dr. Kovács Kálmán

(Kisgyőr, 1913. november 1. - Budapest, 1991. január 23.)

A Borsod megyei Kisgyőrön született. Nagyapja nagycsaládos földműves volt. Apja németellenes, ellenzéki beállítottságú falusi tanító volt, aki sokat betegeskedett, lába megbénult, ezért korán nyugdíjba vonult. Kovács Kálmán 1932-ben érettségizett a mezőtúri református reálgimnáziumban. A debreceni Tisza István Tudományegyetemen német-francia szakra iratkozott be. Amikor a kultuszminiszter úgy rendelkezett, hogy a tanárok csak igazgatójuk engedélyével vehetnek részt politikai mozgalmakban, írhatnak újságcikkeket, a már akkor is a politika iránt érdeklődő egyetemista nem akart olyan pályán maradni, ahol a kormány politikai felügyelete érvényesülhet felette. Ezért 1935-ben átiratkozott az állam- és jogtudományi karra, ahol 1939-ben diplomázott le. 1933-1934-ben a Nemzeti Radikális Párt tagja lett, s egyetemistaként részt vett az Ady Társaság munkájában. 1936-ban kapcsolatba került az illegális kommunista mozgalommal is, melynek tagjaival 1937 tavaszán létrehozták a Márciusi Frontot. 1938-ban a fokozódó rendőri nyomás miatt a Márciusi Front lényegében szétesett, de tagjai külön-külön továbbra is folytatták németellenes, antifasiszta tevékenységüket. Kovács Kálmán előbb Kisújszállásra került, ahol egy ügyvéd irodájában dolgozott rövid ideig, majd egy szolnoki részvénytársaságnál volt magántisztviselő egészen 1944-ig. Közben 1939. február és 1940. október között teljesített katonai szolgálatot, de 1941 és 1944 között is többször behívták rövidebb szolgálatra. 1944 folyamán megházasodott. A szeptemberi általános mozgósításkor bevonult Debrecenbe, de onnan pár nap múlva megszökött. A szovjet csapatok bejövetele után október 31-én hazatért Kisújszállásra családjához. November 1-től az MKP helyi szervezetének titkárává választották. 1944. november 4-től december 27-ig Kisújszálláson az ideiglenes városi tanács elnöke lett, egyben a város főjegyzője és a polgárőrség parancsnoka is. 1944. december 21-től a Magyar Kommunista Párt színeiben, Kisújszállás és a Nagykunság településeinek képviseletében tagja lett a Debrecenben összeülő Ideiglenes Nemzetgyűlésnek. Itt december 23-án kinevezték igazságügyi politikai államtitkárrá. Az Igazságügy minisztériumban fő munkaterülete a népbíróságok működésének megszervezése volt. A kisújszállási polgárőrség parancsnokságát Herpai Sándor vette át tőle. 1945 januárjának első napjaiban lemondott a kisújszállási párttitkárságról is, utódja e poszton Földi István lett. 1945. május 21-től 1946. október 1-ig az MKP Központi Vezetőségének is tagja volt. 1948-ban átigazolták a Magyar Dolgozók Pártjába, később az MSZMP-be is. Az 1945-ös országgyűlési választásokon az MKP vármegyei listájáról újra bekerült a törvényhozásba. 1945. december 5-én nevezték ki Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánjává és közellátási kormánybiztosává, mely hivatalt 1946 őszéig töltötte be. Összeférhetetlenség miatt országgyűlési mandátumáról lemondott. A vármegye élén a Tisza-híd építésének irányítása és a szolnoki gyermekkórház áthelyezési és felszerelési munkálatai mellett elődjéhez, Baráth Endréhez hasonlóan, számára is a budapesti közellátási és jóvátételi célú élelmiszer-szállításoknak a helyi közellátással történő összeegyeztetése jelentette a legfőbb kihívást. Ellene azonban már értelemszerűen nem vitték utcára Szolnok éhező munkástömegeit a szakszervezetek. A B-listázások előkészítéseként ugyanakkor a kommunista párti szervezetek a vármegye több településén is rendeztek tüntetéseket jobboldali köztisztviselők ellen, akiket ezután Kovács azonnali hatállyal fel is függesztett, arra hivatkozva, hogy az adott hivatalnokkal szemben a közbizalom megingott. 1946. november 5-én Kovács Kálmán a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium Elnöki Főosztály vezetője lett, a vármegye élén a kisújszállási származású Földi István váltotta. A kisújszállási pártszervezettel Kovács is szoros kapcsolatot tartott fenn, igyekezett segíteni őket a gazdasági kisvasút és útépítések ügyeinek intézésekor. Később, 1954. április 6. és 1957. november 6. között Kovács az igazságügy-miniszter első helyettese, a rehabilitációs ügyek egyik felelőse lett. Ezt követően átkerült a Művelődésügyi Minisztériumba, melynek főosztályvezetője volt. 1956-ban az ELTE Lenin Intézetében orosz, 1958-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán, esti tagozaton magyar szakos tanári oklevelet is szerzett. 1959. július 15-től az ELTE ÁJTK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. Emellett a tanszékre telepített akadémiai jogtörténeti kutatóhely vezetője is volt, egyúttal tagja több hazai- és nemzetközi tudományos szervezetnek. Számos nemzetközi konferencián tartott előadást, több külföldi egyetemre is meghívták vendégprofesszornak. Számos jogtörténeti publikációja jelent meg. 1969-ben az állam- és jogtudományok kandidátusává avatták. 1983. december 2-án vonult nyugdíjba.

Kitüntetései:

- Köztársasági Elnök Elismerésének Koszorúja (1946)
- Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozat (1947)
- Szocialista Hazáért Érdemrend (1967)
- Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970)
- Munka Érdemrend arany fokozat (1970, 1973)
- Szocialista Magyarországért Érdemrend (1978)
- Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1983)

Források:

- KISS József: Kovács Kálmán, In: Ideiglenes Nemzetgyűlés Almanachja, 1944. december 21.-1945. november 29. Budapest, 1994. 252-253. p.
- MNL JNSZML XXXV. 57. Visszaemlékezések gyűjteménye, K/17
- MNL JNSZML XXIII. 19. Szolnok MTVB Személyzeti Osztály ir. Személyzeti dossziék, 20. sz.
- CSÖNGE Attila: „…már nem soká lesz főispán, mert helyzete megingott” – Földi István főispán és kora. In: Zounuk 28. (Szerk.: FÜLÖP Tamás-CZÉGÉNY Istvánné) Szolnok, 2014. 271-305. p.

Képek: