II. 3. 1. Vármegyei közigazgatás a Nagy Háború éveiben

A rövidre tervezett, ám hosszúra nyúló háborús időszak rendkívüli erőfeszítéseket várt el a vármegyei igazgatástól is.¹⁹ Küry Albert alispáni jelentései nagyon plasztikus képet adnak ennek az embert próbáló időszaknak az utolsó hónapjairól: „Az administratio – szinte csodálni lehet – még mindekkoráig komoly fennakadást nem szenvedett. De sokáig ez így, amint van, nem mehet, mert az igazgatás agyonterhelt szervei összeroskadnak a szaporodó munka elbírhatatlan terhe alatt […]; […] ha a kormányrendeletek oly lesújtó özönnel szaporodnak és adják a községi, városi, járási, vármegyei központi közigazgatás szerveinek a munkát, mint az utolsó időkben, akkor ha a kormányhatóság nem gondoskodik a végrehajtás céljából külön szervek felállításáról, a gépezet megakad, sőt – Isten ne adja – még komolyabb baj is történhetik. Az, amit ma a közigazgatásnak végeznie kell a vidéken, egyszerűen lehetetlenség.” „A háború […] gondjai, bajai a közigazgatás szerveinek munkáját hónapról-hónapra nagyobb, szinte legyőzhetetlen akadályok elé állítják. A temérdek rekvirálási, közellátási tennivalók maguk teljesen igénybe veszik a helyi igazgatás szerveit, de ezek mellett a termelő közönségnek a háború szerencsétleneinek a hadi özvegyeknek, rokkantaknak, árváknak, segélyre szorulóknak a mai ínséges viszonyok között ezerféle jogos kívánsága, ügye-baja s a mindennapi élet kifogyhatatlan feladatai emberfeletti türelmet, jóakaratot, méltányosságot és munkásságot kívánnak. Kivételes munkaerejű, szorgalmú, tudású és szociális érzékenységű tisztviselőkre van szükség, de ilyeneket a megfogyatkozott létszám mellett elegendőt találni, sőt kívánni sem lehet, szinte csoda, hogy az igazgatás gépezete így is forog.”²⁰

A világháború alatti egyik fontos törvény kezdeményezője vármegyénk volt. Kuszka István²¹ és társai ugyanis felvetették a háború alatt keletkezett vagyonok megadóztatását.²² A Küry Albert alispán által is támogatott javaslat fő oka az volt, hogy „szédítő arányú nyereséget produkáltak a tisztesség határain belül mozgó vállalatok is”, épp ezért a „a legnagyobb igazságtalanság volna, hogy sokan százezreket keresve nem áldoznak a közjóra, míg ezrek és ezrek halált, gyászt, vagyoni pusztulást voltak kénytelenek átélni”,²³ továbbá „e nyereséget azok érték el, a kik itthon a bizton őrzött határokon belül házi tűzhelyük kényelmét élvezték, e nyereséget akkor érték el, a mikor ezer meg ezer honfitársuk mindennap gyötrő szenvedés között a halállal nézett szembe, e nyereséget a kevesek oly módon érték el, hogy sok-sok ezer magyar honpolgár társuk a rettentő drágaságban a békés idők szorgalmával megtakarított egész vagyonkáját volt kénytelen szűkös életfenntartására fordítani”.²⁴ Emiatt kéri az alispán Tisza István miniszterelnököt, hogy terjesszen be a törvényhozás elé „a háború tartama alatt keletkezett vagyonszaporulatra progresszíve 50 %-ig emelkedő hadinyereség adót”.²⁵

A javaslat végül a törvényhozás elé került, és az országgyűlés az 1916. évi XXIX. törvénycikkellyel bevezette a háború során felhalmozódott jövedelmekre és vagyonokra kivetendő hadi nyereségadót.²⁶ A szolnoki királyi pénzügyigazgatóság megbízásából Kádas Ferenc titkár pedig az egész vármegyére kiterjedően felmérte, hogy kik használták ki a legjobban a háború „áldásait”, kiknek mennyi adót kell befizetnie jövedelme után. Szolnok városából az alábbi – legnagyobb összegű – előirányzatok születtek: Geiger Jenő 12.250K, Kánitz Náthánné 4.720K, Liebermann Mór 5.480K, Moller Arnold 8.500K, Ösztreicher Nándor 5.740K.²⁷.

Előző

Következő