Scheftsik István

(Námesztó, 1829. - Szolnok, 1900. október 7.)

Gyógyszerész, gyártulajdonos, földbirtokos, Szolnok polgármestere. Apai ágon Árva megyei szlovák családból származott. Édesapja, Schefcsik György kereskedő, édesanyja a privigyei születésű Gorlay Katalin volt. Levéltári források hiányában nem ismerjük, hogy a fiatal Scheftsik István mikor költözött le az Alföldre. 1851-ben gyógyszerész szakképesítést szerzett és még ebben az évben Mezőtúron kezdte meg gyógyszerészi működését. Édesapja, Schefcsik György kereskedő – nevét a halálozási anyakönyvben cs-vel jegyezték be – 1782-ben Námesztón született és 1871-ben, 89 éves korában Szolnokon hunyt el. Édesanyja, Gorlay Katalin az Árva megyei Privigyén látta meg a napvilágot és valószínűleg még Námesztón elhalálozott, a szolnoki anyakönyvekben ugyanis hiába keressük a nevét. Scheftsik István 1851-ben gyógyszerészi szakképesítést szerzett és még ebben az évben Mezőtúron kezdte meg patikusi működését. Neje, Szkicsák Karolin rokona, talán leszármazottja lehetett annak a Jan Skicsaknak, akinek nevéhez a gyolcskereskedői hálózat kiépítése fűződik. A családnak azonban más jeles tagja is volt. Szkicsák Ferenc országgyűlési képviselőt a szlovák nemzeti mozgalom kiemelkedő tagjai között tartják számon, aki az 1890-es években Námesztón bankot alapított és Árva megyében számos helyen fogyasztási szövetkezetet hozott létre. Szkicsák Karolin 1834-ben ugyancsak Námesztón született és 1908. szeptember 25-én gyomorrák következtében Szolnokon halálozott el.

Scheftsik Istvánnak bizonyára voltak testvérei, ám róluk a szórványosan fennmaradt levéltári adatok alapján, csupán feltételezésekre szorítkozhatunk. Scheftsik Mihályt Scheftsik István fiának keresztapjaként jegyezték be a mezőtúri római katolikus születési anyakönyvbe. Scheftsik Mihály Szarvason volt gyógyszerész, illetve egy patika provizora 1848-tól. Mivel Scheftsik István és felesége alig valamivel fiuk születése előtt érkeztek Mezőtúrra, az idegen környezetben mást nem kérhettek fel a keresztapaság elvállalására, mint legközelebbi, a szomszédos Szarvason élő rokonukat. Ám azt csupán feltételezhetjük, hogy néhány István a bátyjánál tanulhatta ki a gyógyszerész szakmát. Valószínűleg Scheftsik István gyógyszerész testvére volt Scheftsik Jakab nőtlen, mezőtúr-pusztapói földbirtokos is, aki Mezőtúr külhatárában, Pusztapón 137 kh-as földingatlannal rendelkezett. 1884-ben történt elhalálozását a fennmaradt levéltári iktatókönyvek szerint, hosszú évekig tartó pereskedés követte a már régóta Szolnokon élő Scheftsik István és egy bizonyos Scheftsik-Szabó Róza között, amelyet valószínűleg az asszony nyert meg. 1895-ben ugyanis már ő a pusztapói birtok tulajdonosa. Scheftsik-Szabó Róza Scheftsik Jakabnak adoptált, vagy házasságon kívül született és később törvényesített, vér szerinti leánya lehetett, ám ezt a mezőtúri közigazgatási és a szolnoki törvényszéki iratok elpusztulása miatt, nem tudjuk megbízhatóan tisztázni. Nevét Szepcsiknek írta, melynek kiejtése a magyar anyanyelvű környezetben egyszerűbbnek tűnt, mint az „Sch” és „ts” összetételek helyes használata.

Scheftsik István (1829-1900) 1852-ben, Mezőtúrról Szolnokra költözött, egy gyógyszertár működtetésére nyert jogot és 13 évig önálló gyógyszerészként működött a Tisza-parti városban. Megvásárolta a jelenlegi megyei bíróság helyén álló Agnelly-féle patikát, és azt a mai Táncsics Mihály utca sarkára helyezte át. A gyógyszertárat rövid idő alatt virágzó üzletté fejlesztette. Az 1860-as évek elején kád- és gőzfürdőt épített, majd 1865-ben Horánszky Istvánnak eladta az „Isteni Gondviselés” névre átkeresztelt patikáját, amelyet az ugyancsak nagy múltú Horánszky család 1903-ig kezelt.

Az 1860-as évek közepén égett le a Korponai-féle gőzmalom Szolnokon és Scheftsik István a váratlan lehetőséget kihasználva, a jelenlegi Szigligeti Színház mögött, a gyógyszertárért kapott pénzen malmot épített. Tőkés társaitól, Reinheimer és Klein nevű szolnoki polgároktól később megváltotta üzletrészüket és így a Szent Istvánról elnevezett gőz- és fűrészmalomnak egyedüli tulajdonosa lett. A fürdőépület ugyancsak itt, a Tisza-parthoz közel állt. A fűrészüzemet évekkel a malomépület létesítése után, 1872-ben nyitotta meg, maximálisan kihasználva ipartelepe számára a gabonás hajók forgalmát, a Máramarosból tutajok formájában leúsztatott faanyag szállítását, Szolnok város vasúti csomóponttá válását és nem utolsósorban a sóházak felszámolásával keletkezett olcsó ingatlanszerzés lehetőségét. Ezzel egyidejűleg Scheftsik bérházakat, üzleteket és nagyobb földingatlanokat is vásárolt.

Az 1870-es évek elejétől, Scheftsik István egyre inkább bekapcsolódott a helyi közéletbe. 1874-ben a város rendes tanácsosává választották. Elsősorban Horánszky Nándor, a szolnoki választókerület szabadelvű párti országgyűlési képviselője és a várossal határos kincstári uradalom ispánja támogatását élvezte. 1876. február 27-én, Hubay Ferenc lemondása után a városi képviselőtestület Scheftsik Istvánt Szolnok polgármesterévé választotta. Ezzel a Tisza-parti város polgársága nemcsak a rendkívül sikeres üzletember-vállalkozó tehetségét és rátermettségét ismerte el, hanem befogadókészségét, a máshonnan ideérkezettekkel, sőt más etnikumból származókkal szemben tanúsított, előítéletektől mentes magatartását és mentalitását is bizonyította. Az 1860-as, -70-es években egyébként tömegesen telepedtek le Szolnokon zsidók, felvidéki szlovákok, ruszin családok, továbbá igen nagy számban morvaországi cseh és német gépipari munkások, s ez utóbbiak a vasúti járműjavító szakember-gárdájának első generációját alkották.

Ugyancsak 1876-ban, Scheftsik polgármesterré választásának évében alakították át a magyarországi megyerendszert. Ekkor szüntették meg a Jászkun Kerületet és hozták létre Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét. A viszonylag fejlett iparral, ám igen elmaradott infrastruktúrával rendelkező Szolnok, csak kitartó küzdelem árán lehetett megyeszékhely, mivel erre a státuszra a jóval népesebb Jászberény és Karcag is pályázott. Scheftsik polgármester ismét kiváló szervezőkészségről tett tanúságot és megszerezte Gorove Istvánnak, a Szabadelvű Párt országos elnökének támogatását, és az ő közvetítésével Tisza Kálmán miniszterelnök bizalmát is. A szolnoki és Külső-Szolnok megyei kötődésű befolyásos politikusok, Gorove, Horánszky és Szapáry Gyula együttes közbenjárásának köszönhetően, a harcból Szolnok került ki győztesen és elsősorban kedvező közlekedési adottságainak figyelembe vételével megyeszékhellyé válhatott. Scheftsik István sikeres lobbizásának jutalmául, azt a megtisztelő megbízást kapta, hogy Jász-Nagykun-Szolnok vármegye tisztikarát ő üdvözölhette először az első megyegyűlésen. A gyűlést 1876. szeptember 4-én, a mai Szigligeti utca végén, a Scheftsik kertben tartották meg, abban az alkalmi faépítményben, ahol a Scheftsik család nagyvonalú támogatásával vándorszíntársulatok léptek fel.

Mivel a város sem megfelelő nagyságú ülésteremmel, sem a megyei hivatalok elhelyezésére alkalmas épülettel nem rendelkezett, a legsürgősebben fel kellett építeni a vármegyei székházat. Az eklektikus stílusú megyeháza építésében Scheftsik István kiemelkedő érdemeket szerzett. A vezetése alatt álló szolnoki képviselőtestület 30 ezer forint adományozásával és ingyen telek biztosításával támogatta az építkezést. A költségeket kölcsön felvételével teremtették elő, a váltókat Scheftsik polgármester írta alá, és fedezetül lekötötték számára az értékesebb városi ingatlanokat. Scheftsik István bármilyen lelkesnek és önzetlennek is tűnt, mint polgármester, lelke mélyén azért mindig óvatos üzletember maradt, aki magánvagyonát nem volt hajlandó kockára tenni és a közügyeket saját érdekeivel igyekezett összeegyeztetni. Bár korrupció vádjával még ellenfelei sem illették, közigazgatási szempontból szabálytalannak minősülő lépései, személye elleni támadásokra adtak alapot. Elsősorban Szabó Imre városi főjegyzővel került ellentétbe, akinek többségben lévő hívei végül 1878-ban lemondásra kényszerítették polgármesteri állásáról. Fáradozását azonban a megyebizottság a nyilvánvaló szabálytalanságok ellenére is elismerte, és az elkészült székház zárókövének elhelyezésénél ő mondhatott díszbeszédet.

Az 1880. március 31-én tartott városi képviselőválasztáson ismét Scheftsik István frakciója győzedelmeskedett, és Sipos Orbán alispán személyes támogatásával, újból megválasztották Szolnok polgármesterévé. Alighogy székét elfoglalta, azonnal hozzákezdett egy új, reprezentatív városháza felépítésének megszervezéséhez. Szolnok ugyanis csupán egy földszintes, szűkös, a megyeszékhelyi ranghoz a legkevésbé sem illő városi székházzal rendelkezett. Egyéni anyagi szempontjait ez alkalommal is összehangolta a közérdekkel és saját téglagyárának termékeivel látta el az építkezést. Az Alcsi- és Tenke-pusztai határrész kincstári földjének megváltásában, ugyancsak jelentős érdemeket szerzett. A terület kiparcellázásakor 1.500 hold, előnyös áron kínált ingatlan megvételéről mégis lemondott a szolnoki gazdák javára, mert polgármesteri állásával összeférhetetlennek tartotta a vásárlást. Ám a városház építéssel együtt járó gondok és a megyében dúló pártharcok hamarosan megrendítették egészségi állapotát. Scheftsik fő patrónusát és egyik legjobb barátját, Sipos Orbán alispánt, a kormány közreműködésével már 1882-ben elmozdították állásából, mivel a jászkun érdekeket a befolyásos külső-szolnoki földbirtokosok ellenében is a leghatározottabban képviselte. Felmérve az erőviszonyok kedvezőtlen alakulását, Scheftsik István 1883. november 3-án ismét lemondott polgármesteri állásáról. A szolnoki lakosság fáklyás felvonulást rendezett a rendkívül népszerű polgármester tiszteletére és követelte, hogy vonja vissza lemondását, ám ő erre nem volt hajlandó.

A szolnokiak Scheftsik áldásos polgármesteri működését még évtizedek múlva is emlegették. Évi 1.000 forintos fizetését sohasem vette fel és ezzel ingyen szolgálta a várost. Sőt 1876-ban, amikor először választották meg polgármesternek, saját vagyonából nyújtott kölcsönt a kiürült városi kasszának. Lemondásakor pedig nyereséges városi háztartást adott át utódjának. Polgármesterré választása idején a városnak még annyi pénze sem volt, hogy a fogyasztási adó kezelését az államtól bérbe vegye. Ezért az adószedés jogát önmaga árendálta, ami persze a legkevésbé volt szabályos egy polgármester esetében, a szerződési időtartam lejártával mégis 20 ezer forint tiszta hasznot fizetett vissza a város közpénztárába. Kiváló érzéke ellenére, vagy talán éppen ezért, a közigazgatási gyakorlathoz még a minimálisan megkívánt mértékben sem ragaszkodott. A képviselőtestület megkérdezése nélkül – szabálytalanul – ingatlanokat vásárolt, és amikor a vételt lebonyolította, a földeket a városra ruházta át. A Tisza-parton lévő sóházakat megvásárolta, majd lebontatta és anyagukból iskolákat építtetett. Bár megyei hírlap már közvetlenül Jász-Nagykun-Szolnok vármegye létrehozása után megjelent Szolnokon, 1882-ben Scheftsik István kezdeményezésére indult meg az első városi újság, a „Szolnoki Híradó”. Katolikus kört szervezett, s a mélyen vallásos Scheftsik Istvánt a katolikus mozgalomban betöltött karitatív tevékenységéért díszoklevéllel tüntették ki. Részt vett a Szolnoki Ipartársulat, az ipartestület elődjének megalakításában is, s első polgármestersége idején, a szolnoki gimnáziumot négy osztályosról hat osztályosra sikerült bővíttetnie. Az elemi iskolák építését és bővítését saját maga ellenőrizte. Felesége, Szkicsák Karolin a szegények támogatásában szerzett érdemeket. Ékesszólásában, retorikai képességeiben senki sem múlta felül a város képviselőtestületében, az egyébként szlovák anyanyelvű Scheftsik Istvánt. Kortársai nagyrabecsülésük jeléül, a város atyjaként emlegették.

Scheftsik István, miután másodszor is, immár véglegesen megvált polgármesteri állásától, elsősorban az üzleti élet felé fordult és a helyi katolikus mozgalomban töltött be vezető szerepet. Az 1880-as évek közepén azonban a királyi törvényszék Szolnokra telepítésében, latba vetve felsőbb kapcsolatait és tekintélyét, még jelentősen közreműködött. Elsősorban neki köszönhető az is, hogy a város a Tisza-parton egy új gimnázium, a későbbi Verseghy Ferenc Gimnázium felépítéséhez olcsón telket vásárolhatott. 1884-ben Scheftsik István régi vágya teljesült, amikor a király az ország nemeseinek sorába emelte, s egy évvel később „szolnoki” előnevet adományozott neki. Ugyanis a nemesi cím elnyerését némi kárpótlásnak tekinthette, a polgármesteri szék elvesztéséért. Szolnok polgári-parasztpolgári lakossága előítélettől mentesen fogadta el Scheftsik karizmatikus kisugárzású személyiségét, ám ellenfelei, elsősorban a Külső-Szolnok megyei földbirtokosok részéről valószínűleg támadások, vagy legalábbis durva célzások érhették szlovák származása miatt. A felvidéki iparosok és kereskedők jelentősen hozzájárultak ugyan hazánk gazdasági fejlődéséhez, a korszakra jellemző nacionalista légkörben a „gyolcsos tót” jelzőnek mégis erősen pejoratív jelentése volt. Bizonyára Scheftsik Istvánt is sokszor megsérthették, a többnyire háta mögött elhangzott rosszindulatú megjegyzésekkel, holott ő mindig igyekezett hangsúlyozni a magyar etnikumhoz tartozását. A nemesség és a „szolnoki” előnév megszerzésével végre úgy érezhette, hogy az ősi nemesi származású földbirtokosok közé emelkedett és ezzel idegen hangzású neve ellenére, fenntartás nélkül elfogadják a társadalmi hierarchia magasabb köreiben. A család címerében Szolnok város jelképe, a fiait saját vérével tápláló pelikán került központi helyre, s alatta a hullámos, kék vonal a Tisza folyót jelképezi. Scheftsik István természetét és egyéniségét jellemzi, hogy a róla írt nekrológ szerint soha, egyetlen ellenfele elől sem hátrált meg. Nem tűrte, hogy a városházán előadását közbeszólásokkal zavarják meg. Egyszerűen öltözködött, ruházatára és külső megjelenésére nagy vagyona ellenére, nem sokat költött. Vallásos közéleti szereplése miatt, sokan ultramontánnak és néppártinak nevezték, ám mégis ő emelt szót elsőként a képviselőtestületben annak érdekében, hogy Szolnok város 60 ezer forint kölcsönt vegyen fel az új izraelita templom felépítéséhez. Scheftsik István az 1897-1900 között zajló magyarországi katolikus autonómia kongresszuson, amely a református iskolahálózathoz hasonló autonóm oktatási rendszer létrehozását és egy katolikus egyetem felállítását tűzte ki céljául, Szolnok küldöttjeként vett részt. Számos egyéb tisztsége közül említésre méltó még elnöki megbízása, az általa szervezett Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Vöröskereszt Egylet élén, de fővadászmestere volt a megyei vadásztársaságnak, s tagja a vármegyei közigazgatási bizottságnak is.
Scheftsik István 1900. október 7-én, egy korábbi lábsérüléséből származó vérmérgezés következtében hunyt el. Állítólag fatelepén rozsdás szögbe lépett, a seb elfertőződött és ez végül, hosszas szenvedés után halálát okozta. A legendás hírű szolnoki nagyvállalkozót, akinek emlékéhez szinte kizárólag csak pozitív tettek fűződtek, az ekkor emelt és mindmáig meglévő, díszes családi kriptában helyezték végső nyugalomra. Az egész város őszintén gyászolta és siratta nagyszerű polgármesterét, aki nemcsak a legkiválóbb városi vezető volt, hanem példaszerű életével és tevékenységével klasszikus polgári ethoszt személyesített meg. Sikeres befektetései, irányító és szervező szerepe a várost nagymértékben elősegítették ipari, kereskedelmi, kulturális és egészségügyi fejlődésében. Az elmaradott vidéki településből a jelentősebb vidéki városokhoz hasonló szintre emelték Szolnokot és ezzel együtt lakosságának életminőségét, kulturális és szociális helyzetét is.

(Cs. G.)

Források:

- CSEH G. 2006. 81-116. p.
- Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok, 1900. október 11.
- MNL Országos Levéltára K. 148. BM elnöki iratok 521/1885.
- MNL JNSZML Szolnok képviselő-testületi jkv. 1876/105. kgy. sz.

Képek: