Dr. Szarka Gyula

(Beregszász, 1906. szeptember 17. - Budapest, 1986. szeptember 1.)

Jogász, főszolgabíró. Régi Bereg megyei nemesi családból származott. Nagyapja, Szarka László Bereg vármegye táblabírája, édesapja, idősebb Szarka Gyula, a Felsőtiszai Ármentesítő és Vízszabályozó Társulat igazgató főmérnöke volt. Négy gyermekével, köztük ifjabb Szarka Gyulával Beregszászról költözött Törökszentmiklósra, ahol felesége, Polgár Margit családja lakott. Jogi és közgazdasági felsőfokú tanulmányait részben külföldi egyetemeken, Dijonban, Berlinben, Bonnban, Londonban, Cambridge-ben és Oxfordban végezte. Néhány helyen egyetemi szemináriumokat is vezetett. Diplomát és doktorátust 1930-ban, a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett. Jól beszélt angulul, németül, franciául és olaszul. Összesen öt évet töltött külföldön, ebből egy évig angol egyetemeken tanult. Franciaországban és Nagy-Britanniában szerzett tapasztalatai meghatározónak bizonyultak nyugatias, demokratikus, előítéletektől mentes politikai felfogásának kialakulásában. 1931-ben, egyetemi tanulmányainak befejezése után Jász-Nagykun-Szolnok vármegye szolgálatába lépett. Először tiszteletbeli szolgabírói állást töltött be a Tiszai Közép járásban, majd 1932-től közigazgatási gyakornok, 1933-tól főispáni titkár Szolnokon. 1934-1936 között vármegyei fogalmazó, 1936-tól árvaszéki ülnök munkakörben dolgozott be. 1938-ban megpályázta és elnyerte a Tiszai Közép járás főszolgabírói állását Törökszentmiklóson. Különböző társadalmi tisztségeket is betöltött, a Szolnoki Művészeti Egyesület titkára és az Országos Agarász Szövetség ellenőre volt.

A törökszentmiklósi főszolgabíró a megyei tisztikar legképzettebb és az egyik legműveltebb tagjának számított. Barátai és ismerősei körébe több zsidó származású értelmiségi, nagyvállalkozó és földbirtokos is tartozott, akikkel rendszeresen kártyapartikon, esti összejöveteleken vett részt. Hozzájuk fűződő kapcsolatait a háború éveiben is tüntetőleg fenntartotta, ezért a nyilaspárt törökszentmiklósi hívei többször feljelentették. 1941. május 26-án a „Virradat” című szélsőjobboldali budapesti lap burkolt támadást indított ellene. Látszólag a Törökszentmiklósi Legeltetési Társulat működését támadták, ám az újság Szarka főszolgabíró és Urbán Gáspár főispán személyére célozva követelte, hogy „...haladéktalanul vonják le a következtetéseket, s egyszer s mindenkorra tűnjenek el a közéletből.”. Szarka Gyula a faji törvények által korlátozott zsidó vállalkozók iparügyeiben szakszerűen és jóindulattal járt el, megmentve őket iparengedélyük bevonásától. Egyik fegyverneki zsidó ismerősének a tiltás ellenére nemcsak új iparigazolványt állított ki, hanem Szlovákiában lakó szüleit Magyarországra hozatta és a Belügyminisztériumban személyesen közbenjárt magyar állampolgársági bizonyítványuk kiállítása érdekében. Ebben az ügyben a főszolgabíró testvére, dr. Szarka Gábor pozsonyi kereskedelmi attasé is közreműködött, aki a szlovákiai gyűjtőtáborból az idős zsidó házaspárt közvetlenül a deportálás előtt emelte ki.

Elveit a német megszállás idején is nyíltan vállalta az ekkor még nőtlen, a családos tisztviselőknél talán ezért is bátrabb kiállású főszolgabíró. Kikeresztelkedett, vagy más okból határesetnek számító személyek érdekében mindig jó szándékú döntést hozott, mellyel néhányukat sikeresen megmentette a gettóba költöztetéstől és a deportálástól. Lellei Sámuel tiszaroffi születésű szolnoki orvos érdekében, anyakönyvi kiigazítást végzett a kikeresztelkedés időpontját meghamisítva, Steiner Katalin Törökszentmiklóson tartózkodó budapesti doktornőt pedig mentesítette a gettóba vonulástól. Az idős szolnoki orvost sajnos 1944. szeptemberében a németek, valószínűleg szomszédja feljelentésére, lakásáról elhurcolták és megölték. Szarka főszolgabíró Gláser Vilmost és Léderer Andort a munkaszolgálattól mentette meg. Életmentő próbálkozásait talán leginkább özv. dr. Bárándy Imréné nyilatkozata igazolja, aki az alábbiakat foglalta írásba: „...készséggel igazolom, hogy néhai férjem halála után egyedül dr. Szarka Gyula úr – aki abban az időben Törökszentmiklóson volt főszolgabíró – személyes közbelépése mentett meg attól, hogy a gettóba vigyenek és Németországba deportáljanak. Tudomásom van arról is, hogy nemcsak velem szemben járt el így, hanem – gyakran élete kockáztatásával – mindenkivel szemben és minden téren igyekezett a demokratikus elveknek érvényt szerezni...”.

Szarka Gyula a gettórendelet végrehajtása során, a törökszentmiklósi zsidók elhelyezését egészen egyedülálló módon hajtotta végre. A helybeli zsidóság felét, mintegy 250 embert a református templom mögött, a Polgár utcában helyezték el. Míg a törökszentmiklósi zsidók másik felét és a járás többi községéből érkezőket, összesen 350 embert a vasútvonalon túli járványkórházban és a Klein-féle fatelepen gyűjtötték össze. A belső, Polgár utcai gettóba elsősorban hadiözvegyek és hadiárvák, I. világháborús veteránok, munkaszolgálatos katonák családtagjai, értelmiségiek, a helyi közélet meghatározó személyiségei, ismert helyi kereskedők és iparosok, illetve ezek hozzátartozói kerültek. A gettó kialakítására a főszolgabíró 11 jó állapotú, részben fürdőszobás házat jelölt ki, köztük néhány keresztény lakos házát is, továbbá a református iskolát az igazgató-tanítói lakással együtt. Ebben Gaál István esperes legönzetlenebb támogatását élvezte, aki a református egyház ingatlanait készségesen átadta, csak hogy zsidó embertársain segítsen. Azonban az egyik keresztény tulajdonos, egy ötszobás házban egyedül lakó özvegyasszony, még az ingatlan lefoglalásáról hozott határozat kikézbesítésének napján 400 szavas (!) táviratban feljelentést tett Endre László belügyminisztériumi államtitkárnál. Endre azonnal közbelépett és az ő utasítására Szarkának a keresztény házak igénybevételéről le kellett mondania, hiába tiltakozott Gaál esperessel együtt a gettó területének csökkentése ellen.

