kechkeméthi Pethes László

(Jászárokszállás, 1885. július 14. – Budapest, 1950. augusztus 29.)

1885. július 14-én született nemesi származású, római katolikus családban, Jászárokszálláson. A kecskeméti Pethes család 1625-ben nyerte el a címeres nemeslevelet II. Ferdinándtól. Édesapja Pethes Antal volt (1835-1910), aki „nagy tekintélynek örvendett a Jászságban, úgy a közügyek, mint a politikai mozgalmak terén a közvéleménynek irányítója volt - mint kitűnő gazda tekintélyes vagyonával, mint politikus puritán jellemével fokozta az irányában nyilvánuló bizalmat”, édesanyja kerekgedei Makó Erzsébet (1860-1939). Többször nősült: Küry Margit (1892-1971), Halmy Julianna (1910-?), Kosnár Paula (1893-1961) voltak feleségei.
Elemi iskolai tanulmányait a szülői háznál, középiskolai tanulmányait a besztercebányai katolikus főgimnáziumban végezte, majd jogot hallgatott Budapesten, Lipcsében és Kolozsvárott. Utóbbi helyen avatták doktorrá 1907-ben. Hosszabb utazást tett Németországban, Olaszországban, Dániában és Norvégiában. Közigazgatási pályáját Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében kezdte. 1909-ben – közigazgatási gyakornokként, illetve tiszteletbeli aljegyzőként – jelentkezett a X. fizetési osztályú aljegyzői állásra, és 155:83 arányban győzött Szőke Bélával szemben (Cziriák Gyula nem kapott szavazatot). A következő évben IX. fizetési osztályú aljegyző lett, miután 171:127 arányban verte Alexander Imrét. 1913-ban tiszteletbeli főszolgabíróvá nevezték ki.
Az első világháborúban a galíciai osztrák és felvidéki magyar, majd a kiürített osztrák tengerparti menekültek és internáltak ügyeit intézte, majd 1916-ban a szolnoki Menekültügyi kirendeltség vezetője lett. Ennek élén Pethes rövid időn belül egy alispáni kirendeltséget szervezett meg („amilyen nem volt az országban sehol”), azaz teljes alispáni hatáskörrel intézte a vármegye területére jövő, azon átvonuló menekültek továbbirányítását elhelyezését, ügyes-bajos dolgaik (családegyesítés, tudakozódások, panaszok, munkakeresés, iskolai időszak folytatása) intézését. Ebben segítette őt az előző években szerzett menekülés-ügyi praxisa, vasútügyi szaktudása, s a katonai szállítási ügyekben való jártassága. Az országban egyedülálló elosztó-, irányító-, ellenőrző- és gyűjtőállomássá fejlesztett kirendeltségnek hivatalos helyiséget szerzett, a menekültek elhelyezésére barakkot, az élelmezéshez önálló konyhát létesített. Pethes szerint „ha valamelyik erdélyi hatóság valamit, valahol a menekültjeinek hazaszállítása körül el akart érni, hozzám fordult. (…) Sőt, ami komikus, míg a belügyminisztériumnak Bécshez kellett fordulnia egy bizonyos szállítmány irányításáért, addig én azt Szolnokon helyben elintéztem. Élelmiszer, ruhanemű, éjjel-nappal kéznél az átvonulók részére, mindenki, aki csak Szolnokon átvonult, éjjel-nappal átvizsgálva, ellenőrizve…”. Pethes munkájáról nagy elismeréssel szólt a belügyminiszter („a kirendeltség úgy a menekülés, mint a visszatelepítés alkalmával az ügyeket teljes elismerést érdemlő buzgalommal, szakértelemmel és odaadással látta el”), és 1917 márciusában elutasította Küry azon kérését, hogy a kirendeltséget központi vezetés alá vegye.
1917. április 6-án Küry Albert alispán – magánjellegű okból – felmentette állásából, és fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene. 1917. november 14-én a Közigazgatási Bizottság fegyelmi választmánya vétkesnek mondta ki Pethest (dorgálással büntették), ám 1920. november 10-én a belügyminiszter felmentette Pethest, mivel nem látta beigazoltnak az ellenszegülés vádját, azaz a hivatali engedetlenséget.
1917 decemberétől az Országos Közélelmezési Hivatal közélelmezési miniszteri megbízottja volt. Ki kell emelnünk Újpest közélelmezési helyzetének mélyreható vizsgálatát, amely egy 218 pontos kérdőív alapján, „az alapjában megtámadott és minden ízében kifogásolt egész közélelmezési rendszer és administració” elemzését és javítását szolgálta. A jelentés leadását követően Miklós Antal polgármester távozott székéből.

Pethes 1918-ban, „a forradalom ideje alatt a Jászságban a nemzeti tanácsok megalakításában csak oly mértékben vett részt, hogy befolyásolni igyekezett a közönséget a tekintetben, hogy a régi elöljáróságok alakuljanak nemzeti tanácsokká, nehogy a csőcselék kezébe kerüljön a hatalom”. 1918 őszén Selmec- és Bélabánya városok főispán-kormánybiztosává nevezték ki. „Kormánybiztossága alatt az akkor már észak felől csehektől körülvett törvényhatósága területén a magyar állam iránti hűség ébrentartása érdekében fejtett ki eredményes működést. Fáradhatatlanságával, ügyes taktikájával hosszú ideig sikerült a város megszállását elodáztatni. Állomási helyét csak akkor hagyta el, amikor a csehek a Budapesttel való összeköttetést elvágták s a város élelmezését lehetetlenné tették”. 1919. március 22-én lemondott állásáról.
A kommün ideje alatt részt vett a Dormándy Géza nevével is fémjelzett ellenforradalmi akcióban, ennek sikertelensége után azonban Szegedre távozott („Szegeden, mint vérbeli ellenforradalmár szerepelt”), és itt közreműködött az Antibolsevista Komité megalakításában.
1920-ban a jászapáti kerület kisgazdapárti programmal („képviselőségem alatt 10.000 kat. hold földet osztattam ki választókerületemben a hadiözvegyek, rokkantak, árvák, nincstelenek és törpebirtokosok között”) választotta meg képviselőnek. 1922-ben ismételni tudott (az Egységes Párt színeiben), 1927-ben viszont vesztett („Bethlen István reakciós kormánya pénzzel és erőszakkal a képviselőségből kibuktatott”) Hegedüs Kálmánnal szemben. Ezt követően „a politikától teljesen visszavonultam”, majd „amidőn a nyilasok felütötték a fejüket, akkor én a porondra léptem s az 1939. évi általános, majd az 1940. év februárjában megtartott jászapáti időközi választáson én vezettem ellenük a nyilasellenes propagandát és pártirodát s szóval, tettel és írásban dolgoztam ellenük”.
Tagja volt a vármegyei törvényhatósági bizottságnak, a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamarának, a Magyar Országos Véderő Egyesületnek, alapító tagja volt a Turáni Társaságnak, illetve a Szent László Emlékbizottságnak.
1945 után eljárás indult ellene egyrészt könyve (A Szarmát-Alföld történelme és néprajza. Szovjet-Oroszország feldarabolása – „a tudományos körök legteljesebb elismerését érdemelte ki”), másrészt újságcikkei, harmadrészt kijelentései miatt. A nyíregyházi népbíróság bűnösnek mondta ki: két év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. 1948. január 31-én a köztársasági elnök közkegyelemben részesítette.
Életének további alakulásáról nem rendelkezünk információkkal.

(B. G.)

Források:

- OROSZ Ernő: Heves és a volt Külső-Szolnok egyesült vármegyék nemes családjai. Eger, 1906. Arcanum DVD IV.
- Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok, 1910. április 14.
- BAGI G. 1998. 102-119. p.
- MNL JNSZML XXXIII. 2. Jászkisér házassági anyakönyv, 20/1912.
- Nemzetgyűlési almanach 1920-1922. Szerk. Vidor Gyula. Budapest, 1921. 106-107.p
- MNL JNSZML IV. 405. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Törvényhatósági Bizottságának jegyzőkönyvei 470/1909., 69/1910., 1236/1913., 4/1920.
- MNL JNSZML IV. 407. Alispáni iratok, 4888/1921.
- MNL JNSZML IV. 407. Alispáni iratok, 13.398/1921.
- Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok, 1922. május 15.
- BOJTOS Gábor: Kechkeméthi dr. Pethes László kizárása a Vármegyei Kaszinóból. Online elérhetősége: - http://www.szolarchiv.hu/id-626-ferbuar.html
- Budapest Főváros Levéltára, VII.160 1932-0443. és 1934-0186.
- Pápa és Vidéke, 1944. június 18.
- BFL V.675.h3.
- MNL JNSZML IV. 411. 2914/1920.
- MNL JNSZML IV. 407. 21.103/1922.
- MNL HBML XXV. 1. B. 2811/1950.

Képek: