II. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közigazgatása 1876 – 1944 között
II. 1. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közigazgatása 1876 és 1905 között
II. 1. 1. A közigazgatási reformok hatása a területrendezés előtt. A törvényhatósági és községi törvény következményei a Jászkun Kerület igazgatására
A kiegyezés utáni évtizedekben a konzervatív-liberális politikai erők – a modern közigazgatási rendszer kiépítése érdekében – a közigazgatás fokozatos centralizációját tűzték napirendre.1 Az 1870-es években a kormányzati szerepkört betöltő Szabadelvű Párt és a parlamenti ellenzék egyaránt a modern nyugat-európai polgári intézményrendszer megteremtését tekintette egyik fő feladatának. Mindez az állami igazgatás terén a tradicionálisan széleskörű megyei önkormányzatisággal szemben, a központosított közigazgatási rendszer kiépítését jelentette. A szakszerűsítés jegyében keresztülvinni kívánt kormányzati intézkedések, nem egy esetben a Függetlenségi Párt által képviselt municipalista irányzat és a magyarországi vármegyék ellenállásába ütköztek. A vármegyék – történelmi alkotmányvédő szerepükre és az abszolutizmus törekvései ellen az ország függetlenségét garantáló, évszázadokra visszanyúló rendeltetésükre hivatkozva – természetszerűleg a megyék széles körű önkormányzatiságának, autonómiájának fenntartása mellett kardoskodtak. E két irányzat konfliktusa, az államhatalom mind erősebb érdekérvényesítő szándékával, az egész korszakon végighúzódott.
Az 1870. évi XLII. törvényhatósági törvény alapvető változásokat indított el a modern polgári közigazgatási rendszer kiépítése terén.2 A törvény a törvényhatóságok létrehozásával, a közigazgatás feudális tradícióit felszámolva, új alapokra helyezte az önkormányzatiságot és a középszintű közigazgatás rendszerét, rögzítve a törvényhatóságok jogkörét, szervezetét, a választások módját, a kormányzati felügyelet és befolyás eszközeit.3 A törvényhatóságok – meghatározott saját hatáskörük, korlátozott belső autonómiájuk és politikai véleményalkotási joguk megtartása mellett – a parlament által hozott törvények és a kormányzat rendeleteinek végrehajtásával gyakorolhatták az önkormányzatot és közvetítették az állami közigazgatást.
Az 1870-es törvény, döntően új alapokra helyezte a parlamentnek felelős kormány és a területi érdekeket képviselő törvényhatóságok kapcsolatát, újraszabta a megyék hatáskörét, működését. És bár a jogszabály elsődleges célja az önkormányzati jogok korlátozása, a központi végrehajtó hatalom befolyásának növelése, a centralizáció kiterjesztése volt, a dualizmus törékeny, kompromisszumokra épülő rendszere lehetővé tette, hogy a helyi, autonóm érdekeket képviselő törvényhatóságok és az államhatalom célkitűzései alkotmányos keretek között kapcsolódjanak egybe, biztosítva a gazdasági, társadalmi átalakulás igényeihez szabott harmonikus működés, valamint a modernizációs igények alapvető feltételeit. Történelmi távlatból tekintve úgy tűnik, hogy az új törvényhatósági közigazgatási rendszer nemcsak megfelelt a kor kihívásainak, és képes volt biztosítani a közigazgatás hatékony működését, hanem eredményesen járult hozzá a gazdasági-társadalmi átalakulás igényeihez.
A törvény a vármegyéken kívül az eddig azokkal azonos, vagy azokhoz hasonló jogállással rendelkező középfokú közigazgatási egységeket – így a szabad királyi városokat, a székeket és a Jászkun Kerületet is – az ún. törvényhatóságok közé rendelte.4 Ennek következtében a későbbi Jász-Nagykun-Szolnok megye meghatározó alkotóelemeinek számító szabad jász és nagykun települések is az új közigazgatási rendszer keretei közé tagozódtak. Az 1870-es törvényhatósági törvény alapvetően megszüntette a Jászkun Kerület autonómiáját, jóllehet az 1745 óta, a feudális eredetű vármegyei rendszer közé ékelődő szabad kerületek egyelőre megőrizték területi integritásukat; állami közigazgatási keretek közé illesztésük folyamata majd csak az 1876-os területrendezéssel, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye létrehozásával érte el végső stádiumát.
Az 1870. XLII. törvény második fejezete értelmében, a megyékben létrehozott, a feudális nemesi közgyűlés helyébe lépő törvényhatósági bizottságok mintájára a Jászkun Kerületben is új, részben választások útján életre hívott, a hatósági jogokat a törvényhatóság nevében gyakorló testület alakult. A Kerület legtöbb államadót fizető viriliseinek névjegyzékbe foglalását követően, 1871. december 12-én megtartották valamennyi jász és kun településen a képviselőválasztást. A törvényességi vizsgálatok lezárultával, a Jászkun Kerület törvényhatósági bizottsága 1872. január 11-én kezdte meg működését.5 A kormányzati rendeleteket és az önkormányzati határozatokat végrehajtó tisztviselői kar szerkezete, hatásköre a Jászkun Kerület esetében ugyancsak a megyék mintájára alakult át, azzal a kitétellel, hogy a Kerület esetében a vezető tisztségviselők megtartották pozíciójuk korábbi elnevezését. 6 A kormány által kinevezett főkapitányi (főispán) teendőket az 1873. október 21-én beiktatott kecskeméti országgyűlési képviselő, Kiss Miklós látta el. A törvény gondosan szabályozta a központi és külső (járási) tisztviselők, a kezelő és szolgaszemélyzet választásának, kinevezésének, feladat- és hatáskörének, illetve felelősségének részleteit. A Jászkun Kerület tisztviselői karának mandátuma közvetlenül a törvényhatósági törvény hatályba lépése előtt lejárt, a belügyminiszter azonban nem sokkal a törvény bevezetése előtt, 1870-ben már nem engedélyezte az új kerületi tisztikar megválasztását. Így a Jászkun Kerület esetében az 1867-ben megválasztott, és kényszerűségből hivatalban maradt tisztikar lemondására csak az új választások előtt, 1872. január 9-én kerülhetett sor. A kerületi törvényhatóság tisztviselőit a jogszabályi előírásoknak megfelelően, a szervezési munkák befejeztével, a törvényhatósági bizottság 1872. január 9-10-i közgyűlésen választotta meg, 6 évre. A központi tisztikar tagjai közé az alábbi személyeket választották: Balogh Imre alkapitány, Kerek József főjegyző, Nagy Ferenc, Szivák Imre, Hajdú Sándor aljegyzők, Bozóky Antal tiszti ügyész, Pethes János főszámvevő, Baky Endre, Mészáros Illés alszámvevők, Koller Kálmán pénztárnok, dr. Orbay Antal főorvos, Horkay Péter főmérnök és Szappanos József állatorvos.7
A törvényhatósági közigazgatás kiépítése és az alsó fokú közigazgatás reformja 1871-ben a törvényhatósági joggal nem rendelkező helységek státuszának rendezésével, a községi törvény bevezetésével folytatódott. Az 1871. évi XVIII. törvénycikkely a kisebb települések, községek közigazgatását a vármegyék szervezetével összhangban, annak analógiájára rendezte.8 A törvény a törvényhatóságok területén belül a települések három csoportját különítette el, így rendezett tanácsú városokat, nagyközségeket és kisközségeket különböztetett meg. Az önkormányzati jogok gyakorlásában a legszélesebb feladatköre a rendezett tanácsú városoknak volt, e települések – ellentétben a nagyközségekkel és kisközségekkel – nem tartoztak a kisebb települések járási igazgatása alá, vezető tisztségviselője pedig a járási főszolgabíróval azonos hatáskörrel rendelkező polgármester volt. A községi igazgatás hatásköre, illetve a községi önkormányzati jogok gyakorlása a törvényhatóságokéval azonos módon alakult. Az önkormányzati jogokat e települések a felerészben választott, felerészben virilis tagokból álló képviselőtestület, illetve a közgyűlés útján érvényesíthették, míg a végrehajtást a képviselőtestület által megbízott elöljáróság végezte.
A Jászkun Kerület községeinek eredeti szervezete még a redempció után alakult ki, a községek ugyanis a megváltást, mint jogi személy eszközölték, s ez alapján kapták azokat a kiváltságokat, amelyeket a bíró és a képviselőtestület útján érvényesíthettek. A Jászkun Kerület településeinek autonómiája így a törvényhatósági és községi törvény bevezetése előtt a közigazgatás számos területére kiterjedt, a kerület községeinek közgyűlései, tanácsai a főszolgabírói, járásbírói, árvaszéki és telekkönyvi hatóság szerepkörét is betöltötték, míg elöljáróságai az elsőfokú rendőri hatóság feladatát is ellátták.9 1867-ben a Jászkun Kerület berkein belül 25 önálló helység volt, melyek egytől-egyig igen összetett közigazgatási hatáskört láttak el. A községek státuszának rendezése során a Jászkun Kerületben – nevükben megőrizve a „Kerület” kifejezést – három járás alakult: a Kiskun kerület központja Kiskunfélegyháza, a Nagykun kerületé Karcag, míg a Jász kerületé Jászberény város lett.10 A Kerületen belül végül kilenc rendezett tanácsú város (Jászberény, Félegyháza, Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunszentmárton, Túrkeve, Halas és Árokszállás) és 16 nagyközség alakult. A későbbi Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez csatolt Nagykun kerület (járás) közvetlen fennhatósága alá tartozott Kunhegyes, Túrkeve, Kunszentmárton és Kisújszállás rendezett tanácsú város, továbbá Madaras nagyközség, a Jász kerület (járás) igazgatása alá tartozott az ekkor még rendezetlen státuszú Árokszállás város, továbbá Felsőszentgyörgy, Fényszaru, Jákóhalma, Apáti, Ladány, Dózsa, Mihálytelek, Kisér és Alsószentgyörgy nagyközség. Ez a kerületi járási beosztás az 1876-os területrendezési törvény bevezetéséig változatlan maradt.
Minden jog fenntartva! © MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára