I. 2. 7. A Bach-korszak és a provizórium időszakának közigazgatási átszervezései

A szabadságharc bukásától a magyarországi vármegyék területének 1876-ban végrehajtott végleges rendezéséig, a külső-szolnoki részek közigazgatásában számos változtatás, rövid életű átszervezés zajlott le. Ezt az időszakot legrészletesebben ugyancsak Benedek Gyula, Külső-Szolnok megye történetének jeles kutatója tárta fel. Ezért a korszak bonyolult közigazgatási viszonyainak ismertetésekor is elsősorban az általa közölt adatokra támaszkodhatunk. A bécsi udvar az osztrák közigazgatás bevezetését már a magyar honvédseregek teljes katonai veresége előtt, 1849 júliusában megkezdte. A megyék önkormányzatát és tisztviselői megválasztásának jogát megszüntették. Az országot katonai és ezeken belül polgári kerületekre osztották fel. Egy-egy polgári kerülethez 2-3 megye tartozott. Heves és Külső-Szolnok vármegye elnevezése egyelőre fennmaradt, de a tisztikart lecserélték és a megye területét 1850 elején három biztosságra osztották. Kapy Eduárd megyei főbiztos vezetése alatt heves megyei, gyöngyösi és külső-szolnoki biztosságot állítottak fel. A külső-szolnoki élére Sütő Jánost nevezték ki. 1850 őszén Alexander Bach belügyminiszter tervezetének megfelelően, a katonai kerületek császári-királyi főispánok által vezetett közigazgatási kerületekké alakultak. Ezek megyékre oszlottak, élükön a császári-királyi főispánnak alárendelt megyefőnökökkel. Bach közigazgatási rendszere járási szinten is elválasztotta a közigazgatási és igazságszolgáltatási ügyek intézését. 1853-ban azonban a közigazgatást és az igazságszolgáltatást ismét összevonták. Rövid életű, mindössze tíz évig tartó, ám a jövőt tekintve annál nagyobb jelentőségű átalakulás volt, hogy a külső-szolnoki részeket 1850. október 31-én leválasztották Heves megyétől és Szolnok megye néven közel háromszáz év után ismét önálló közigazgatási egységgé szervezték. Az új megyében, amelyet a Pest-Budai Kerületbe osztottak be, három járást alakítottak ki; a Szolnoki, a Tiszafüredi és a Törökszentmiklósi járást. Később Törökszentmiklóst a Szolnoki járáshoz csatolták és a hozzá tartozó járás székhelyét Mezőtúrra helyezték át. A Bach-korszakban a vármegyék életét szinte korlátlan hatalommal bíró megyefőnökök irányították. Szolnokon ezt a tisztséget először Sütő Kázmér, majd Bonyhády Imre, végül Gerber Ferenc töltötte be. Műveltsége és viszonylag hosszú, 1851-től 1858-ig tartó szolgálata révén Bonyhády Imre kiemelkedett közülük. Tolna megyéből származott és nevét Perczelről Bonyhádyra változtatta meg. Ezzel is ki akarta fejezni, hogy nézetei ellentétesek testvérével, Perczel Mór volt honvédtábornokéval. A jogi végzettséggel rendelkező Bonyhády Imre verseket, filozófiai cikkeket írt, és idősebb korában tett itáliai utazásairól naplókat vezetett. Képzettsége és intelligenciája ellenére vasszigor és erőszakoskodás jellemezte megyefőnöki működését. Feletteseivel szemben engedelmes és meghunyászkodó magatartást tanúsított, és beosztottaitól is ugyanilyen alázatosságot várt el. Aki erre nem hajlott, haladéktalanul eltávolíttatta állásából.¹⁹ A járásokat közigazgatási főszolgabírók, a járásbíróságokat főbírók irányították. Az ügyintézés a közigazgatás területén 1853. január 1-ig magyarul folyt, ám ezután felsőbb parancsra már német nyelven.²⁰

