I. 2. 6. A kettős vármegye közigazgatása az újratelepedéstől a világosi fegyverletételig

1685-ben Szolnok vára, két évvel később Eger és ezzel a kettős vármegye egész területe felszabadult a török megszállás alól. A megpróbáltatások ugyan nem értek még véget, mivel 1691-ben és még 1697-ben is tatár seregek pusztították a tiszántúli részeket, a lakosság újratelepedése a szinte teljesen elnéptelenedett külső-szolnoki részeken lassan mégis megindult. A megyei közgyűléseket eleinte nem Egerben, hanem Gyöngyösön, Pásztón és Patán (Gyöngyöspata) tartották. A Tiszai járás annyira ritkán lakott volt, hogy csak 1700-tól választottak először erre a területre szolgabírót, ifjabb Csőke János személyében. A felszabadult megye első főispánja Fenessy György egri püspök volt, akit 1699-ben Telekessy István követett a főispáni tisztségben. Ebben az időszakban, az alispáni székben Horváth Gergely és Almássy János váltották egymást, két ízben is. Őket 1702-ben Ordódy György követte.¹⁴ A vármegyék politikai jelentősége a Habsburg abszolutizmus felerősödésekor a 17-18. század fordulóján felerősödött, mivel a rendi jogok egyetlen hathatós védelmezőjévé váltak. Miután 1703 szeptemberében a kuruc seregek elfoglalták a szolnoki várat, Almássy János, korábbi alispán felhívására Heves és Külső-Szolnok vármegye rendjei Rákóczi táborához csatlakoztak. A szabadságharc során Szolnok vára és a Közép-Tiszavidék többször is gazdát cserélt, végül 1710 őszén véglegesen császári kézre került. 1715-ben a nagy tekintélyű gróf Erdődy Gábor püspök lett a vármegye főispánja és ezt a tisztséget közel három évtizeden át töltötte be. Tisztújító megyei közgyűléseket meglehetősen ritkán, 1718-ban, 1731-ben és 1746-ban tartottak. Heves és Külső-Szolnok vármegye országos közjogi kérdésekkel alig foglalkozott, 1722-23-ban az országgyűlési követeknek semmilyen utasítást nem adtak. A megye működésének súlypontja az adóügyek intézésére esett. Az 1728. évi országgyűlésen a hevesi küldöttek adóügyi kérdésekben szólaltak fel. A vármegyei tisztikar a 18. század elejére jelentősen kibővült. Alispán, helyettes alispán, szolgabírák, táblabírák, ügyész, esküdtek, jegyzők, perceptor, főbiztos és albiztosok intézték a törvényhatóság ügyeit. A jobbágyok jogait a földesurak érdekeinek megfelelően korlátozták. Számukra a szabad költözködést, a fegyverviselést és a vadászatot megtiltották. A falu bíráját a földesúr nevezte ki. Megszüntették a parasztvármegyét, a parasztkapitányok, tizedesek és hadnagyok ezentúl csak rendfenntartói és adóbehajtási feladatokat láttak el.¹⁵ Szolnok közigazgatását sajátos kettősség jellemezte. 1702-től, a szolnoki sóhivatal felállításának elrendelésétől a város a Pozsonyban székelő Magyar Kamara budai tiszttartóságának birtokai közé tartozott, ezért az egri megyei hatóságok csak korlátozottan tudták jogaikat érvényesíteni. Pl. Szolnok központi része, az ún. Katonaváros 1747-ig nem fizetett hadiadót, sőt lakosait a vármegye össze sem írhatta. A Kamarát a provizorként, vagy harmincadosként emlegetett tiszttartó, Heves és Külső-Szolnok vármegyét egy esküdt és egy komiszárius képviselte Szolnokon.   A város közigazgatásának vezetőjét, a főbírót a Kamara három jelöltje közül a lakosság választotta.¹⁶

