1879. május 5-én született Jászberényben, római katolikus családban. Édesapja Mallár József (1839-1914) törvényszéki bíró, édesanyja Tarnay Erzsébet (1848-1937). Felesége Hainzl Margit (1884-1962). Testvére, Mallár Ilona révén sógora volt Almásy Sándor főispánnak (1922-1932).
Közigazgatási pályáját 1902-ben kezdte: ekkor nevezték ki tiszteletbeli szolgabíróvá. Ugyanebben az évben – ekkor még nem rendelkezett „teljes képesítéssel” – szolgabírói állásra pályázott, ám végül nem ő, hanem Back Andor lett a befutó. 1905-ben ismét pályázott – ezúttal sikerrel: a Muhoray Béla szolgabíró halála után megürült állást Borbély Györggyel szemben szerezte meg, miután 178:156 arányban nyert. A jászsági alsó járásban kezdett, majd hamarosan átkerült a jászsági felső járáshoz, ahol 1918-ig (1911-től tiszteletbeli főszolgabíróként) töltötte be állását. 1919 januárjától helyettes, 1921 decemberétől választott főszolgabíróként dolgozott Jászberényben. A Jászvidék megfogalmazása szerint ekkor egy „becsületes, puritán magyar ember lett a járás első tisztviselője”.
Életének 47. évében, 1926. április 18-án hunyt el. Temetésén Almásy Sándor főispán és Alexander Imre alispán vezetésével az egész vármegyei tisztikar megjelent. a jászberényi fehértói temetőben nyugszik. Jászárokszálláson 1947-ig utca viselte a nevét. (Ekkor Ságvári Endre utca lett, 2013-ban pedig visszakapta eredeti (Ágói út) nevét.)
„Mallár Sándor több mint 22 évig állott a vármegye szolgálatában, melyből 17 évig a jászsági felsőjárásban teljesített szolgálatot, mint szolgabíró és főszolgabíró. Szép készültsége, ernyedetlen szorgalma, becsületes és önzetlen kötelességtudása, megértő és melegen érző szíve voltak azok a jeles tulajdonságai, melyekből fakadt az az általános megbecsülés és szeretet, mely j őt nemcsak a gondjaira bízott járás, de az egész-vármegye közönsége részéről övezte”.
(B. G.)
- MNL JNSZML XXXIII. 1. Jászberény római katolikus születési anyakönyv, 370/1879.
- MNL JNSZML XXXIII. 2. Jászberény házassági anyakönyv, 13/1907.
- MNL JNSZML XXXIII. 3. Jászberény halotti anyakönyv, 169/1926.
- MNL JNSZML IV. 407. Alispáni iratok, 6219/1905.
- MNL JNSZML IV. 405. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Törvényhatósági Bizottságának jegyzőkönyvei 1008/1902., 266/1905., 58/1911., 1529/1921.
- MNL JNSZML V. 901. Jászárokszállás közgyűlési jegyzőkönyv, 49/1947.
- Jászvidék, 1921. december 25.
- Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok, 1926. április 22.
Minden jog fenntartva! © MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára