II. 1. 3. A megyeháza megépítése
A megyei hivatalok elhelyezése nehéz feladatot rótt az újdonsült megyeszékhelyre, de végül sikerült a megfelelő ideiglenes épületet megtalálni: „a városi közönség […] az úgy nevezett törvényszéki épület I és II emeletét, mely helyiség az összes megyei hivatalokat magába befogadni képes – Jász-Nagykun-Szolnok megye közönségének a központi megyei hivatalok helyiségéül 1876. évi október hó 1-től ideiglenes használatra, minden fizetési követelés nélkül, átadja.”.49 A helyzet rávilágított arra a tényre, hogy Szolnok a megye megalakulásakor nem rendelkezett olyan épületekkel, ahol a törvényhatóság közgyűlése és hivatalai az új megyeháza megépültéig megfelelő módon elhelyezhetők lennének. A város vezetése ezért már az első pillanatban átmeneti megoldást javasolt: az alakuló megyegyűlés számára – a szükséges átalakításokkal – rendelkezésre bocsátja a népkör nagytermét, az ún. „Scheftsik-féle kertben lévő Arena helyiséget”. A képviselőtestület végül abbéli reményét fejezte ki, hogy felajánlását követően mind a belügyminiszter, mind a megye „mélyen tisztelt közönsége” mindent megtesz azért, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye a legrövidebb időn belül megalakuljon, a megyei hivatalok azonnal Szolnokra költözzenek, és a megyei székház a lehető leghamarabb felépülhessen.50 A megyei közgyűlés alakuló ülésének szolnoki megtartására pedig az ún. „Arena”-t jelölték ki, amely a mai Szigligeti utca végén lévő, földszinti ülőhelyekkel, karzattal, páholyokkal és színpaddal rendelkező „szolnoki nyári színház” volt.51 1876. szeptember 4-én ebben a Scheftsik-kertben álló alkalmi faépületben tartották meg Jász-Nagykun-Szolnok megye alakuló ülését. 52 Scheftsik István sikeres lobbytevékenységének és nagyvonalú felajánlásának jutalmaképp azt a megtisztelő megbízást kapta, hogy Szolnok polgármestereként először köszönthette a vármegye tisztikarát.
Az új törvényhatóság hivatalainak elhelyezési problémája volt az egyik ürügye annak, hogy a megyegyűlés jászberényi képviselői „tekintve, hogy Szolnokon sem alkalmas hely a gyűlés megtartására nincsen, sem a közgyűlési tárgyalásokhoz mulhatlanul szükséges irattár áthelyezve nincsen”, már a megalakulás napján kezdeményezték a közgyűlés Jászberénybe helyezését.53 S bár a szolnoki képviselők, mindenekelőtt Horánszky Nándor, arra hivatkozva, hogy „közgyűlések máshol mint a székhelyen nem tarthatók”, megpróbálta egy ellenindítvánnyal kioltani a kezdeményezést, 1876. szeptember 5-én 139 igen és 81 nem szavazat mellett a közgyűlés határozatot hozott arról, hogy a törvényhatósági bizottság következő, szeptember 25-i ülését Jászberényben tartják meg.54 E törekvés hátterében nyilvánvalóan ott munkált a területrendezés során csalódott jászok későbbiek során többször visszatérő megyeellenessége.55 A kormányzat a kialakított megyerendszer védelme érdekében beavatkozott az ügybe, s Tisza Kálmán belügyminiszter nemcsak a határozatot nyilvánította törvénytelennek, de még a közgyűlést is megrótta tettéért.56 Ám a régi kiváltságok és a történelmi hagyományok tiszteletben tartása, illetve a kedélyek megnyugtatása végett – mintegy lehetőséget adva arra, hogy a jászok tisztességgel elbúcsúzhassanak a megyeszékhely-álmoktól –, ez egyszeri alkalommal engedélyt adott arra, hogy a törvényhatósági bizottság szeptember végi ülését Jászberényben tartsák meg.57
Szolnok városa, ígéretéhez híven, az új megye számára még 1876 nyarán átadta az építési telket és takarékkönyvek formájában hozzáférhetővé tette a harmincezer forintos felajánlást, így megkezdődhetett a megyeháza felépítése.58 A megye alispánja, a jászberényi illetőségű Sipos Orbán, tisztviselői felelősségtudatról és emberi nagyságról tanúbizonyságot téve, de a jászkunok csalódottságának is hangot adva, levélben köszönte meg Scheftsik István polgármesternek az új megyeszékhely nagyvonalú felajánlását: „A törvényhozás elhatározása után nekünk jutott a feladat enyhíteni a fájdalmat azoknál, kik veszteséget éreznek, nekünk kötelesség fokozni, tényleg felmutatni az előnyöket, miket a haza megyénk központjának megállapításától vár, s valóban misem könnyítheti e feladatokat, s kötelesség teljesítését inkább, mit Szolnok város nagyszerű adománya után mutathatunk, azon tény, mely bizonyítá, hogy kitűzött hazafias czéljai elérésétől áldozatok nem tartják vissza […] mellyel haladási ösvényét megjelölve, biztos reményt nyújt, hogy a veszteséget közös erővel enyhítve, megyénk székhelyét, Szolnok városát a megye polgárai általában nemcsak megnyugvással, de büszkén sajátjuknak fogják mondani.”.59
1876. szeptember 4-én, Kiss Miklós kinevezett főispán elnökletével, Sipos Orbán, a Jászkun Kerület utolsó alkapitánya, s a megszülető megye leendő alispánja közreműködésével az új törvényhatóság, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közgyűlése megtartotta alakuló ülését Szolnokon.60 Hivatalosan is megkezdődött a megyei közigazgatási rendszer kiépítése, a megyehatárok pontosítása, a szolgabírói járások kijelölése, a tisztikar hatáskörének és feladatainak meghatározása. Mint az egyik legfontosabb probléma, már az első ünnepi közgyűlésen napirendre került a törvényhatóság székházának és a megyei hivatalok ideiglenes elhelyezésének kérdése. A megyei bizottság egy hatfős bizottságot hozott létre azzal a céllal, hogy „kimerítő véleményes jelentést adjon” arról, hogy „a székház mielőbbi létesítése tekintetében milyen eljárás volna követendő, [vagyis] hogy minden körülményeket figyelembe véve milyen helyiségekkel kellend ezen székháznak bírnia; […] végül hogy az e czélra szükséglendő költségek mikénti fedezete tekintetében miféle intézkedések volnának teendők”.61
A város által rendelkezésre bocsátott, a megyei hivatalok ideiglenes elhelyezéséül szolgáló Hubay-féle ház átalakítása, festése 1876. október végére fejeződött be. Sipos Orbán alispán 1876. október 23-án még az alkapitányi hivatalban, Jászberényben fogalmazta meg azt a levelet, amelyben az érintett megyei tisztikar tagjainak beszámolt arról, hogy „a megyei hatóságnak Szolnokon leendő elhelyezésére szánt épület annyira helyreállíttatván, hogy az a legégetőbb szükségnek megfelelni immár alkalmas, a hatóság átköltöztetése iránti részletes intézkedések szüksége forog fenn”.62 A közigazgatás rendes ügymenetének biztosítása érdekében az alispán rendelkezett a birtokba veendő helyiségek felosztásáról, a megfelelő tisztviselői kar, szolgaszemélyzet és felszerelések áthelyeztetéséről: „Az átköltözködés gyors foganatosítása czéljából utasíttatik a várnagy, hogy az egyes tisztviselőkkel érintkezve, a nélkülözhető bútorok és felszerelvények jegyzékét készítse el, és az ebbe foglalt tárgyaknak azonnali elszállításáról és új rendeltetési helyükön leendő elhelyezéséről gondoskodjék.”. A tisztviselők az ideiglenes hivatali irodákba valóban csak a legszükségesebb bútorokat és felszereléseket vihették magukkal, hiszen az épület első és második emeletén az egész megyei közigazgatás számára kibérelt szobák száma mindössze 28 volt. Összehasonlításképp érdemes megemlíteni, hogy ezzel szemben az új székház szigorú értelemben vett hivatali helyiségeinek száma az első tervek alapján is meghaladta a hatvanat, a hasznos alapterület pedig nagyságrendekkel volt nagyobb ez utóbbi javára. Az alispán felkészült arra, hogy a költözés nem jár zökkenőktől mentesen, s „az irodai személyzet csekély létszáma miatt a kiadmányozásban bekövetkezett késedelem” akadályozhatja a törvényhatóság működését. Ezért is döntött úgy, hogy a megyei levéltár átmenetileg Jászberényben marad, de a megfelelő tájékoztatás érdekében „a köznyomó gépet nem nélkülözhetvén, ugyanezért a kezelésével foglalkozó egyénnel együtt Szolnokra áthelyezendő, s e czélból utasíttatik a törvényhatóság nyomdásza, hogy a gépnek becsomagolása […] iránt intézkedjen”. Az ideiglenes irodákban így kapott helyet az első emeleten a fő- és alispáni iroda 2-2 szobával és egy közös előszobával, a közigazgatási bizottság, a főjegyző, a jegyzők, a közigazgatási „igtató”, a második emeleten pedig a közigazgatási kiadó, az árvaszék, a közgyám- és a mérnöki iroda, a számvevőszék, az ügyész, a pénztár és a várnagy. „Végül tudatom, hogy az együttes átutazás napját később fogom közölni, addig is felhívom a tisztikart, hogy arra mindennap készen tartsa magát.” – szólt az alispáni körlevél.
Alig két esztendővel a vármegye megalakulását követően Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közönsége korábban nem látott, fényes ünnepségre készült. Az új törvényhatóság közgyűlése 1878. november 18.-án vehette birtokba a vármegye Szolnok város főutcáján megépült patinás székházát.63 A ceremónián a megyeháza emeleti dísztermében összesereglett megyei és városi potentátokat Kiss Miklós főispán meghatottságtól átitatott gondolatokkal köszöntötte. A főispán úgy vélte „[…] alig két évvel ezelőtt, midőn az 1876. XXXIII. t. cz. értelmében Jász-Nagykun-Szolnok megye bizottságának megalakulását ezen megye első közgyűlésében kimondá, nem számíthatott a sors azon kedvezésére, azon kiváló szerencsére, hogy ezen megye székházának ünnepélyes felavatása alkalmával, ugyan annak dísztermében először megszólalhasson. Kiváló szerencsének nevezi ezt nem csupán azon tekintetből, mivel […] a vármegyének főispáni székét elfoglalja, hanem szerencsésnek vallja ezt azért is, mivel ezen székház gyors és mint egy varázsütésre történt felépítésében a megye ezelőtt együvé nem tartozott s részben külön intézvények alatt állott részeinek a testvériség kötelékeivel történt egybefűződésének jelét látja kifejezve. Méltánylással elismeréssel kell fogadni azon reális irányt, mely a megyét ezen székház építésében vezette, mely egyéb nem lehetett nem is volt, mint az adott helyzet bölcs felhasználása s erős akarat érvényesítése mellett, úgy az önkormányzati jog – valamint az állam érdekeinek előmozdítása a jó és gyors közigazgatás lehetővé tétele által.”.64 A főispán szavai nagyon találóan összegezték az elmúlt évek eredményeit, hiszen a megye megalakulása óta eltelt 26 hónap gyors és látványos sikereket hozott. Az eltérő történelmi hagyományokkal rendelkező és különböző jogállású területeket egybekapcsolva, kiépült a megyei közigazgatás rendszere, megszilárdult az új törvényhatóság szerkezete, s mindezek mellett felépült a vármegye egységét szimbolizáló modern és impozáns székházépület, amelyről a vármegye főjegyzője, Kerek József büszkeséggel állíthatta, hogy „a haza bármely megyéjének hason czélra használt épületei között első helyet foglal el”.65
S bár az épület még ma is irigylésre méltóan rövid idő alatt készült el, nyilvánvaló, hogy csak a patetikus retorikai fordulat szerint épülhetett fel mintegy „varázsütésre”. Az ünnepélyes átadást nagyon is fáradságos, több mint kétesztendős szervező, előkészítő, pénzteremtő, tervező és építőmunka előzte meg. A megyeháza épületét hivatalosan átadó főispán ezért nemcsak a megye településeinek közös áldozathozatalát, hanem a Sipos Orbán alispán vezette „székházépítési bizottság” embert próbáló fáradozásait is nyilvánosan megköszönte: „Ezen komoly irány és erős akarat azon buzgó tevékenységben, s fáradhatatlan kitartásban nyilvánult, melyet a székház építésével megbízott küldöttség, s annak élén a törvényhatóság szeretett alispánja tanúsított, mely nélkül a megye lakosságának áldozat készsége mellett is aligha lett volna elérhető, hogy ezen a közkívánalomnak megfelelő székház alig 11 hó alatt elkészüljön, s mai napon teljesen a törvényhatóság használatába bocsáttassék.”.66 Nem pusztán a köszönet szavai, de a korabeli levéltári dokumentumok, bizottsági jegyzőkönyvek, levelek, számlák, kimutatások is azt igazolják, hogy Sipos Orbán – olykor erélyes intézkedéseket is igénylő – szervezőmunkája nélkül Jász-Nagykun-Szolnok vármegye új székháza ilyen rövid idő alatt nehezen épülhetett volna fel. Az alispán a székházépítési bizottság elnökeként a pályázati procedúra lebonyolításán, az épület ünnepélyes átadásán, a megyei településekre kivetett pótadók behajtásán, az építkezés számláinak kifizetésén és a minisztériumi jóváhagyások lelevelezésén át közvetlenül nyomon követte és dokumentálta a megyeháza felépítésének történéseit. E dokumentumok segítségével vált lehetővé ezen szimbolikus létesítmény építéstörténetének részletes rekonstrukciója. Az 1878-ban átadott megyeháza nem pusztán a dualizmus-kori közigazgatási rendszer hivatali épületének funkcióit látta el, grandiózus méretével, előrelátó építészeti megoldásaival az egykori megyei politikai elit tagjainak a vármegye egységébe, a megyerendszer megváltoztathatatlan fennállásába és a megyeszékhely töretlen fejlődésébe vetett hitét is tükrözte. A főispánnak az új megyeházán tartott első közgyűlés megnyitása alkalmából elhangzott szavait ezért is hatotta át az az optimizmus, amely az önkormányzatiság e „szentélyének” az elkövetkező évszázadok szolgálatát jelölte feladatául. Kiss Miklós főispán – örökítette meg az egykori jegyzőkönyv – „kifejezését adja egyszersmind azon forró óhajtásának, hogy ezen palota, megy a hazafias törvényhatóság áldozat készségének akarat ereje és egyetértésének monumentális jelképét képezi, azon czélra, melyre emeltetett, az önkormányzati jog gyakorlására és fenntartására is századok során is fennálljon, fenn maradjon, s kinek uralkodása alatt építtetett sokáig „éljen a király!”. 67
Minden jog fenntartva! © MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára