott.
1929-ben egyike volt azon 30 főnek, akik a nyugat-magyarországi felkelés nyolcadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen ezüst emlékérmet vehettek át, és akiknek „a mellére Prónay sajátkezűleg tűzte” azt fel.
A harmincas évek végén újra aktivizálódott: 1938. novemberében önként jelentkezett katonai szolgálatra Kárpátaljára, majd Kárpátalja 1939. márciusi „visszatértekor” ő is bekapcsolódott a térség jövőjéről szóló diskurzusba. Ekkor írta és jelentette meg a ruszin kérdésről szóló, sokat hivatkozott munkáját (Egan Imre: Milyen legyen a ruszin autonómia? Ungvár, 1939.), amelyben részletesen írt az autonóm terület berendezkedéséről. Írása szerint az autonóm terület vezetését egy főkormánybiztos, illetve egy 101 tagból álló kormányzótanács látná el korlátozott jogkörrel. Vasas Géza szerint Egan szerette volna édesapja hegyvidéki akcióját is felújítani.
Mindemellett ő vezette a Szolyván felállított Magyarországi Ruszinszkóiak Szervezetének mezőgazdasági munkásügyi kirendeltségét. 1939 júniusának egyik napján aztán „délután négy órakor Alsóvereckén az Egán Ede által alapított szövetkezeti házban ültünk, leszármazottjával annak az Egán Edének, akinek a neve a ruszin nép előtt hagyománnyá változott, megjelent két csendőr és vasraverve vitték el Egán Imrét a csendőrörsre. (...) Vasraverve vezették végig Alsóvereckén Egán Imrét. Nem tudom, ez okos politika-e, amikor úgy tudtam és úgy tudom, hogy soha nem volt kézbesítve Egán Imrének semmiféle végzés”.
Ezt követően indoklás nélkül kitiltották Kárpátaljáról, illetve az ungvári törvényszéken az autonómiáról szóló röpiratának engedély nélküli terjesztése miatt eljárást indítottak ellene.
1944. augusztus 22-én, 63 éves korában hunyt el Budapesten. A családtól kapott információk szerint „1944. nyár elején Budapest belvárosában – elgondolkodva - a járdáról az úttestre lépett és egy autó elütötte. Ezen baleset következményeként agyvérzést szenvedett és augusztus 22-én meghalt”.
A Vas megyei Bucsuban temették el a családi sírkertben.

(B. G.)

Források:

- Balogh Gyula: Vasvármegye nemes családjai. Szombathely, 1901. 34-35. Online elérhetősége: - http://193.225.149.5/vdkweb/vm_nemescsalad/001_forendu_E.html
- Békés Márton: A fegyveres revízió útja Nyugat-Magyarországon. In: Vasi Szemle, 2007/4. Online elérhetősége: - http://www.vasiszemle.t-online.hu/2007/04/bekes.htm
- Békésmegyei Közlöny, 1924. február 14.
- Belügyi Közlöny, 1920. május 30. 22. sz. 720., 1920. július 11. 28. sz. 977., 1920. szeptember 19. 38. sz. 1398.
- BFL VII.151. 0493/1911., VII.171. 854/1921.
- BOJTOS Gábor: Erdélyi menekültek Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében (1916-1917). In: Jászkunság: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület évkönyve 2. Szerk. Örsi Julianna. Szolnok, 2014. 182-193.
- BOJTOS Gábor: Vármegyei képviselők – Tóth János. Online elérhetősége: - http://hosokvoltak.blog.hu/2012/08/13/varmegyei_kepviselok_toth_janos
- Borostyánkő, római katolikus születési anyakönyv, 16/1881. Online elérhetősége: - http://adatbazisokonline.hu/adatbazis/mikrofilm-anyakonyvek
- Botlik József: A nyugat-magyarországi felkelés - 1921. augusztus 28. - október 4. (I. rész) In: Valóság, 2008/12. Online elérhetősége: - http://www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=867&lap=0
- Budapest, VIII. kerületi halotti anyakönyv, 1994/1944. Online elérhetősége: - https://familysearch.org
- Budapesti Hírlap, 1914. október 2., 1920. január 20., 1920. július 1., 1921. szeptember 21.
- Dabronc, házassági anyakönyv 23/1924. Online elérhetősége: - https://familysearch.org
- GERŐ József: A M. Kir. Belügyminiszter által igazolt nemesek 1867-1937. Budapest, 1938. 108.
- Gottfried Barna: A „rutén akció” Bereg vármegyében (1897-1901). In: Szabolcs-Szatmár-beregi Levéltári Évkönyv XIII. Szerk.: Galambos Sándor, Kujbusné Mecsei Éva, Jánosi Zoltán. Nyíregyháza, 1999. 195-203.
- Gönczi Andrea: Egy magyar kísérlet az alpesi gazdálkodás megvalósítására – a hegyvidéki akció. In: Acta Beregsasiensis. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tudományos évkönyve. IV. Beregszász, 2005. Online elérhetősége: - http://karpatszemle.uz.ua/tarstud/ta050902.htm
- HÉJJA Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája (1699) 1715-1950. Főispánok és alispánok. Gyula, 2002. 84.
- Horváth Lajos: Kárpátalja képviselete a magyar országgyűlésben 1938-1945. Budapest, 2008. Online elérhetősége: - http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/ruszinok/karpatalja_kepviselete_a_m_orszaggyulesben_1938_45/pages/006_mellekletek.htm
- Iratok Pest megye történetéhez, 1918–1919. Budapest, 1969. 115.
- KEMPELEN Béla: Magyar nemes családok. 3. kötet. Budapest, 1912. 409-410.
- Képviselőházi napló, 1939. I. kötet, 6. ülésnap, 71-72.
- Kőszeg és Vidéke, 1926. november 21.
- Köztelek, 1939. április 16.
- Magyar Alföld, 1934. ápr. 8.
- Magyarország tiszti cím- és névtára, 1918. Budapest, 1918. 542.
- Makai Ágnes: A Lajtabánsági Emlékérem. In: Soproni Szemle, 1977/4.sz. Online elérhetősége: - http://epa.oszk.hu/01900/01977/00118/pdf/EPA01977_Soproni_Szemle_1977-xxxi-4.pdf
- Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1920.05.20. 24-25. Online elérhetősége: - http://www.adatbazisokonline.hu/adatbazis/minisztertanacsi-jegyzokonyvek-1867-1944/adatlap/59396
- Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1920.07.03. 5. Online elérhetősége: - http://www.adatbazisokonline.hu/adatbazis/minisztertanacsi-jegyzokonyvek-1867-1944/adatlap/59409
- Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1920.08.31. 27. Online elérhetősége: - http://adatbazisokonline.hu/adatbazis/minisztertanacsi-jegyzokonyvek-1867-1944
http://adatbazisokonline.hu/adatbazis/minisztertanacsi-jegyzokonyvek-1867-1944
- MNL JNSZML IV. 407. 7610/1920.
- MNL OL K 148 1187.cs.
- OSZK, Gyászjelentés, 1944.
- Pesti Napló, 1921. május 7. és 1926. november 17.
- Szombathely, születési anyakönyv, 641/1907. és 871/1908. Online elérhetősége: - https://familysearch.org
- TILKOVSZKY Lóránt: Revízió és nemzetiségpolitika Magyarországon (1938–1941) Budapest, 1967. 184.
- Torony, házassági anyakönyv, 18/1906. Online elérhetősége: - https://familysearch.org
- Törökszentmiklós és Vidéke, 1921. szeptember 7.
- Vasas Géza: A ruszin autonómia válaszútjain (1939. március-szeptember). In: Aetas, 2000/4. Online elérhetősége: - http://www.aetas.hu/2000_4/2000-4-06.htm
- WALLESHAUSEN Gyula: Ki volt idősebb Egan Ede? In: Vasi Szemle, 2005/3. Online elérhetősége: - http://www.vasiszemle.t-online.hu/2005/03/walleshausen.htm

- Köszönjük borostyánkői Egan Csilla, borostyánkői Egan Ede, Bonhardt Attila, Perger Gyula, Feiszt György, Jakab Réka, Majoros Klára, Vaszary Zoltán segítségét!

Képek: