I. 1. 4. A jászkunok jobbágysorba taszítása (1702-1745)

A török kiűzése utáni időszakban a bécsi udvar a Jászkunság területét újszerzeményi birtoknak tekintette, amellyel a császári udvar szabadon rendelkezett. Az 1699-ben elrendelt kamarai összeírás titokban a Jászkun Kerület eladatását készítette elő. Az összeírásban már jobbágyoknak tekintették őket, a felmérés alapján megbecsült jövedelem lett a kerületek kikiáltási ára. A Jászkun Kerület 1702. március 22-én, 500.000 rajnai forintért került a Német Lovagrend tulajdonába. A Lovagrend teljes földesúri jogot kapott, a király csupán az állami adóztatást és a katonai beszállásolás jogát tartotta meg. A nemesek azonban megtarthatták azokat a jogokat, amelyekkel a vármegyei nemesek rendelkeztek. Az eladatás a jászkunokat megfosztotta korábbi szabadságuktól és rendkívüli mértékben megnövelte anyagi terheiket. Nem lehet csodálkozni azon, hogy a jászkunok 1703-ban Rákóczi Ferenc mellé álltak, aki elismerte kiváltságaikat. A fejedelem októberben, Tokajban kiadta az első kun pátenst, amelyben törvényen kívül helyezte a Német Lovagrend földesúri hatóságát. Kinevezte jászkun főkapitánynak Vay Ádámot, aki a szabadságharc bukásáig betöltötte ezt a tisztet. A választott kerületi kapitányok maradhattak a tisztségükben. A pátens elismerte a jászkunok kollektív nemességét is. 1707-ben Sárospatakon kelt a második kun pátens, amely megerősítette a jászkun kiváltságokat, kollektív nemesi szabadságukat, rév- és vámmentességüket.

1710-ben a Lovagrend ismét átvette a hatalmat és visszaállította a földesúri igazgatást. A választott kapitányok hatásköre névlegessé vált, közgyűléseket csak a kinevezett földesúri provisorok engedélyével és jelenlétében tarthattak. A lovagrendi adminisztráció kiépülése mellett megmaradt és egyre differenciáltabb lett a helységek önkormányzati közigazgatása. Az összeírások szerint ebben az időben a községek élén mindenhol főbíró állt. A jegyzők, hadnagyok, tizedesek a politikai és rendészeti igazgatást intézték. A városok helyi igazgatását a tanács intézte, élén a főbíróval. A kerület főkapitányi tisztét a lovagrendi adminisztrátor töltötte be. Az alkapitányt a Lovagrend hozzájárulásával, élethossziglanra választották.

1715-ben napirendre került az országgyűlésen a Jászkunság ügye. A Lovagrend azonban csak akkor volt hajlandó lemondani birtokjogáról, ha visszakapja a vételárat. Ezért törvénybe foglalták, hogy a vételár felének visszafizetését a kincstár, másik felét a rendek magukra vállalják. A törvényt azonban nem hajtották végre. A jászkunok viszont előálltak azzal a javaslattal, hogy a rendek helyett a 250.000 Forintot maguk kifizetik, tehát ekkor vetődött fel először a redempció (megváltás) gondolata.

A Lovagrend reményeit nem váltotta be a megvásárolt koronabirtok, ezért tárgyalásokat kezdtek az eladásáról. 1723-ban vevőnek jelentkezett a Pesti Invalidusok Háza. Az új földbirtokos beiktatása 1731. májusában történt. A jászkunok falvaiban és mezővárosaiban a tanácsok tagjait évente választotta a lakosság. Választott tisztség volt a háromkerületi (Jász, Kiskun, Nagykun) kapitányé, a kerületi esküdteké és az összkerületi alkapitányé. A földesúri adminisztrációt kinevezett földesúri tisztek végezték: a hármaskerületi adminisztrátor, a particuláris (helyi) kerületek inspectorai, az adószedők és a földesúri ügyész. Az irányítást végző Orczy Istvánt, a volt szegedi főbíró Podhradszky György követte. Az utóbbit 1743-ban visszaélései miatt leváltották, helyette a redempcióig Gosztonyi István Heves-és Külső Szolnok megye táblabírája látta el a feladatot. A kinevezett tisztségviselők miatt nem beszélhetünk teljes autonómiáról, de a helyi tanácsok tisztségviselőit szabadon választhatták.

1741-ben kitört az osztrák örökösödési háború, az általános insurrectióból kivették részüket a jászkunok is. A Sziléziában harcolók értesültek, hogy királlyá koronázták Mária Teréziát és nádorrá választották Pállfy Jánost. A kerületek vezetői ekkor ismét előterjesztették redempcionális kérelmüket. 1744-ben kitört a második sziléziai háború. A jászkunságiak 400 embert szereltek fel. Ismét előadták kérésüket, ha felszabadulnak a földesúri alávetésből és visszatérhetnek a nádor fennhatósága alá, hajlandók kifizetni az 500.000 Ft-ot, és 1.000 lovas katonát is kiállítanak, de mentsék fel őket a hadiadó alól. Ezen túl kérték még régi szabadságjogaik visszaállítását.¹³

Előző

Következő