Erdődy püspök halála után gróf Barkóczy Ferenc, majd 1761-től 1785-ig gróf Eszterházy Károly püspök-főispán állt Heves és Külső-Szolnok vármegye élén. Barkóczy főispánsága idején a megye politikai tevékenysége erősödött. Követei az 1751-es országgyűlésen hathatósabban szolgálták a nemesi jogok védelmét. Ám később Mária Terézia felvilágosult abszolutizmus szellemében hozott rendeleteinek végrehajtását is akadályozni igyekeztek Heves és Külső-Szolnok megyében, mint pl. képzett orvos alkalmazása, kínvallatás megtiltása, a sáskairtásra és árvízvédelemre vonatkozó intézkedések foganatosítása. Továbbra is megszigorították a protestánsok hitéletét és templomépítését. A nemesség az úrbérrendezés foganatosítását is szabotálta, ezért 1770-ben a Helytartótanács királyi biztost küldött ki Heves- és Külső-Szolnok vármegyébe. A földesurak és jobbágyok új megállapodására csak ezután kerülhetett sor és 1772-ben a vármegye bevezette a helytartótanács által kiadott új adózási rendszert is. II. József uralkodása idején, 1785-ben az ország közigazgatását átszervezték. Tíz kerületet állítottak fel, ezek élére királyi biztosokat neveztek ki, akiknek közvetlenül a megyék alispánjait rendelték alá kibővített hatáskörrel. Eszterházy Károlyt felmentették főispáni tisztéből és megyéjét Pest, Nógrád és Esztergom vármegyével, továbbá a Jászkunsággal együtt a Pesti kerületbe osztották be. Az új közigazgatási egység élére Majláth József grófot nevezték ki főispáni adminisztrátor tisztségbe. Halassy Márton alispánt is leváltották, a tisztikar nagyobb része azonban helyén maradt. A megyei nemesi közgyűlés hatáskörét korlátozták. Évente legfeljebb egy közgyűlést tarthattak és a folyó ügyeket kisgyűlés elé utalták. Egy évvel később, 1786-ban az igazságszolgáltatást kivonták a törvényhatóság illetékességéből és külön törvényszéket állítottak fel. II. József halálával a megyei autonómia helyreállt és ismét Eszterházy püspök lett Heves és Külső-Szolnok vármegye főispánja. Utódját, Fáy Bertalan főispáni adminisztrátort Fuchs Xavér Ferenc, az egri egyházmegye első érseke követte. Ettől kezdve Heves és Külső-Szolnok megye örökös főispánjai az érsekségi rangra emelt egyházmegye vezetői lettek. A nemzeti ébredés korának szellemében, 1812-ben a megyei közgyűlés határozatot hozott arról, hogy jegyzőkönyveit magyar nyelven vezeti. A napóleoni háborúk után a politikai élet a megyegyűlésekre korlátozódott, mivel I. Ferenc 1825-ig az országgyűlést nem hívta össze. A nemesi közgyűlések ismét a rendi ellenállás bázisaivá váltak. A király 1822-ben felmentette Fischer István egri érseket főispáni hivatalából és helyére Almásy József személyében főispáni helytartót nevezett ki, aki a megyei nemességgel szemben elsősorban aulikus érdekeket szolgált. Az 1830-as években a liberálisok és konzervatívok állandósult csatározása, továbbá Pyrker László érsek főispán személyeskedő támadásai miatt, anarchikus viszonyok alakultak ki Heves és Külső-Szolnok vármegye vezetésében. 1832-ben a tisztújítás elhalasztása véres eseményekhez vezetett, melyek kivizsgálására a Helytartótanács báró Eötvös Ignác királyi biztost rendelte ki Egerbe. A külső-szolnoki részeket magában foglaló Tiszai járás nemesei túlnyomórészt liberális elveket vallottak és szavazataikkal 1839-ben az országgyűlési követek megválasztásán, a fehér tollas liberális megyei párt javára döntötték el a küzdelmet.¹⁷

1841-től Almásy Gedeon, a főispáni helytartó (adminisztrátor) mindent elkövetett a liberális párt háttérbe szorítása érdekében, ám az 1843-44. évi követválasztáson ismét a liberálisok győztek. Az adminisztrátor a soron következő tisztújításba törvényellenesen beavatkozott. Ennek ellenére a korszak végére a reformkori politikai ellenzék Heves és Külső-Szolnok vármegyében domináns politikai erővé vált és a lakosság az 1848-as forradalom hírét kitörő lelkesedéssel fogadta. A külső-szolnoki részeken különösen sokan jelentkeztek nemzetőrnek és honvédnek. Például Törökszentmiklóson sorshúzással kellett eldönteni, hogy ki menjen a szerb felkelők ellen harcolni és ki maradjon otthon. A megyei közgyűlés május 1-jén hirdette ki a szentesített új törvényeket és megválasztotta az ideiglenes közigazgatási bizottmányt. 1849 elején az osztrák seregek előnyomulása miatt, a vármegye székhelyét ideiglenesen Tiszafüredre helyezték. Júliusban Heves és Külső-Szolnok vármegye Bizottmánya Paszkievics orosz tábornagy hadseregének támadása miatt Egerből ismét menekülni kényszerült. 1849. július 1-jétől Szolnokon, július 10-től Törökszentmiklóson, július 28-tól Fegyverneken és végül augusztus 3-16 között Dévaványán ülésezett.¹⁸

Előző

Következő