Az eredeti terv szerint a belső gettóban hat négyzetméter, az előírt minimális alapterület háromszorosa jutott volna egy személyre. A csökkentéssel gettónak meghagyott házak, még így is több mint kétszer akkora helyet biztosítottak egy embernek, mint például Szolnokon. A belügyi államtitkár beavatkozásának következtében kb. száz, eredetileg a Polgár utcába utalt személyt a járványkórházba kellett irányítani, ahol a zsidóknak csak egynegyedét tudták az épületben elhelyezni. A többiek, ólakban, fészerekben húzódtak meg és egyesek három napig a szabad ég alatt, a sárban feküdtek. Igaz ugyan, hogy ezután a zsidók saját költségére barakkokat, közös konyhát és orvosi rendelőt építettek. Ám az elhelyezésük mindvégig összehasonlíthatatlanul rosszabb volt, mint a belső gettó lakóié.
További feljelentések tárgyát képezte, hogy két vagyonos zsidó lakos Budapestről teherautókon összeszerelhető, komfortos faházakat szállíttatott Törökszentmiklósra, a külső gettóba. Néhányan pedig egyenesen azzal vádolták be a főszolgabírót, hogy luxusgettót állíttatott fel a járási székhelyen. Mások azért háborodtak fel, mert Szarka Gyula a gettó lakosai részére tüzelőanyagot szerzett a fatelepről, ahol németek szállásolták be magukat. Szarka ugyanis összebarátkozott dr. Wernerrel, a helyi német parancsnok segédtisztjével, civilben egy külügyminisztériumi titkárral, aki Hitler-ellenes meggyőződésű volt. A családjához szabadságra hazautazó Wernert 10 kilogrammos élelmiszer csomaggal ajándékozta meg, és a szívességek fejében a német tiszt a faanyagot készségesen biztosította a gettó számára. Nem hallgathatjuk el azt a tényt sem, hogy a helyi lakosság egy részét erősen megfertőzte az antiszemitizmus. A gettó kiürítése után sokan azon háborogtak, hogy miközben a keresztények nélkülöznek, a Polgár utcai zsidó házakban nagy mennyiségű élelmiszert és tüzelőanyagot találtak.

A főszolgabíró számos esetben rendkívüli eltávozást engedélyezett a gettók lakóinak. Volt, aki Budapestre utazhatott, de mások is rendszeresen kijárhattak a piacra és intézhették egyéb dolgaikat. A sok-sok feljelentés következményeként 1944. július 5-7 között Szolnokon és Törökszentmiklóson Szarka Gyula főszolgabíró és báró Urbán Gáspár főispán ellen három napos belügyminisztériumi vizsgálatot folytattak le. Kádár Levente, a vizsgálatot vezető államtitkár azonban az ügy iratait szándékosan elfektette, ami valószínűleg a főispán családi kapcsolatainak, talán a kormányzó személyes közbelépésének tulajdonítható. Ugyanis Urbán Gáspár Horthy Miklós feleségének, Purgly Magdolnának unokaöccse volt. Urbánt németellenes kijelentéseiért és a törökszentmiklósi zsidóügyek hanyag ellenőrzéséért, Szarkát a zsidóbarátságon kívül szabálytalan ingatlan vásárlásokkal, hivatali megvesztegetéssel és a deportálások után a gazdag és szegény zsidók szándékos elkülönítésével vádolták. Néhány vagyonos zsidó család is a külső gettóba került, de kétségtelen, hogy többségüket a belső gettóba utalták. Ők kevés kivétellel törökszentmiklósiak voltak és jórészüket a főszolgabíró személyesen ismerte. Ugyancsak feljelentések tárgyát képezte, hogy Szarka Gyula 1941 előtt a Törökszentmiklósi Úri Casinóba angol lapokat járatott és a Magyar Nemzet rendszeres olvasója volt.

A főszolgabíró náciellenessége a német megszállás idején, egy különösen bátor, egyéni akcióban is megnyilvánult, ám erről szerencsére sem a Jaross-féle Belügyminisztérium, sem a Gestapó nem szerzett tudomást. 1942. szeptemberében Jurenák Sándor pusztatenyői birtokos gyermekei mellé német anyanyelvű nevelőnőt fogadott fel. A Jurenák házaspár szinte családtagként bánt vele és vendégül látták az asszonyt időnként meglátogató osztrák származású, náciellenes Wehrmacht-tiszteket is. A nevelőnő pusztatenyői tartózkodása alatt osztrák hazafias szervezetekkel levelezést folytatott. Magyarország német megszállása után, 1944 nyarán észrevette, hogy figyelik, civil ruhás idegenek – gestapó-ügynökök – az uradalom alkalmazottaitól érdeklődnek személyéről. Az asszony halálosan megrémülve, Jurenákéktól kért segítséget. Elmondta, hogy Bécsből személyi okmányok nélkül szökött át Magyarországra. Ő valójában Viktor Mittermann keresztényszocialista osztrák politikus özvegye, aki korábban az Alsó-Ausztriai tartományi gyűlés alelnöke volt és a ‘30-as években a náci ideológia legelszántabb ellenségei közé tartozott. Mittermannt 1938. március 14-én, két nappal az Anschluss után letartóztatták és július 27-én agyonlőtték. A hamvait tartalmazó urnát 60 márka utánvéttel özvegye címére megküldték Bécsbe. Azt azonban még Jurenákéknak sem merte elárulni a nevelőnő, hogy zsidó származású. Jurenák Sándor a veszélyes helyzetről azonnal értesítette barátját, Szarka főszolgabírót, aki még aznap felkereste a nevelőnőt és feljánlotta segítségét. Mittermannét autójával Törökszentmiklósra vitte, hamis magyar okmányokkal látta el és egy másik barátjánál helyezte el. Ebédet naponta a főszolgabírói hivatal konyhájáról vitetett neki. Stefanie Mittermann a háború után visszatért Bécsbe. Előzőleg, 1945. szeptember 10-én még Budapesten, az osztrák állampolgárok segélyszervezetének budapesti irodájában jegyzőkönyvet vetetett fel és hitelesített aláírásával. Az özvegy köszönetteljes, meleg szavakkal emlékezett meg Jurenák Sándor és Szarka Gyula segítségéről. Az osztrák történészek szerint Mittermanné illegalitásban, Bécsben élte túl a vészkorszakot, és arról nem tesznek említést, hogy 1942-től Magyarországon tartózkodott.

Egy másik, nem kevésbé érdekes esetről olvashatunk gróf Pálffy Géza tiszabői földbirtokos, volt felsőházi tag, 1945-ben írt nyilatkozatában. A gróf állítása szerint birtokán 1944-ben rövidhullámú, titkos rádióadó működött, s oda rendszeresen lejárt Szekfű Gyula történész, Auer Pál kisgazdapárti publicista és az ellenállási mozgalom néhány más tagja. A szervezkedésbe Szarka Gyula főszolgabírót is bevonták és segítségével álneveken, hamis utazási igazolványokat szereztek. Auer számára például Aranyi Pál néven állított ki igazolványt. A főszolgabírónak arról is tudomása volt, hogy Pálffy Géza szökött franci hadifoglyot rejteget birtokán. 1944 októberében, amikor Szarka Gyula az orosz előrenyomulás elől Budapestre menekült, a Pálffy-csoport Anker köz 2. sz. alatt működő illegális röplap sokszorosító és terjesztő munkáiba kapcsolódott be. A szovjet titkosrendőrség a legitimista Pálffyt már 1946-ban letartóztatta és a Szovjetunióba hurcolta, ahol hat év múlva kényszermunka táborban pusztult el. Auer 1946-ban Magyarország párizsi követe lett, de egy évvel később, Nagy Ferenc emigrálása után, tisztségéről lemondott és véglegesen Franciaországban maradt.

Az ellenállási mozgalomban betöltött szerepéhez hasonlóan rejtélyesek Szarka Gyula testvérének külföldi kapcsolatai. Dr. Szarka Gábort pozsonyi szolgálata után, a Magyar Külkereskedelmi Hivatal koppenhágai kirendeltségének vezetésével bízták meg. 1944-ben, Magyarország német megszállása idején azonban Svédországba távozott. Szeptember végén Koppenhágán át futárral küldött rejtjeles levelében értesítette öccsét, hogy Svédországban a szövetséges nemzetek képviselőivel tárgyalások folynak, „..amelyek rövidesen a háborúból való kiválásunkat és a németekkel való szembefordulásunkat fogják eredményezni.” Szarka Gábor állítólag ekkor már hónapok óta összeköttetésben állt a londoni magyar emigránsokkal és a Szovjetunió stockholmi követségével.

Szarka Gyula főszolgabíró 1944. októberében, Budapestre érkezése előtt a megyei tisztikar nagy részével együtt előbb Jászberénybe menekült, ahol Horthy Miklós sikertelen kiugrási kísérlete után, szolnoki nyilasvezetők társaságában két Gestapó-tiszt kereste. Mivel éppen nem nem tartózkodott a számára kijelölt jászberényi lakásban, a letartóztatást elkerülte. Noha novemberben már országos körözést adtak ki ellene, különböző budapesti lakásokban bujkálva, szerencsésen átvészelte a főváros ostromát. Februárban a Debrecenben székelő Belügyminisztérium budapesti kirendeltségén jelentkezett. Az Ideiglenes Kormány tisztviselői kitüntető szívélyességgel fogadták és utasították, hogy utazzon le volt szolgálati helyére.

Szarka 1945. február 25-én érkezett meg Törökszentmiklósra. Jelentkezett a rendőrségen, ám Radnóti rendőrparancsnok rögtön letartóztatta azzal az indoklással, hogy 1944. március 19 után nem mondott le állásáról és a fasiszta jogszabályokat végrehajtotta. Két nap múlva a szolnoki rendőrségre szállították át. Itt az egyik nyomozó gumibottal, két alkalommal is ájulásig verte. Kihallgatói szerint a főszolgabíró tűzzel-vassal irtotta a kommunistákat, a gazdag és a szegény zsidókat pedig külön gettóban helyezte el. Szarka Gyulát 1945. április elején a népügyész kihallgatta, majd a helyzetet felismerve, azonnal szabadlábra helyeztette. Szabadulása után a brutális bántalmazások során szerzett szívbetegsége és idegi állapotának megrendülése miatt, Budapesten hosszabb ideig orvosi kezelésre szorult.

A Szolnoki Népügyészség 1945-46-ban rendkívül részletesen, nagyszámú tanú bevonásával vizsgálta ki a volt főszolgabíró ügyét. Sokan tanúskodtak mellette, elsősorban a deportálásból visszatért zsidó értelmiségiek, a helyi iparosok és kereskedők, míg mások ellene tettek vallomást. Zsidó haragosai többségükben a járványkórházi külső gettó lakói közé tartoztak, kik szerencsétlen sorsukért, a belső gettóhoz képest nyomorúságos elhelyezésükért őt okolták. Valamennyi Szarka Gyula ellen tett nyilatkozatot a törökszentmiklósi rendőrségen foglalták jegyzőkönyvbe, melynek tisztjei jórészt az MKP-hez csatlakozott szegényebb zsidók és volt illegális kommunisták köréhez tartoztak. Az internáltatott kommunisták is a főszolgabírót hibáztatták meghurcolásukért. Szarka Gyula hiába magyarázta, hogy 1944-ben az ország egyik legnépesebb járásában nem hagyhatott szabadlábon minden baloldali személyt, például azokat, akik nyilvános helyen az Internacionálét énekelték, vagy Sztálint éltették. Akkor ugyanis a Gestapó fésülteti át a járást és ennek nagyon sok áldozata lett volna. A főszolgabíró néhány, a tilalom ellenére tovább üzletelő zsidót is internáltatott, de 1944. március 19. előtt, egy Németországból érkezett náci agitátort is kiutasított a Tiszai Közép járásból. A fegyverneki Volksbund egyik vezetőjét pedig ugyancsak internáltatta. Az internáltak száma a közel 60 ezres kakosságú járásban mindössze kilencet tett ki, míg a 43 ezres Szolnokon a rendőrség 65 személyt internált, a Gestapó pedig 40 embert hurcolt el.

A Szolnoki Népügyészség a főszolgabíró ellen indított vizsgálatot a tanúvallomások mérlegelése után megszüntette és megállapította, hogy „...a gyanusított exponált közigazgatási pozíciójában liberális felfogással enyhíteni igyekezett a népellenes rendelkezések által sújtottak helyzetét.”. Csupán egyetlen internálási esetet tekintettek terhelő ténynek, amely azonban „...következetesen népellenes hivatali ténykedés megállapítására nem alkalmas.” - olvashatjuk az 1947. március 20-án hozott határozatban. Mivel Szarka Gyula ügye teljesen tisztázódott, állását elvileg újra elfoglalhatta volna. Ám erre a demokrácia rohamos felszámolásának idején nem kerülhetett sor. Szarkát 1947-ben a megyei tisztviselők létszámcsökkentése ürügyén elbocsátották állásából, mely döntés ellen érthető okból, nem kívánt fellebbezni. 180 holdas birtokát is elkobozták, jóllehet korábban mentesítették a földingatlanát a felosztástól. Szarka Gyula a háború után véglegesen Budapestre költözött, majd nyelvtanárként és fordítóként, 1946-47-ben egy kereskedelmi kft. ügyvezetőjeként, dolgozott. Később alkalmi fizikai munkából élt. 1951. június 13-án őrizetbe vették, mivel egy ügynök provokációjának áldozatul esve, Ausztriába szeretett volna emigrálni. Az ekkor zajló kitelepítéstől félt, ezért kereste a lehetőséget, hogy külföldre távozhasson. Szarka Gyula bécsi ismerősétől, Viktor Mittermann özvegyétől várt segítséget élete újrakezdéséhez. Mérnök barátjának ígérete szerint a Római-parton egy uszály vette volna fel, ám az ÁVH csapott le rá. Több, mint két évet töltött a kistarcsai internálótáborban, és utólagosan, Utólagosan, 1953. szeptember 10-én két és félévre ítélték tiltott határátlépés kísérletéért. A bíróság a kistarcsai internálótáborban tartotta meg a tárgyalást. Szabadulása után a VI., majd a XIII. kerületi kézműipari vállalatnál segédmunkás munkakörben, 1958-tól 1974-ig, nyugdíjba vonulásáig a Magyar Édesipar 3. sz. gyárában hűtőgépészként kereste kenyerét. Feleségével három fiúgyermeket neveltek fel. A világnyelveket tökéletesen beszélő, kiválóan képzett jogász és közigazgatási szakember értelmiségi állásban nem tudott többé elhelyezkedni. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közigazgatási tisztviselői közül a vészkorszakban ő tett a legtöbbet az üldözöttek védelméért. Ezt azonban az egypárti diktatúra évtizedei alatt a legkevésbé sem méltányolták. Amikor 1954-ben az ellene hozott ítélet enyhítéséért ügyvédje fellebbezést nyújtott be és Szarka Gyula 1944-es érdemeira hivatkozott, a Legfelsőbb Bíróság elutasító határozatot hozott: "Emberiességi kötelezettsége volt és a disszidálási ügy szempontjából közömbös" – hangzott a lélektelen indoklás. Azonban a kérdés ösztönösen is felvetődik bennünk: Vajon hány emberi életet lehetett volna megmenteni, ha a a német megszállás idején a többi főtisztviselő is úgy cselekszik, mint a Tiszai középjárás főszolgabírája?

(Cs. G.)

Források:

- CSEH G. Jászkunság, 1999. 2. szám. 116-124. p.
- SCHEFTSIK Gy.1935. I. köt. 217. p.; II. 257. p.
- MNL JNSZML IV. 407. Alispáni iratok 1915/1948.
- Budapest Főváros Levéltára (BFL) XXV. 4. fond. 0443/1953.
- MNL JNSZML XXV. 1. Szolnoki Népügyészség iratai 292/1947.
- Szarka Zsolt (1048. Budapest, Dunakeszi u. 2. sz. alatti lakos), dr. Szarka Gyula fia által az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára rendelkezésére bocsátott iratmásolatok és édesapja munkavállalásaira vonatkozó személyes adatok.

Képek: