I. 2. 4. Külső-Szolnok vármegye tisztségviselői

A nemesi vármegye élén a megyésispán állt. Ezt a funkciót az 1291. évi I. törvénycikk rendszeresítette. A törvény a megyéből való származást és a helyben lakás kötelezettségét nem írta elő.  Csupán két évszázaddal később, az 1498. évi XL. törvénycikk tartalmazta először a megyében lakás kötelezettségét.  A megyésispán a nemesi vármegye önkormányzati jogköre ellenére a király embere volt és szükség esetén a nemesi vármegye érdekével szemben is az uralkodó akaratát képviselte. Az ispánt Magyarországon a király, Erdélyben az erdélyi vajda nevezte ki. Benedek Gyula összeállította Külső-Szolnok vármegye ispánjainak és alispánjainak névsorát. Kutatásai szerint a megye első ispánja Dénes nádor volt. Később Apor erdélyi vajda töltötte be ezt a tisztséget.⁴

Az ispán helyettese a vármegyében az alispán volt, akit az ispán 1486-ig, az országban bárhol lakó familiárisai közül választhatott ki. Ezután az 1486. évi decretum 60. cikkelye értelmében, csak az adott megyéből vehetett maga mellé alispánt, akinek ettől fogva a megyei közgyűlés előtt esküt kellett tenni. Az 1504. évi decretum 2. cikkelye tovább korlátozta az ispán jogkörét, mivel már a megyei közgyűlésnek is jóvá kellett hagyni az alispán kinevezését. Amennyiben két alispánja volt egy vármegyének, első és második alispán címmel különböztették meg őket.  Az alispánok megbízatása csupán egy évre szólt.  Az alispán kezdetben elsősorban az ispánt helyettesíthette, pl. az ispán távollétében levezethette a nemesi közgyűlést és elnökölhetett a törvényszéken. Önálló jogkörébe tartozott viszont, hogy az alispáni törvényszéken elnökölt, amelyet Külső-Szolnok megyében hetente hétfőn tartottak. A szolgabírókat kirendelhette bűncselekmények kinyomozására és a szolgabírókkal együtt bizonyságleveleket adhatott ki. Ezenkívül kijelölhette a királyi embert a királyi parancsban megjelölt személyek közül. Az alispán vezető szerepe később egyre jelentősebbé vált és a megyei közigazgatás valamennyi ágazatára kiterjedt. Benedek Gyula kutatásai szerint Külső-Szolnok megye alispánjának nevét, egy bizonyos Lökös nevű személyt először 1330-ban említik oklevelek. 1407-ig egy, majd 1467-ig egyidejűleg két alispánja, 1470-től a mohácsi vészig ismét egy alispánja volt Külső-Szolnok vármegyének.⁵

A szolgabíró elnevezés a szolgák bírái kifejezésből származik, akiket a királyi szerviensek (szolgák) maguk közül választottak.  A nemesi vármegye legkorábban, a 13. században megjelent tisztviselői voltak. Az 1290. évi 16. törvénycikk szerint a megyékben általában négy szolgabírót választottak egy évi időtartamra. Zsigmond király 1435-ben kibocsátott II. decretuma szerint, csak jobb módú megyebeli nemesek közül lehetett szolgabírókat választani, hogy ne legyenek megvesztegethetők. A szolgabírók kezdetben megyei igazságszolgáltatási feladatokat láttak el. Illetékességi körükbe a birtoktalan nemesek és a nem nemesek peres ügyei tartoztak. 1351 után a nem nemesek ügyei már nem a szolgabírók, hanem az úriszék elé kerültek. A 14-15. században, a szolgabírók már közigazgatási ügyekben is eljártak, pl. határjárások, adóösszeírások, adókivetések és beszedések foganatosítása, de igazságszolgáltatási szerepkörüket is megőrizték. Részt vettek a nyomozásokban, tanúkihallgatásokban, a megyei és alispáni törvényszékek ítélkezésében. A Külső-Szolnok vármegyével kapcsolatos oklevelekben viszonylag későn, 1299-ben, majd 1300-ban bukkan fel először a szolgabírói tisztség.  Név szerint első ízben csak 1334-ben említi először oklevél a külső-szolnoki szolgabírókat; Barta fia Pált, Lampért fia Pétert, valamint István fiait, Andrást és Jánost. 1390-ben a közép-szolnoki részek önállósodása után, a jóval kisebb Külső-Szolnok megyének már csak két szolgabírája volt. Névsorukat a 15. század közepétől Benedek Gyula az alábbiak szerint állapította meg: 1456-ban szandai Nemes György és Nemes Mihály, 1464-ben az egyik szolgabíró Sápi Lőrinc, 1468-ban és 1469-ben az egyik szolgabíró Nényei László, 1470-ben, 1494-ben és 1495-ben az egyik szolgabíró Istvánházi László, 1499-ben az egyik szolgabíró Haraszti László, 1501-ben a két szolgabíró Istvánházi László és Nyényei Osvát, 1519-ben a két szolgabíró Istvánffy István és Veres Miklós. ⁶

Külső-Szolnok vármegyében, egy 1338-ban kiadott oklevélben bukkan fel először a nemesi vármegye fontos tisztségviselőinek számító királyi emberek egyikének, Inokai Istvánnak a neve, aki a váci káptalan hites megbízottjával együtt nyomozást végzett Felsőalpáron. A királyi embereket, mintegy 10-12 nemest a megyék évenként jelölték ki. Feladatuk volt, hogy az illetékes káptalan kirendelt képviselőjével együtt, a király nevében hiteles személyként eljárjanak. A királyi ember a vármegyei közgyűlés előtt esküt tett. 1351-ig bármelyik megyéből rendelhettek ki királyi embert, ezután azonban csak abból a megyéből, ahol a végrehajtásra sor került. Mátyás 1486. évi decretumában már azt is rögzítették, hogy a megyében birtokos vagyonos nemesekből választhatnak királyi embereket. Legjelentősebb feladatuk a birtokba iktatás, a birtok helyszínén zajlott. A királyi ember felolvasta a király adományozási és beiktatási parancsát. Ám ez csak akkor vált érvényessé, ha a területileg illetékes káptalan, vagy konvent hiteles képviselője is megjelent és a beiktatásnak senki sem mondott ellent. A királyi ember tisztséget viselők fontos feladata volt a határjárás és határfelújítás, vagyis a határok pontos megállapítása a világi birtokosok falvai között. Ezt is csak a területileg illetékes káptalan, vagy konvent kiküldöttjével együtt végezhette el. Végül feladatkörébe tartozott a főbenjáró vétséget elkövetett, vagy hűtlenség gyanújába keveredett nemesek megidézése is a király előtt folytatott perekbe. A külső-szolnoki királyi emberek neve az oklevelekben töredékesen maradt fenn. Az 1450-ben kiadott királyi parancs hat személyt, Szajoli Jakabot, Szajoli Pétert, inokai Gercse Miklóst, nagyrévi Or Miklóst, Galyai Lászlót és Antalt nevezte meg lehetséges királyi embernek.⁷

A Külső-Szolnok megyei közigazgatásban és a bíráskodásban a vármegye keleti részében, egy 1299. július 31-én keltezett oklevélben tűntek fel első alkalommal az esküdtek, akik a közigazgatásban és a bíráskodásban is részt vettek. Az 1444. évi X. törvénycikk a számukat megyénként négyben, az 1486. évi törvénycikk nyolc-tizenkét főben állapította meg. A falusi bírók nemcsak a nemesi, hanem már a királyi vármegyében is funkcionáltak, ám akkor még csak a szabad parasztok által lakott településeken. A bírók, mint helyi tisztségviselők sokféle feladatot elláttak. Adót szedtek be, közreműködtek a tized-összeírásoknál, szervezték a közmunkákat, a katonai fuvarozásokat és beszállásolásokat, kezelték a közös javakat, szabályozták a határhasználatot, őrizték a falvak határait, általában véve vigyáztak a falu rendjére és kisebb ügyekben bíráskodtak. Érdekességként említjük meg, hogy Újszászon, amely a 15. század második feléig Külső-Szolnokhoz, később Pest megyéhez tartozott, bíró és szálláskapitány működött egyidejűleg. A szálláskapitány a jászok és kunok által lakott falvakban a bírói teendőket látta el. Újszászon a bíró a jobbágyoknak, a szálláskapitány a királyi jászoknak volt az elöljárója. A 15. század első felében, Külső-Szolnok megyébe betelepített szerbek életét falvaikban a vajda irányította. Tenyőn, 1442-ben rác vajda látta el a bírói tisztséget a kun szálláskapitánnyal együtt.

Benedek Gyula kutatásai szerint Külső-Szolnok vármegyében a 15. században hat település rendelkezett mezővárosi jogállással: Szolnok, Kengyel, Kaszapar, Fejéregyháza, Túr (Mezőtúr) és Varsány (Tiszavarsány). Heves vármegye déli, tiszántúli része, az ún. kishevesi kerület Fegyverneket, Kenderest, Szajolt és Túrpásztót is magában foglalva messze benyúlt Külső-Szolnok megyébe. A mohácsi csatavesztés után lezajlott két királyválasztás a területileg amúgy is széttagolt megyét, politikai befolyás szerint is kettéosztotta. 1527-től a Tisza-Zagyva menti települések, majd a Tiszáig az egész jobb parti rész Ferdinánd király kezére került, míg a bal parti területek Szapolyai János híveinek hatalma alatt maradtak. A megosztottság másfél évtizedes időszakából nem maradtak írásos emlékek. Ebből Benedek Gyula arra következtetett, hogy a megyei hivatalok sem működtek. 1541 és 1550 között a Szolnoktól délre fekvő, ma már nem létező Tiszavarsány, több ízben a Külső-Szolnok megyei törvénykezések színhelyeként szerepelt és a megyegyűléseket is itt tartották. Egy 1543-ban keletkezett oklevél bizonyítja, hogy Varsányban törvényszéket tartottak. Ennek vélhetően az volt az oka, hogy Szolnok a Habsburg-párt uralma alatt állt, míg a tiszántúli részeken Fráter György, Kelet-Magyarország helytartója új megyeszékhelynek Tiszavarsányt jelölte ki. A Tiszán inneni területen az Erdély átadásáról szóló nyírbátori, majd Izabella királyné által aláírt szászsebesi lemondó nyilatkozat a Habsburg befolyás növekedését vonta maga után. Szolnokon földvárat építettek a török ellen és megkezdődött a nemesi vármegye újjászerveződése is. Ám 1552-ben Szolnok elesett és a megye nemessége jórészt Gyulára menekült. Átmenetileg innen irányították Külső-Szolnok megye közigazgatását. 1566-ban azonban a gyulai várat is elfoglalta a török, és ezzel egyidejűleg egész Külső-Szolnok vármegye a hódoltság részévé vált.⁸ Heves vármegye tiszántúli részét, az ún. kishevesi kerületet, továbbá Szolnokot és környékét Fráter György már 1549 után átengedte a Habsburg oldalon álló Heves vármegyének. Egy királyi rendelet Szolnok eleste után a hozzá tartozó településeket is Heves megyéhez csatolta. Végül a szultánnal kötött 1568. évi drinápolyi béke után, az 1569. évi 52. törvénycikk kimondta, hogy Külső-Szolnok vármegyének nincsenek többé alispánjai és szolgabírái. Igazságszolgáltatási ügyeiben ezentúl Heves vármegye az illetékes. Bár a két megye egyesülését kezdetben ideiglenesnek tekintették és teljesen csak a bíráskodásban valósították meg, fokozatosan a közigazgatás összeolvadása is végbement.⁹ A hivatalos iratokban az így létrejött törvényhatóságot több, mint három évszázadon át Heves és Külső-Szolnok törvényesen egyesült vármegyének nevezték. A külső-szolnoki részek közigazgatásának története egészen 1876-ig, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye megalakulásáig szervesen összefonódott Heves megyéével és csak járási, városi és községi szinten lehetett elkülöníteni a hevesi részek közigazgatásától.

Előző

Következő