I. 1. 5. A jászkun redempció

Mária Terézia 1745. május 6-án írta alá a kiváltságlevelet, amelyben megfogalmazták a megváltás feltételeit, illetve azokat a jogokat, amelyeket a jászkunok kaptak. A redempciót engedélyező oklevél a jászkunok alapokmánya lett.    A jászkun privilégiumok Mária Terézia 1745-ös redempciós levelén, a törvénnyé emelő 1751. évi XXV. törvénycikken, a 24 pontos Királyi Reguláción - amelyet ugyancsak 1751-ben adtak ki - és az 1799. évi nádori statuutumokon alapultak. A kiváltságlevél súlyos feltételeket szabott. A jászkunoknak vissza kellett fizetni az eladási árat, 500.000 Ft-t, és a földesúr által létesített beruházások értékét és kamatait. Vállalták 1.000 lovas katona felszerelését, és az évi hadiadó fizetését, továbbá az önkormányzat költségeit. Viszont visszakapták személyes szabadságukat, önkor-mányzatiságukat, különállóságukat és a nádor legfőbb bíróságát. A redempcióban minden település megváltotta saját belső határát és néhány pusztát. A területre eső összeget kivetették a lakosságra.

Akik ki tudták fizetni az összeget, tőkeföldet kaptak. (Tulajdonjogukat a kifizetés után a földkönyvekben a Liber Fundikban rögzítették). Ők lettek a jászkun társadalom teljes jogú, földtulajdonos polgárai, választók és választhatók. A redemptusok a közlegelőket díjtalanul vagy kedvezményesen használhatták. Mentesek voltak a rév- és vámfizetés alól.

Akik a megváltásba keveset fizettek irredemptusok lettek. Hozzájárultak a megváltáshoz de a befizetett pénz nem érte el a meghatározott értéket, ezért kevesebb joggal rendelkeztek. Ők tőkeföldet sem kaptak. Joguk volt a zsellérekkel szemben érvényesíthető elővételi jog. Irredemptusoknak tekintették a redempció után bevándorlókat, ha vásárolt földjük nem érte el az értékhatárt. Zsellérek lettek a redempciós jogokból nem részesített, de szabad emberek. Jogaikat a tanács szabályozta. 1752-től a gazda hatalma alá tartoztak. Adójuk befizetéséért, magatartásukért a gazda felelt. Zsellért befogadni csak a tanács tudtával lehetett, elköltözését is jelenteni kellett. A kerületben éltek nemesek is. Nemesi birtok nem volt a kerületben, így személyük adómentes volt, de jószágaik nem.

A Jászkun Kerület három, területileg is különálló egységből tevődött össze. A Jász Kerület központja Jászberény, egyben a Jászkun Kerületnek is székhelye, a Nagykun Kerület központja Karcag és a Kiskun Kerület központja Halas. A redempciót követően kialakult jászkun társadalom jellemzője, hogy szabad emberek alkotják, választott vezetőik és autonóm közigazgatásuk segítségével intézték saját ügyeiket. A Jászkun Kerület olyan törvényhatóságnak tekinthető, amely bár különleges közigazgatási szervezettel és speciális jogrendszerrel rendelkezett, mégis beilleszkedett a birodalom és Magyarország közigazgatásába. A kiváltságos területen három egymásra épülő igazgatási szintet figyelhetünk meg. A jászkunok legfőbb elöljárója és bírája az ország mindenkori nádora lett, akinek megnevezése „Jászkunok Bírája és Grófja”.

Az első szinten az összkerületi igazgatást találjuk. A kerületek élén a főkapitány állt. A nádortól való függőségét a „nádori főkapitány” cím is tükrözte. Ő volt a nádort helyettesítő egyszemélyi főhatóság, az összkerületi közgyűlés elnöke. A nádori alkapitányt találjuk a Jászkun Kerület magisztrátusának az élén. Ide tartoztak a számvevők, szakalkalmazottak (pl. orvos, mérnök stb.), rendészeti alkalmazottak (pl.hajdúk). Az összkerületi főjegyző (nótárius) és a két aljegyző (vicenótárius), az adminisztrációs ügyeket intézte. A fő- és a három alfiskálisra a jogi természetű dolgok tartoztak. A főadószedő az adóbehajtási ügyekkel foglalkozott. A kerület egészének közigazgatását az összkerületi közgyűlés döntései irányították. A közgyűlésben minden helység küldöttséggel képviseltette magát. Ennek tagja a főbíró és a jegyző (akiknek kötelező volt a részvétel), de a helyi tanács által megbízott más személy is megjelenhetett. Részt vettek a magisztrátus tagjai, az egyes kerületek (Jász, Nagykun, Kiskun) elöljárói és a nádori táblabírák. Az üléseket a főkapitány, távolléte esetén az alkapitány vezette. A hármas kerületi szint azonos volt a vármegyékkel.

Az igazgatás középső szintjét az egyes kerületek közgyűlései és elöljárói alkották (Partikuláris kerület gyűlése). A kapitányok mellett esküdtek és biztosok képezték a három kerület tisztikarát. Számuk változó, a Jász Kerületben 3 esküdt és 4 biztos, a két kunsági kerületben 2 esküdt és 2 biztos tevékenykedett. A felügyeleti és ellenőrzési jogkörre a nádor nevezett ki minden kerületbe 2-2 nádori táblabírót.

Az igazgatás alsó fokán a kiváltságos települések élén a főbíró állt, aki a helységben az ügyeket és a törvénykezést irányította. Megbízatásuk egy évre szólt. Az adminisztrációs feladatokat a főjegyző látta el. Néhány helyen aljegyző is működött mellette. A helyi adók beszedését a községi adószedő végezte. A helyi közigazgatás szerve a 12-16 tagból álló tanács volt. Tagjait évenként választották. A tanács jogszolgáltatási és közigazgatási ügyekben határozott, de gazdaságirányító és szervező tevékenységet is végzett.

Az igazgatási szervezet hatékonyan irányította a társadalom életét.

Előző

Következő