hubói Hubay Ferenc

(Hubó (Gömör vármegye), 1817. április 5. - Szolnok, 1890. június 29.)

Szolnok polgármestere 1874-76 és 1885-90 között. A Gömör megyei nemes családból származó Hubay Ferenc Miskolcon és Sárospatakon jogi és teológiai tanulmányokat végzett. Két évig nagybátyjánál, hubói Hubay Ferencnél, a hétszemélyes tábla tagjánál gyakornok, majd 1847-ben megszerezte ügyvédi oklevelét. Részt vett a szabadságharc tavaszi hadjáratában. Vasvári Pál oldalán Győrig nyomult előre a győztes honvéd seregekkel. 1854-ben került Szolnokra, amikor a Tisza-parti városban járásbíróvá nevezték ki. 1859-től közjegyzői állást töltött be, 1864-ben azonban 48-as politikai nézetei miatt tisztségéről lemondott. Néhány évig jászkarajenői birtokán gazdálkodott. Az alkotmányos jogok visszaállítása után a szolnoki törvényszékhez ülnöknek választották meg, majd bíróvá nevezték ki. Egyik alapítója és presbitere volt a szolnoki református gyülekezetnek. 1873-ban törvényszéki bírói állását feladta és a következő évben, az 1874. március 30-i városi képviselő-testületi tisztújító közgyűlésen Szolnok rendezett tanácsú város polgármesterévé választották meg.

Hubay Ferenc, Horánszky Nándor országgyűlési képviselővel együtt nagyon sokat fáradozott annak érdekében, hogy a megyerendszer területi átalakulása folyamán Szolnok legyen az új megyeszékhely. 1873-ban az első, Szapáry Gyula belügyminiszter által előterjesztett törvényjavaslatban Szolnok neve leendő megyeszékhelyként még fel sem merülhetett, hiszen a település nagyközségi státuszban volt. Szolnok polgárai azonban kinyilatkozták, hogy a település „fekvése, szárazföldi, vasúti és vízi utai s összeköttetéseinél, kereskedelmi s ipari fejlettségénél s szellemi előrehaladottságánál fogva teljesen jogosult s hivatva van arra, hogy egy új megyének székhelye legyen.” Hubay Ferenc élére állt a kezdeményezésnek és a képviselő-testület 1874. február 28-i ülésén javaslatot tett arra, hogy Szolnok feliratban forduljon az országgyűléshez a megyeszékhelyi szerep kivívása érdekében. Hubay előmozdítója és szervezője volt Szolnok rendezett tanácsú várossá válásának is. Erről a belügyminiszter engedélye alapján március 23-án döntött a képviselő-testület. Sikeres tárgyalásai és lobbizásai meghatározó tényezők lehettek abban, hogy egy héttel később ő foglalhatta el a polgármesteri széket. Népszerűsége és rátermettsége ellenére viszonylag rövid ideig, kevesebb mint két évig maradt a szolnoki közigazgatás vezetője. 1876 elején lemondott tisztségéről. Kudarcának oka valószínűleg a város anyagi helyzetének romlásával magyarázható. Ehhez az 1873-ban kirobbant nemzetközi méretű válság is hozzájárulhatott, amely az ország gazdasági fejlődését hosszú évekre visszavetette. A városi költségvetés tetemes hiányt és visszafizetési kötelezettséget örökölt a korábbi időszakból. A közkiadásokat később tovább növelték a különböző felajánlások a tervezett megyei hivatalok elhelyezésére. A Zöldfa vendéglő telkét ingyenesen kínálta fel a képviselő-testület a megyeháza felépítésének céljára és ezenkívül 30 ezer forint készpénz, egy évi közmunka teljes összegének átadását is megszavazta. 1874 végén Hubay polgármester nagy összegű ínségkölcsönt vett fel Heves és Külső-Szolnok vármegye pénztárától, hogy a válság és a rossz termés miatt bajba jutott gazdákat kisegítse. Ebben az időszakban a Hubay család magánvagyonát is csőd fenyegette. Szolnok mindkét reprezentatív lakóépülete, a Piac téren a Magyar Király Szálloda és a Tisza-hídnál lévő kétemeletes bérház, ahol most a Varga Katalin Gimnázium működik, a Hubay házaspár tulajdonában volt. Ám ezeket az épületeket az 1860-as években valószínűleg már adóssággal leterhelve vették át kivitelezőjüktől és első tulajdonosuktól, Obermayer Lajos vállalkozótól. A bérleti díjak továbbra sem hoztak elegendő bevételt, ezért Hubay Ferenc felesége, Brandstätter Julianna 1876-ban, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye megalakulásakor mindkét házat a megyei hivatalos helyiségek elhelyezésére, vagyis vármegyeházzá alakítás céljára, megvételre ajánlotta fel. A megyei törvényhatóság egyik épületet sem vásárolta meg, ám a Tisza-hídnál lévőt az új székház felépítéséig bérbe vette, és a megyei hivatalokat ideiglenesen itt helyezte el.
Elek Dávid lemondása után 1885. augusztus 31-én, ismét Hubay Ferencet választották Szolnok polgármesterévé. Második polgármesteri ciklusa már jóval konszolidáltabb viszonyok között zajlott le. A városi háztartás egyensúlyba került. Ekkor épült az acélszerkezetű tiszai vasúti híd, a főgimnázium és az ipartestület épülete. A református egyházat a város részéről ingyenes telek juttatásához segítette, hogy a Tisza-parton felépülhessen az új templom. A polgármestert azonban az életkorával járó egészségi problémák nagyon megviselték. 1887-ben elhunyt szeretett felesége és három évvel később hosszú szenvedés után szívbetegsége következtében ő is elhalálozott. Július 1-jén Csekey István lelkipásztor búcsúztatta el a szolnoki református temetőben, a városi elöljáróság nevében Kludik Gyula főjegyző méltatta érdemeit. Életútjának méltatása és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapokban megjelent nekrológ szerint, hubói Hubay Ferenc európai műveltségű, megjelenésében az 1848 előtti táblabírókra emlékeztető, kedélyes ember volt, a szolnoki társadalom legrokonszenvesebb alakja. Közel negyven éven át állt a város szolgálatában, mindig előítéletektől mentesen dolgozott. „Jósága olyan nagy volt, hogy hosszú életén át egy ellenséget se szerzett magának... „ Jó modora, higgadt, tárgyilagos előadása s tapintatos előterjesztése által mindenkit a legelső érintkezéskor maga részére hódított... Szerette, tisztelte a város apraja, nagyja a mindig szeretetre méltó joviális öreg urat nemes szíve folytán, kit rendszerint csak Feri bácsinak neveztek..., - s kit polgártársai bizalma két ízben emelt egyhangú választás útján a polgármesteri székbe.” Temetésén a főjegyző gyászbeszédében ezt a mondatot különösen kihangsúlyozta: „Emléked, míg Szolnok áll, élni fog szívünkben!” A régi szolnoki polgármesterekről Szolnokon utcákat neveztek el, ám 1949-ben elnevezésüket megváltoztatták, de a Hubay Ferenc utca nevét meghagyták napjainkig.

(Cs. G.)

Források:

- FÜLÖP T. 2009. 139-184. p.
- Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok, 1890. július 6.
- MNL JNSZML V. 472. Szolnok város képviselő-testületi jkv. 1890/110. szám.

Képek: