II. 4. Jász-Nagykun-Szolnok megye közigazgatása a Tanácsköztársaság időszakában

Az I. világháború végén bekövetkezett katonai összeomlás az őszirózsás forradalom kitörését, Budapesten és vidéken a hatalmi viszonyok megváltozását vonta maga után. 1918 novemberének első felében, megyénkben is sorra alakultak a helyi nemzeti tanácsok, elsőként november 2-án Jászberényben, 3-án Szolnokon, majd a többi településen is. Tagságukat elsősorban a 48-as radikálisok és a szociáldemokraták képezték. Kuszka István főispán lemondott tisztségéről és november 6-án Küry Albert alispán hathatós támogatásával a szociáldemokrata Darvas Ferenc került Jász-Nagykun-Szolnok vármegye kormánybiztos főispáni székébe.¹ A hivatalosan működő nemzeti tanácsok mellett a nagyobb településeken létrejöttek különböző munkás-, földmunkás-, iparos- és katonatanácsok is. Azonban ezek az új szervek csupán politikai csoportosulásokat képeztek és a fosztogatások, a helyi vezetők megfélemlítése és elkergetése révén inkább az anarchia fokozásában, mintsem megfékezésében játszottak szerepet. A közigazgatási rendszer néhány népszerűtlen, sőt gyűlölt polgármester, jegyző és főbíró leváltásán kívül érintetlen maradt. 1919 február végén, március elején a nemzeti tanácsok nevükben néptanácsokká alakultak át. A munkástanácsokban viszont a mérsékeltebb szociáldemokraták befolyása érvényesült, akik februárban esetenként tagjaik közül kizárták a kommunistákat. Márciusban a helyzet már sok helyen, pl. Jászfelsőszentgyörgyön, Kisújszálláson és Törökszentmiklóson radikalizálódott, ám az igazi változás csak a proletárdiktatúra kikiáltása után következett be.²

Az 1919. március 21-én megjelentetett „Mindenkihez” című dekrétum előirányozta a munkás-, paraszt- és katonatanácsok országos kiépítését. A Forradalmi Kormányzótanács elrendelte, hogy minden községben, járásban és megyében alakuljanak munkástanácsok, amelyeket nemcsak hatalmi, hanem közigazgatási feladatokkal is felruháztak. A megyeszékhelyek munkástanácsaira hárult az alárendelt helyi tanácsok kiépítésének feladata, vagyis nem alulról, a demokrácia szabályainak megfelelően, hanem felülről jött utasítás szerint történt meg néhány napon belül a direktóriumoknak nevezett vezető testületek megalakítása. Ezért a megyeszékhelyek, így Szolnok város direktóriuma, egyúttal megyei hatáskört is elláttak a városi és községi direktóriumok felett. A direktóriumoknak általában 3-5 tagja volt, akik közül az egyik vezetői tisztséget töltött be. Szolnokon tudatos történelemhamisítás érvényesülése miatt az 1960-as, -70-es években megjelent munkásmozgalmi kiadványok három egyenrangú személyt neveztek meg, mintha a helyi direktóriumnak hivatalosan nem lett volna vezetője. Elsősorban a kommunista F. Bede László tevékenységét emelték ki, noha a testület határozatait, mint direktóriumi elnök a szociáldemokrata Pálfy János írta alá. Néhány településen, mint pl. Kisújszálláson a direktóriumokat az első napokban forradalmi követtanácsnak nevezték. Április 3-án a Forradalmi Kormányzótanács 26. számú rendelete, az ún. Ideiglenes Alkotmány és a 27. rendelet intézkedett arról, hogy legkésőbb április 12-ig minden szinten létre kell hozni a tanácsokat. Ekkor már elvileg az alulról építkezés demokratikus szabálya érvényesült. A járási és megyei tanácsokat az irányításuk alá tartozó alsóbb szintű községi és városi tanácsok választották, amelyek előzőleg az általános választójog alapján, a lakosság szavazatai szerint alakultak meg. A járásokat tanácsaik megalakításával a korábbi gyakorlattól eltérően bizonyos fokú önkormányzati jogkörrel ruházták fel, a 25 ezernél népesebb községek pedig városi státuszt kaptak. A városok a velük határos járások tanácsaiba is küldtek tagokat. A tanácsok legfontosabb ügyintéző szerve az intéző bizottság volt, melynek tagjait a tanács választotta meg. Az intéző bizottságok az alkotmány 57. §-a szerint általános hatáskörű államigazgatási szervekként működtek. A demokrácia, az alulról építkezés a gyakorlatban nem érvényesült. Az Ideiglenes Alkotmány a tanácsok egymás közötti hierarchikus rendjét meghatározta. A községi, városi és megyei tanácsok kötelesek voltak a felettes hatóságok rendeleteit végrehajtani és ennek megfelelően a felsőbb szintű tanácsok az alsóbb szervek felett teljhatalmú irányítói jogkört gyakoroltak. A megyei tanácsok közvetlenül a hierarchia élén álló Tanácsok Országos Gyűlése, illetve a Központi Intéző Bizottság és a Forradalmi Kormányzótanács irányítása és ellenőrzése alá tartoztak. Jász-Nagykun-Szolnok megye kilenc tagot delegált a Tanácsok Országos Gyűlésébe, ³ amely azonban csak nagyon rövid ideig, 1919. június 14-23 között működött. Bár a direktóriumok hivatalosan csak a tanácsok megalakulásáig álltak fenn, általában az intéző bizottságokat is direktóriumoknak nevezték és a hivatalos iratokon is ezt tüntették fel. Tagjaik többnyire ugyanazok a személyek voltak, mint a tanácsválasztások előtti direktóriumoknak. Kisebb módosulások helyenként előfordultak, pl. a megyei tanács intéző bizottságába Darvas Ferencet, a korábbi szociáldemokrata kormánybiztos főispánt is beválasztották. A testületnek összesen 20 tagja volt, de közülük elsősorban a korábbi direktóriumi tagok töltöttek be meghatározó szerepet. Jóllehet hatásköri átfedések továbbra is fennmaradtak és a megyei intéző bizottság tagjai városi ügyekben is eljártak, a Szolnoki Városi Tanács Intéző Bizottsága további tagokkal, dr. Guth Antallal és Molnár Anna személyével kibővült. A városi tanácsnak 72 tagja volt, ⁴ ám a tényleges vezetés az intéző bizottság kezében összpontosult.  A városi tanácson belül 6 szakosztályt állítottak fel és 20 alosztály létrehozását tervezték. Ezeknek csak egy része kezdte meg tényleges működését, mivel az elképesztő méretű bürokrácia kiépítésére már nem maradt idő.⁵ A Tanácsok Országos Gyűlésének utolsó ülésnapján elfogadott végleges alkotmány a tanácsok határozatainak előkészítését és végrehajtását hivatalosan is az intéző bizottságok feladatává tette, és ezek lettek a közigazgatás általános szervei. Az intéző bizottságok nemcsak a tanácsoknak fenntartott ügyekben járhattak el, hanem a karhatalom felett is rendelkeztek, ami ugyancsak a diktatúra érvényesülésének bizonyítéka volt. Az intéző bizottságok albizottságokra tagolódhattak, vagy tagjaik között az ügyköröket feloszthatták. Ez utóbbi gyakorlat valósult meg Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A megyei és a szolnoki városi intéző bizottság albizottságait azonban szakosztályoknak nevezték. A megyében alakult járási tanácsokba szolnoki tagokat is delegáltak, hogy az agrárvidéken a munkásérdekeket képviseljék.

A szovjet-orosz mintára felállított tanácsrendszer teljesen gyakorlatlan és képzetlen új tisztviselőivel a háborús és rendkívül nehéz közellátási viszonyok között minimális szinten sem tudta ellátni feladatát. Ezért a régi közigazgatási tisztviselők egy részét a megyei és városi tanácsok szakosztályai, vagy még inkább egyes alosztályai élére állították. Pl. Szolnokon Bubla Istvánt, Spett Ernőt, Tóth Tamást és Zrumetzky Viktor főjegyzőt is alkalmazták.⁶ Az állam politikai érdekekeinek képviseletét pedig a tanácsok fölé rendelt megbízottak, mint Wittreich Jenő, Velemi Endre és Vitéz Sándor, Jászberény város, a Jászsági Alsó és a Jászsági Felső járás tényleges vezetői látták el.⁷ A tanácsok hatáskörének részletes szabályozására a proletárdiktatúra rövid időszakában nem került sor. Az Ideiglenes Alkotmány 65. §-a általánosságban kimondta, hogy mindazokat az ügyeket intézhetik, amelyek az általuk felváltott korábbi hatóságok feladatai közé tartoztak. A megyék szakigazgatási szervezetét nem szabályozták, így az egyes megyék vezetőinek elhatározásán múlott, hogy milyen belső közigazgatási szerveket kívánnak felállítani.  A kiforratlanság Jász-Nagykun-Szolnok megyében különösen megnyilvánult, hiszen területének nagyobb része április végére idegen megszállás alá került és a frontvonal a bukást előidéző július végi katonai offenzíváig a Tisza vonalánál húzódott. A megyeszékhely hatóságainak működését a hónapokig tartó ellenséges ágyúzás és az itt tartózkodó vörös katonák önkényeskedései jelentős mértékben akadályozták. Az állandósult tüzérségi tűz az utcai közlekedést és a hivatalokban tartózkodást szinte lehetetlenné tette. Ezért történhetett meg, hogy az elhagyott megyeházát a katonák teljesen kifosztották. A Tanácsköztársaság időszakából fennmaradt levéltári anyag hiányos, a járások iratai szinte teljesen megsemmisültek. A személyi változások, a megyei, városi és járási direktóriumok közötti hatásköri átfedések, továbbá az egyes közigazgatási státuszok pontatlan, a helyi szóhasználatot tükröző elnevezése nagyon megnehezíti az archontológiai kutatásokat.  Ezért a tisztségviselők adattárát csak részlegesen lehetett összeállítani.

Előző

Következő