Sipos Orbán

(Jászberény, 1835. május 25. - Homokszentlőrinc, 1926. július 12.)

Gimnáziumi tanár, alispán, tanfelügyelő. Jász redemptus családból származott. Apja, az idősebb Sipos Orbán városi mérnök volt, anyja, Passier Erzsébet ősei Franciaországból települtek Magyarországra. Az ifjú Sipos Orbán Jászberényben végezte a gimnáziumot, majd Pesten jogot tanult. Kiváló képességeit és sokoldalúságát bizonyítja, hogy ügyvédi, tanári és mérnöki diplomát is szerzett. Mint dobos, gyermekkorában résztvett a szabadságharcban. Előbb egy grófi családnál nevelői állást vállalt, 1859-ben pedig a jászberényi gimnáziumban bízták meg a matematika és fizika tárgyak tanításával. Ebben az időben bírói vizsgát is tett, 1860-ban városi főjegyzőnek, 1861-ben a Jászkun Kerület tiszteletbeli főjegyzőjének választották meg. 1862-ben ügyvédi képesítést szerzett és magánirodát nyitott szülővárosában. Az 1860-as években, az alkotmányos jogok újraéledésekor a helyi közélet vezéregyéniségévé vált. Erre széleskörű műveltsége, kiváló retorikai adottságai és nem utolsósorban külső megjelenése, majdnem két méter magas termete különösen alkalmassá tették. 48-as nézeteket vallott, ám a radikálisok függetlenségi mozgalmától távoltartotta magát és a balközép hívei közé tartozott. Fiatalabb korában, 1865-től három cikluson át képviselte Jászberényt az országgyűlésben, idős korában, 1911-18 között Szolnok város országgyűlési képviselője volt. Elsősorban Sipos Orbán sikeres lobbizásának köszönhető a Hatvan – Jászberény – Szolnok vasútvonal kiépítéséhez szükséges pénzösszeg megszavazása a képviselőházban. Parlamenti felszólalásai azonban a jászkunok által 1745-ben kifizetett redempcionális összeg visszakövetelése érdekében nem jártak eredménnyel. Jászberényben kezdeményezte a Népbank és Takarékpénztár, a Tornaegylet, a Világító Részvénytársulat, a Téglagyár alapítását és javasolta a múzeum létrehozását is. Ugyancsak felkarolta Gyárfás István: A Jász-kunok története című többkötetes művének megjelentetését.

Sipos Orbán a politikai pálya helyett rövidesen ismét a közigazgatás felé fordult. 1875-ben a Jászkun Kerület alkapitányává, 1876-ban az akkor alakult Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánjává választották. Noha a Hármas Kerület megszüntetését és az új, Szolnok központú törvényhatóság létrehozását nem fogadhatta őszinte lelkesedéssel, alispáni kötelezettségeinek a legnagyobb mértékben igyekezett eleget tenni. A szolnoki megyeháza felépítése érdekében tanúsított érdemeit a törvényhatósági bizottság jegyzőkönyvében örökítették meg. Az árvíz elleni védekezésben kiemelkedő szervező munkát végzett. Távíróhálózat kiépítését és a közutak helyrehozását kezdeményezte. 1879-ben a megye érdekében végzett munkáját Ferenc József királyi tanácsosi cím adományozásával ismerte el "a közügyek és a közjó előmozdítása körül szerzett érdemeiért..." Ám a kezdetben "muszáj vármegyének" nevezett új törvényhatóság egységét nehéz volt megteremteni. A jászkunok számarányuknak megfelelően nagyobb mértékben kívánták akaratukat érvényesíteni a megyei közgyűléseken. A külső-szolnoki terület földbirtokosai és a megyeszékhely vezetői viszont hathatósabb politikai támogatást élveztek a kormány és a képviselőház részéről.. Sipos Orbán az ellentétek tompítására törekedett, jászberényi kötődése révén egyes döntések meghozatalakor mégsem bizonyult teljesen pártatlannak. Ezért a külső-szolnoki részek képviselői egyre élesebben támadták személyét. Azzal vádolták, hogy az 1881. évi árvíz idején a szolnoki területek védelmét elhanyagolta, míg a jászsági településeket előnyben részesítette. A Pusztatenyő-Kunszentmárton-Szentes vasút ügyét pedig szándékosan mulasztotta el jóváhagyásra beterjeszteni, mert az Újszász-Jászapáti vonal kiépítésének támogatását tekintette fontosabbnak. Az ellentétek a szolnoki törvényszék felállításával kapcsolatosan különösen kiéleződtek. Ez ugyanis a jászberényi és a karcagi törvényszékek megszüntetését vetítette előre, ami később be is következett.

1882. február 20-án Beniczky Ferenc személyében új főispán került Jász-Nagykun-Szolnok vármegyébe, aki kezdettől fogva egyoldalúan a külső-szolnoki érdekek támogatójaként lépett fel a jászkunok ellenében. Mivel a jászkun összefogás vezéralakjának Sipos Orbánt tekintette, az alispán helyzete hamarosan tarthatatlanná vált. Sipos már májusban három havi szabadságot kért egészségi állapotára hivatkozva. Beniczky főispán december 2-án levélben tájékoztatta őt, hogy a király Bihar vármegye tanfelügyelőjévé nevezte ki. Egyúttal, hatáskörét túllépve, felmentette alispáni állásából, jóllehet erre csak a megyei törvényhatósági bizottság lett volna jogosult. Az önérzetes Sipos válaszlevelében tiltakozott a felmentés ellen, majd hivatalosan bejelentette, hogy az állásáról önként mond le, majd gyorsan új állomáshelyére, Nagyváradra költözött. A jászkun többségű megyei közgyűlés azonban nem fogadta el lemondását és Sipos Orbánhoz küldöttséget menesztett, kérve lemondásának visszavonását. Ám Sipos jó taktikai érzékkel rendelkezett és már korábban belátta, hogy a kormányhatalommal nem célszerű szembeszegülni és hosszabb távon jászkun híveinek érdekeit sem szolgálná az indulatok további fokozódása.

Nagyváradon nehéz körülmények között kellett új feladatait ellátnia. Bihar vármegye keleti részére az általános szegénység, az oktatásügy elmaradottsága és egyre nagyobb mértékben a nemzetiségi kérdés erősen rányomta bélyegét . Sipos Orbán rá jellemző módon az elvárásoknak a legnagyobb mértékben és agilitással igyekezett megfelelni. Sőt hivatali tevékenységén túl helytörténeti munkát, tankönyvet írt, képes naptárat és emlékalbumot szerkesztett. Ezenkívül megjelentette Bihar megye népesedési és közoktatásügyi viszonyairól szóló, könyv formátumú statisztikai kiadványát is. A nemzetiségi problémákat azonban ő sem tudta kellő tapintattal kezelni és kortársaihoz hasonlóan túlkapásokat követett el. Például figyeltette és tiltotta a román nemzeti színek használatát, még abban az esetben is, ha történetesen ministráns gyermekek ruhájába szőtték bele azokat.

Sipos Orbán 1903-ban nyugalomba vonult. Mivel a felesége, Moll Mária ugyanebben az évben elhunyt és gyermekei, Árpád, Margit, Irma már régen elhagyták a szülői házat, semmi sem kötötte tovább Nagyváradhoz. Ezért Szolnokra költözött, ahol még alispáni működése alatt házat vásárolt magának. Itt élt Irma lánya és veje, Kerekes Géza, akit előbb a város, majd Jász-Nagykun-Szolnok vármegye tiszti főügyészévé választottak meg. Kerekes 1907-ben súlyos betegség következtében korán elhalálozott. Sipos ekkor átvette veje ügyvédi irodáját és ügyvédi gyakorlatot folytatott Szolnokon. Emellett a helyi közéletben is jelentős szerepet játszott. A Művésztelep alkotóival jó kapcsolatot tartott, de folyamatosan figyelemmel követte szülővárosa, Jászberény sorsának alakulását is. A Jászság gazdasági lemaradásának egyik fő okát a vasúti fővonal hiányában látta. Ezért 1905-ben megjelentette a "Néhány szó a Budapest-Jászberény-Jászapáti egyenes vasútról, Jászberény város és vidéke érdemes polgárainak ajánlva" – című munkáját. 1907-ben vezércikket írt a “Jász Kürt” című lapba "Jászberény jövője" címmel, melyben szülővárosáért érzett aggodalmának adott hangot. Tagja volt a szolnoki városi képviselőtestületnek és vármegyei törvényhatósági bizottságnak. 1911 végén pedig, amikor Nagy Emil lemondott képviselői mandátumáról, a 48-as Függetlenségi Párt jelöltjeként egyhangúlag őt választották meg a szolnoki választókerület országgyűlési követének. Sipos egészen az első világháború végéig a képviselőház tagja és korelnöke maradt. Szellemi frisseségét és fizikai erejét nagyon idős korában is megőrízte. Halála előtt egy évvel a szolnoki katolikus egyházközség szervezésének feladatát vállalta el. 1926-ban ünnepelték Jász-Nagykun-Szolnok vármegye megalakulásának 50. évfordulóját. A törvényhatósági bizottság február 23-ai ülésén Alexander Imre alispán Sipos Orbánt, mint egyedüli életben lévő tagot köszöntötte a megye régi, félévszázaddal korábbi tisztikarából. De sajnos a szeptember 4-én tartott ünnepi közgyűlést már nem élhette meg az 1876-ban szerveződött vármegye első alispánja. A közigazgatási és politikai pályája első szakaszában sokak által jász királynak nevezett Sipos Orbán 1926. július 12-én, életének 92. évében a kiskunsági Homokszentlőrincen elhalálozott. Földi maradványait a jászberényi Fehértói temetőben helyezték végső nyugalomra a családi sírboltban. Nagy formátumú közigazgatási szakember, a helyi közélet kiemelkedő alakja volt Jászberényben, Szolnokon és bizonyára Nagyváradon is, ahol több mint két évtizedet töltött el. Halála után szülővárosában és Szolnokon is utcát neveztek el róla. A nevét iskola is őrzi, noha Bihar megyei tanfelügyelői tevékenysége még feltáratlan.

(Cs. G.)

Források:

- PAPP I. 1996. 147-179. p.
- SUGÁRNÉ. 2003. 208-209. p.
- CSEH G. 1988. 87-122. p.

Képek: