II. 2. Az 1905-1906. évi vármegyei ellenállás
Az egész országra – kisebb-nagyobb intenzitással – kiterjedő vármegyei ellenállás, illetve a 1905-1906-os kormányzati válság a mélyben gyökerező, ám 1904 őszétől felerősödő politikai válság1 eredménye volt. Az 1904. november 18-i, úgynevezett „zsebkendőszavazás” (Tisza István erőszakos eszközökkel végrehajtott házszabály-módosítása) nem múlt el következmények nélkül. Nem csak a december 13-án végrehajtott képviselőházi rombolásra gondolunk, hanem arra is, hogy ez a lépés az ellenzék további aktivizálódásához, a Tisza István politikájával szembefordulók koalíciójához, illetve végül az országgyűlés feloszlatásához vezetett. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a szolnoki ellenzék vezetői november 27-ére népgyűlést hívtak össze. A helyi – kormánypárti – sajtó elítélte a függetlenségi párti országgyűlési képviselők részvétele mellett zajlott összejövetelt, mely szerintük a „hazafias kormány, a szabadelvűpárt és a közrend ellen” demonstrált.2 Ellenlépésként a vármegyei szabadelvű párt – melyet korábban súlyos veszteség ért Horthy István halálával – is zászlót bontott: 1904. december 1-jén, Szolnokon, a Kossuth-szállóban új vezetőt is választott, gróf dr. Almásy Imre személyében.3 Felbuzdulásuk legfőbb jeleként december 8-án a vármegye több száz fős küldöttséggel kereste fel Budapesten Tisza Istvánt, hogy támogatásukról biztosítsák.4 Az 1904. december 22-én tartott vármegyei közgyűlésen – Kecskemét város felirata kapcsán – a kormánynak bizalmatlanságot szavazó indítványról kellett dönteni. Az indítvány melletti és elleni felszólalások után elrendelt név szerinti szavazáson 158 fő az állandó választmány javaslata mellett (azaz a felirat ellen), míg 45 fő az állandó választmány javaslata ellen, a kormány elleni bizalmatlanság kinyilvánítása mellett döntött. Az ezt követő határozat alapján a vármegye törvényhatósági bizottsága „mintegy hazafias kötelességének tartja, hogy e nehéz küzdelmek között a kormány iránti bizalmát kifejezésre juttassa s a kormány törekvéseit ez által is támogassa”.5
Az 1905 elején (Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 1905. január 26-án) meg-rendezett országgyűlési képviselő-választások példátlan eredményeként a három évtizede kormányzó Szabadelvű Párt megbukott. A választásokon megyénkben is (az elmúlt hetekben történtek ellenére is) földcsuszamlás-szerű győzelmet aratott az ellenzék, hiszen a szabadelvűek egy körzetben sem tudtak nyerni (így az 1901-ben megszerzett mindhárom mandátumot elveszítették), sőt mindössze két körzetben mérették meg magukat.6
Megegyezés híján azonban az uralkodó nem a győztes koalícióra, hanem báró Fejérváry Géza táborszernagyra, a királyi testőrség parancsnokára bízta a kormányalakítást. Az 1905. június 18-án kinevezett parlamenten kívüli, úgynevezett darabont-kormány azonban nehézségekbe ütközött.7 Három nappal később ugyanis a képviselőház8 és a főrendiház9 is kinyilvánította bizalmatlanságát a kormány iránt, sőt a képviselőházban a koalíció „nemzeti ellenállást”10 hirdetett. A kormány helyzetét tovább súlyosbította a költségvetés nélküli állapot.11
A képviselőházi felhívásra a vármegye törvényhatósági bizottsága már az 1905. évi június hó 26-án tartott közgyűlésen12 „kibontotta a nemzeti ellenállás zászlaját”. Ekkor dr. Tóth János indítványa alapján kimondták, hogy ha a kormány „meg nem szavazott adók behajtását, vagy meg nem ajánlott ujonczok kiállítását rendelné el”, akkor ezt a törvényhatóság megtagadja, illetve, hogy: „elvárja és megköveteli a vármegye összes tisztviselőitől (…), hogy a kormánynak a törvényhozás által meg nem szavazott adók behajtása, beszedésére, vagy a törvényhozás által meg nem szavazott, ujonczok kiállítására, a sorozásra esetleg kibocsátandó rendeleteit, akár a kormánytól közvetlenül, akár a főispán útján intéztetnek azok hozzájuk, letett tiszti esküjük értelmében végre nem hajtják és azok végrehajtásában közre nem működnek”. 13 Ugyanezen az ülésen bejelentette Lippich Gusztáv főispán, hogy beadta állásáról való lemondását.14 Az egy hónap múlva, július 25-én tartott rendkívüli közgyűlésen megerősítették a korábbi határozatokat az adófizetés és az újoncozás kérdésében.