Az idő múlásával a politikai elnyomás enyhülni kezdett, végül 1860-ban a Bach-rendszer véglegesen összeomlott. A magyaros ruhába öltöztetett, de a végletekig magyarellenes, osztrák érdekeket szolgáló tisztviselőket elbocsátották és a lakosság is kiközösítette őket. A megyei közgyűlésen felolvasták nevüket és kórusban kiáltották: „Meghalt.” Vagyis politikai halottaknak, többé nem létező embereknek nyilvánították valamennyiüket. Az Októberi Diploma megjelenése után a régi, 1850 előtti megyerendszert visszaállították, a külső-szolnoki részek önállóságát megszüntetve Heves és Külső-Szolnok vármegyét újból egyesítették.²¹ Egerben, a megyeszékhelyen 1860. december 12-14-én Bartakovics Béla érsek-főispán elnökletével tisztújító közgyűlést tartottak. Az 1848-ban megválasztott megyei bizottmány, amely az önkényuralom éveiben nem működhetett, most ünnepélyesen lemondott és helyette új tisztikart választottak. Heves és Külső-Szolnok vármegye hazafias szellemének bizonyítékai e törvényhatósági ülés határozatai. A közgyűlés kimondta, hogy a megyében magán kívül semmiféle más hatóságot nem ismer el. Rövidesen megalakult a központi választmány és újraalakították az országgyűlési választó kerületeket is. Az 1861. április 2-ára összehívott országgyűlés követválasztásait március 12-én tartották meg. A kettős vármegye minden tekintetben az alkotmányosság alapjára kívánt helyezkedni. Tiltakozott az önkényes adókivetés ellen, sőt az adók önkéntes befizetését is törvénytelennek nyilvánította. A korlátozott alkotmányos időszak azonban csak rövid ideig tartott. Az uralkodó és a magyar országgyűlés tárgyalásain nem jött létre megegyezés. Az országgyűlés feloszlatása után ismét megszűnt a megyei autonómia. Heves és Külső-Szolnok vármegye bizottmánya utoljára 1861. szeptember 13-án ült össze. A november 18-ára összehívott közgyűlést az egri megyeházát megszálló katonaság fellépése miatt, már nem tarthatták meg. Az Anton Schmerling osztrák államminiszter által bevezetett ideiglenes államrendszer, az ún. Schmerling-provizórium idején, Földváry János főispáni helytartó állt a kettős vármegye élén, akinek legjelentősebb tette a szolnoki törvényszék megszervezése volt.²² Deák Ferenc húsvéti cikke a provizorikus korszak végét vetítette elő. Schmerlinget 1865 nyarán felmentették hivatalából, Magyarországon országgyűlési választásokat tartottak, ám a bécsi udvar nem engedélyezte az önkormányzattal rendelkező törvényhatóságok újjászervezését. 1867 elején azonban megalakult az Andrássy-kormány és a közigazgatási autonómia is helyreállt. Heves és Külső-Szolnok vármegye Törvényhatósági Bizottsága 1867. április 29-én újból megalakult. A megye főispáni helytartójává gróf Szapáry Gyula Külső-Szolnok megyei nagybirtokost nevezték ki. A tisztújító közgyűlés első alispánnak Puky Miklóst, másodalispánnak Halassy Gáspárt és Isaák Lászlót választotta meg. Míg Halassynak a külső-szolnoki részek, Isaáknak a hevesi terület közigazgatási ügyei tartoztak a hatáskörébe.²³

Az 1870. augusztus 1-jén szentesített XLII. törvénycikk a törvényhatóságok működését lényegesen korszerűsítette. Megszűnt ugyan az örökös főispánság, de a főispánok jogkörét mégis kiterjesztették. A kormány legfontosabb helyi tisztviselője lett a főispán, aki a központi hatalom érdekeit képviselhette a vármegyével szemben. Ellenőrző és felügyelő szerepe mellett kinevezési joga volt a levéltárosi, csendbiztosi, várnagyi, a segédi és kezelői tisztségekre. A virilizmus bevezetésével a törvényhatósági bizottság összetétele is megváltozott. Ezentúl a tagok felét a legtöbb adót fizetők tették ki és csak a másik 50 % megválasztására volt lehetőség. A törvény meghatározta a vármegyei állások körét. A központi tisztviselők közé az alispán, jegyző, tiszti ügyész, árvaszéki elnök és ülnök, pénztárnok, főorvos, főmérnök, levéltárnok, főszámvevő, közgyám, és állatorvos, a külső tisztviselők körébe a szolgabíró, a városok polgármesterei, a járási orvos, mérnök, járási számvevő, közgyám és a szolgabírósági írnokok tartoztak. A törvény az egyes állások betöltésének feltételeit is rögzítette. A kettős vármegye területét 11 járásra osztották fel, közülük 4 járást a külső-szolnoki részeken alakítottak ki. A Tiszai Alsó járás az egykori Tiszai járásból jött létre. Szolnok székhellyel tíz környékbeli községet foglalt magába. A Tiszai Közép járáshoz székhelyén, Tiszaroffon kívül, 5 tiszántúli község tartozott. A Tiszai Felső járás székhelye Tiszaszalók volt és 13 községet foglalt magába, melyek többsége 1876-ban Heves vármegyéhez került, míg a többi település az újonnan szervezett Jász-Nagykun-Szolnok vármegye részévé vált. A legdélebbre eső Tiszazugi járásban Cibakháza székhellyel a Tisza és a Hármas-Körös közötti részen kilenc község feküdt.  A járások és a vármegye tisztikarát az 1870. évi XLII. törvény alapján, 1872-ben választották meg.  A külső-szolnoki részek járási vezetői közül Benkó Albert és Bárczay Gyula nevét feltétlenül érdemes kiemelnünk. Benkó Albert, a Tiszai Alsó járás szolgabírája 1906-1912 között Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispáni tisztségét töltötte be. Bárczay Gyula, a Tiszai Közép járás szolgabírája közigazgatási tisztségét feladva, a Szabadelvű Párt jelöltjeként 1884-ben és 1887-ben is elnyerte a szolnoki választókerület mandátumát.²⁴

Előző

Következő