Ebben a zaklatott időszakban történt meg a 10 évvel korábban megalkotott szervezeti szabályrendelet módosítása is. Ekkor döntöttek arról, hogy – a korábbi tervekkel ellentétben – továbbra is fenntartják az építészeti hivatalnál rendszeresített írnoki állást (összesen ebből 16 volt), hogy eltörlik a várnagyi tisztséget (mivel sikerült rendszeresíteni az irodaigazgatói állást), hogy a várnagyi tisztség eltörléséből felszabaduló pénzből egy díjnoki és egy „hajdúi” állást szerveznek (összesen 3 díjnok és 11 hajdú volt ekkor).15
Mivel Kristóffy belügyminiszter megsemmisítette a törvényhatóság által elfogadott határozatokat,16 illetve az országos politikai színtéren sem történt érdemi előrelépés, az október 16-án megtartott közgyűlés kemény szavakkal és határozott döntésekkel állt ki korábbi határozatai mellett.17 Ugyancsak ezen a közgyűlésen dr. Bozóky Árpád bizottsági tag indítványára alkotmányvédő bizottság18 alakult, amely aznap alakuló gyűlést tartott. Elnöke dr. gróf Almásy Imre, előadója dr. Kuszka István lett. A bizottság „ellenállási küzdelmünknek (…) volt lelke és vezetője s e bizottság tagjai jártak elől lelkesítő példával az anyagi áldozatok terén is s e bizottság gyűjtötte össze azt az alapot, a melyből a vármegyei tisztviselők, – midőn a kormány megvonta a vármegye dotátitóját – négy hónapon át fizetésüket kapták”.19 Közülük dr. gróf Almásy Imre, Kerekes Géza és Tóth János részt vett az alkotmányvédő bizottságok képviselőinek november 26-án tartott budapesti gyűlésén is.20 A november 7-én tartott közgyűlésen – a belügyminiszter ismételt megsemmisítő leiratára – a vármegye törvényhatósága ismét bizalmatlanságát fejezte ki a kormánnyal szemben.
1905. november hó 21-én mentette fel főispáni állásából az uralkodó Lippich Gusztávot és nevezte ki az új főispánt, Lenk Gyula királyi ítélő táblabíró személyében.21 Ezzel a kinevezéssel kezdődött el egy új szakasza a „nemzeti ellenállásnak”. A december 7-én tartott közgyűlés ugyanis kimondta, hogy a főispán kinevezésében „az ország alkotmányának, törvényes közigazgatásának és törvényhatósági önkormányzatunk szabadságának sérelmét látja”, illetve, hogy a „főispáni kinevezés elfogadása egyenlő azzal, hogy az illető a magyar nemzet ősi alkotmánya és ellenállási ereje megtörésére segédkezet nyújt, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye törvényhatósági bizottsága azokat, kik ettől a kormánytól főispáni hivatalt elfogadnak és kik a főispánnak alkotmányellenes munkájában bármikép segédkezet nyújtanak, hazaárulóknak nyilvánítja…”. Az új főispánnak szembe kellett néznie azzal is, hogy – ismerve a közgyűlési határozatokat – nem lesz egyszerű dolga, hiszen a vármegye törvényhatósági bizottsága megtiltotta a tisztviselőknek, községi elöljáróknak, hogy közreműködjenek; utasította az alispánt, hogy a főispáni hivatalos pecsétet vegye magához, a vármegyei székház közgyűlési termének ajtajait zárja be, pecsételtesse le; a főispáni lakást Lenk Gyulának nem engedik át. December 15-én érkezett meg Szolnokra Lenk Gyula. A kinevezett főispán csendőri karhatalom mellett (miután a pecsétek eltávolítására Bagossy Károly alispán nem volt hajlandó) a közgyűlési terem és a főispáni lakás lepecsételt és elzárt ajtóit katonai fegyverkováccsal felnyittatta, új kulcsokat készíttetett, és december 23-ára közgyűlést hívott össze.22 A december 29-én megtartott közgyűlés által aztán törvénytelennek, szabálytalannak és semmisnek nyilvánított gyűlésen csendőrszuronyok sorfala mögött tette le az esküt. 23 December 29-én további fontos döntések meghozatalára került sor. Lenk Gyula „budapesti lakos” ellen – a december 15-én történt fellépése miatt – több vélelmezhető bűntett (hatóság elleni erőszak, magánlak-sértés, hivatali hatalommal való visszaélés) és vétség (más ingatlan vagyonának szándékos és jogtalan megrongálása) miatt a törvényhatóság feljelentést tett.24 Ugyanekkor elindították a főispáni lakás elfoglalása miatti kilakoltatási pert is, azonban a törvényhatóság keresetét – első és másodfokon is – elutasították.25 Ekkor tárgyalták a belügyminiszter karácsonyi rendeletét, amellyel 1906. január 1-jétől beszüntették az állami javadalmazást.26 Ezzel a döntéssel, a vármegye összes alkalmazottja fizetés nélkül maradt. 27 A tisztviselők kártalanítását, illetve javadalmazását önkéntes adományokkal kívánták megoldani.28
Ragaszkodtak továbbá a feloszlatott alkotmányvédő bizottság munkájához29, illetve Vezéry Ödön várnagy, tiszteletbeli jegyző ellen vizsgálatot indítottak, felfüggesztették, az általa szerkesztett Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok nyomdáját a megyeházáról kitelepítették, mivel a főispán által összehívott közgyűlésen megjelent s a jegyzőkönyv felvételében segédkezett.30
1906 januárjában olyan eset történt Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, amely néhány pillanatra országos tényezővé tette a megyei eseményeket. Történt ugyanis, hogy az alkotmányvédő bizottság – hivatkozva arra, hogy a vármegyében önkéntes adó alig folyt be, újonc pedig önkéntesen egy sem jelentkezett – felmentette a tisztviselőket az önkéntes adóra és újoncokra vonatkozó közgyűlési határozatok végrehajtásának kötelezettsége alól és megengedte, hogy a tisztviselők az erre vonatkozó kormány-, vagy főispáni rendeleteket végrehajtsák.31 A határozat kiszivárgása után „A Vármegye” című szaklap veszélyes precedenst látott a döntésben, éppen ezért erős támadást intézett az alkotmányvédő bizottság határozata ellen.32
A cikk után Benkó Albert alispán-helyettes vármegyei főjegyző fölkereste Budapesten dr. Horváth József országgyűlési képviselőt és közölte vele, hogy nagy valószínűség szerint a törvényhatósági bizottság elfogadja a következő közgyűlésen az alkotmányvédő bizottság határozatait. dr. Horváth József ezután arra kérte Benkó Albertet, hogy három napra függessze föl intézkedéseit. Benkó ebbe beleegyezett. Horváth ezután felkereste gróf Hadik Jánost és gróf Andrássy Gyulát, és együtt próbáltak megoldást keresni a problémára. Andrássy Gyula táviratilag kérte dr. gróf Almásy Imrét, az alkotmányvédő bizottság elnökét a határozat megváltoztatására.33 Az 1906. évi január 25-én tartott rendkívüli közgyűlés döntése (bár dr. Kiss Ernő kitartott a korábbi közös határozat mellett) alapján bejelentették, hogy a tisztikar a végsőkig elszánt és betartják a törvényhatóság megerősített határozatait. 34 Ezt követően a törvényhatóság vezetője, Bagossy Károly alispán és Berki József főügyész kérvényezték nyugdíjazásukat.35
Február 25-ére az ország számos pontjára népgyűléseket szerveztek, hogy az országgyűlés feloszlatása ellen tiltakozzanak. Kristóffy belügyminiszter a gyűléseket betiltotta és utasította a vármegyék vezetőit a rendezvények megakadályozására. A megyében 300 huszárt és 1.400 gyalogost mozgósítottak, ám a főispán előterjesztésére a belügyminiszter engedélyt adott arra, hogy a képviselői beszámolókat egyleti helyiségekben megtarthassák.36 Az 1906. évi február 26-án tartott rendkívüli közgyűlésen az alispán-helyettes vármegyei főjegyző is bejelentette lemondását („a bekövetkezett absolut uralomra való tekintettel”), ám azt a törvényhatóság nem fogadta el („ugy neki mint a hazafias vármegyei tisztikarnak állásában való megmaradását a közérdekben állónak tartja”), és kijelentette, hogy a tisztikar részére újabb határvonalat nem kíván kijelölni. Ez a kompromisszumos döntésnek ható határozat tulajdonképpen biztosította a vármegyei tisztikar egyben tartását, illetve a közigazgatás („az indifferens ügyekre nézve”) zavartalan menetét.37
Ráadásul a belügyminiszter – Lenk Gyula főispán közbenjárására – az árvaszéki tisztikar, a kinevezett tisztviselők, a segéd- és kezelőszemélyzet fizetését újra folyósítani kezdte március 1-jétől kezdve.38
Egy hónap múlva azonban már ismét a megsemmisítő és megerősítő határozatoké, a tiltakozásé volt a főszerep. Emellett a törvényhatóság felhívta tisztviselőit, hogy „állásaikat mindaddig tartsák meg, mig tőlük nyílt törvénysértés nem követelletik”.39 Ha mégis ilyen történne, akkor az alispánnak rendkívüli közgyűlést kell összehívnia. Erre már nem került sor, hiszen a koalíció vezetői megegyeztek a Fejérváry-kormánnyal – lásd: adó- és újoncjutalék, választójogi reform – így a kormányválság megoldódott: a király Wekerle Sándort bízta meg az új kormány megalakításával.40 Ezzel értelemszerűen megszűnt a „nemzeti ellenállási” küzdelem értelme41 is, aminek az április 18-án tartott rendkívüli közgyűlés is tanúbizonyságát adta. Kimondta a közgyűlés, hogy a Lenk Gyula főispán jogkörének törvényességére, a vármegyéhez és a tisztviselőkhöz való viszonyára vonatkozó határozatait hatályon kívül helyezi, illetve köszönetet mondott az alkotmányvédő bizottság elnökének, dr. gróf Almásy Imrének, a bizottság tagjainak, Kerekes Géza bizottsági tagnak, a bizottság üléseit házában tarthatták.42
A vármegye irányításában is változások történtek. A király 1906. április 22-én dr. gróf Almásy Imrét, az alkotmányvédő bizottság elnökét nevezte ki a vármegye élére, beiktatását május 12-én tartották, ünnepélyes keretek között.43 Az alispáni székbe az eddigi vármegyei főjegyző, Benkó Albert került 1906. június 26-án, az új főjegyző pedig dr. Küry Albert lett.44
A politikai, alkotmányos viszonyok rendeződése, az új választások lebonyolítása (a mandátumok sorsa sem változott) után minden a régi rendszerben működött tovább…
Minden jog fenntartva! © MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára