II. 5. A Horthy-korszak közigazgatása

A Nagy Háború (1914-1918) vesztes lezárása, a háborús veszteségek, a forradalmak (1918-1919), a vörös- és a fehérterror, a román megszállás (1919-1920), a trianoni békeszerződés (1920)¹. olyan, szinte megoldhatatlannak tűnő problémákat jelentettek, amelyek hihetetlen módon nehezítették meg egyrészt az ország gazdasági és politikai életét, másrészt a hatalomra kerülők dolgát. Mint említettük, a világháború kirobbanása előtt küszöbön állt a közigazgatás reformja, sőt eddig is és ezután is szinte minden kormány programjában szerepelt a téma, mégis csak az 1920-as évek végén született meg (ha nem is az átfogó reform) „a közigazgatás rendezéséről” szóló törvény, az 1929: XXX. törvénycikk.

1919-1920 körül a vármegyei közigazgatás a korábbi jogszabályok alapján, „a jogfolytonosság talaján állva” vette fel a munkát. A rövid életű Peidl-kormány után hivatalba lépő Friedrich István vezette kormány 1919. augusztus 8-án kiadta „A törvényes közigazgatás felvételéről” szóló rendeletét, amellyel helyreállították a forradalmak előtti közigazgatási viszonyokat.²

Már a Károlyi-kormány alatt elkezdődött az a folyamat, amikor a rendszer a kormánybiztos-főispánokban látta a megoldást. Azért bennük, mert az 1912: LXIII. törvénycikk 4.§-a alapján, a főispáni teendőket is ellátó kormánybiztosok rendkívüli hatalmuk birtokában elvileg biztosítani tudták a rendet, illetve össze tudták fogni a közigazgatási és katonai hatóságok munkáját. Így 1918 őszén, Kuszka István főispán lemondása után – annak ellenére, hogy 1918 novemberében még Tolnay Lajost jelölték³ – a vármegyei és városi tisztikar támogatása mellett a kormány Darvas Ferencet bízta meg a megye vezetésével.⁴

A Tanácsköztársaság bukása után a törvényhatósági kormánybiztosok fölé ún. kerületi kormánybiztosokat is kineveztek. 1919. szeptember 17-én nevezte ki a Friedrich-kormány gróf Ráday Gedeon volt főispánt Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék és Kecskemét város kerületi kormánybiztosává.⁵ Őt váltotta május 3-án Preszly Elemér ügyvéd.⁶ A kerületi kormánybiztos alá tartozott a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei kormánybiztos, Lippich István, aki 1919. szeptember 30-tól 1920. május 20-ig töltötte be ezt a pozíciót.⁷ Lemondása után dr. Egan Imrét bízták meg e feladattal, ő azonban mindössze másfél hónapig, július elejéig volt kormánybiztos.⁸ A rendszer megszilárdulását jelzi Lippich István ismételt (immár csak) főispáni kinevezése 1920. október 5-én.⁹

Az átmeneti időszak másik sajátosságát jelentette a román megszálló katonaság és hatóságok jelenléte. 1919 őszén Michaescu tábornok a megszállt Tiszántúli területek (benne Jász-Nagykun-Szolnok vármegye is) ellenőrzésére állította fel a Közigazgatási Főtanácsot. A vármegye önkormányzati élete ebben a periódusban megszűnt. Ezt bizonyítja Lippich István 1920. április 19-én bemutatkozó beszéde a közgyűlés előtt: „… mai napig a forradalom, a proletárdiktatúra uralma és az ellenséges csapatok megszállása akadályozták a közgyűlés összehívását”, éppen ezért „nem akarta a közgyűlést addig megtartani, míg az ellenséges csapatok a vármegye egész területét ki nem ürítették, nehogy a hozandó határozatok érvényessége vitatható legyen, vagy bármi kifogás emeltessék…”¹⁰

A közigazgatási problémákat és nehézségeket jól szemlélteti az a kinevezés és közigazgatási változtatás, amelyet Lippich kormánybiztos-főispán 1919 novemberében foganatosított. Mivel a román megszálló csapatok a „vármegye tiszáninneni és tiszántúli részeiben az államhatalom gyakorlását illetően különbséget tesznek és mert különben is a Tiszán való közlekedést szigorú utazási korlátozásokkal megnehezítik, sőt azt úgyszólván lehetetlenné teszik”, ezért a Tiszai Alsó járás főszolgabírája alá tartozó Tiszavárkony és Vezseny községeket kivette a főszolgabíró fennhatósága alól és e két községet Scheftsik István vármegyei aljegyzőre bízta, akit egyidejűleg tiszteletbeli szolgabíróvá is kinevezett.¹¹

A vármegyének valóban óriási problémákkal kellett megküzdenie. 1919 tavasza és 1920 tavasza között eltelt egy év pokoli időszak volt a vármegye lakosságának.¹²

1919 április végétől ugyanis a Tiszánál húzódott a frontvonal, így a románok ágyúzni tudták a megyeszékhelyet és a folyó menti községeket.¹³ Dunapataj után Szolnokon volt a legtöbb áldozata a vörös terrornak, ahol egyúttal felszámolták és kegyetlenül megtorolták a legjelentősebb vidéki ellenforradalmi lázadást.¹⁴ A kommunista hatalmat felváltó román megszállás súlyos anyagi és emberi veszteséget okozott. „Augusztus elején újabb kivégzésekre került sor. Jászapátiban Velemi Endre járási politikai vezetőt, Tiszaföldváron Bajkai Gábor élelmezési megbízottat. Tiszaszőlősön Péntek Ferenc direktóriumi tagot agyonlőtték. (…) Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszán inneni településein ugyancsak számos ártatlan személy életét oltották ki az ellenséges hadsereg katonái. Nagykörűben és Vezsenyben négy-négy, Jászkiséren hét helyi lakost öltek meg. Teljesen vétlen civileket legnagyobb számban két tiszántúli községben, Kunhegyesen és Fegyverneken végeztek ki. Mindkét esetben szervezett bosszúakcióról, a lakosság tudatos megfélemlítéséről lehetett szó.”¹⁵ A vármegye kirablása szisztematikusan folyt. Állat, jármű, mezőgazdasági gép, szerszám, nyersanyag - vittek mindent.¹⁶

A románok kivonulása után következtek a fehér különítményesek kegyetlenkedései. A leghírhedtebb tettre 1920. április 28-án került sor. „Az esti órákban a Prónay-különítmény III. százada Molnár Endre főhadnagy vezetésével behatolt a szolnoki fogházba, és 18 foglyot – köztük a szerencsétlen Háy Gézát is – Abonyba, a Vigyázó-kastélyba hurcolta, ahol másnap reggelre valamennyiüket megölték.”¹⁷ A konszolidáció és a legitimáció első lépéseinek egyike volt a választások megtartása (1920. január), amelyre azonban az idegen megszállás alatt (pl. Tiszántúl - románok) álló területeken csak később, a kivonulás után (a Tiszántúlon: 1920. június-július) kerülhetett sor. A választásokon győztes Kisgazdapárt egyik célja a közigazgatási reform elfogadtatása volt.¹⁸ Ferdinandy Gyula belügyminiszter törvény-javaslata – a vármegyei igazgatás szervezeti és háztartási változásairól – azonban nagy vitát váltott ki, s végül megbukott a vármegyék ellenállásán.¹⁹

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Törvényhatósági Bizottsága 1920. december 3-án tartott rendkívüli közgyűlésén tárgyalta Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Csanád, Komárom, Csongrád, Moson, Abaúj-Torna, Tolna vármegyék és Kecskemét város feliratait a törvényhatóságok és községek önkormányzatának reformja tárgyában. A vármegye úgy döntött, hogy felirattal fordul a Nemzetgyűléshez és a Kormányzóhoz, mivel úgy látták, hogy a „vármegye ma még egy életképes, ép intézmény”, mely jól teljesített a világháború alatt, sőt „megcáfolta a napról-napra ellene szórt vádakat, melyek az intézmény elavultságáról, idejét múlt voltáról, lehetetlenségéről beszéltek”.²⁰ Kijelentették továbbá, hogy a korszerű reformoknak híve ugyan a vármegye, ám ilyen rendkívüli időkben kénytelenek elutasítani a „kísérletezgetéseket és támadásokat”; éppen ezért felkérték („mint Főméltóságod szülő vármegyéje”) Horthy Miklóst, hogy akadályozza meg a javaslat elfogadását. 1921 február elején már tiltakozó nagygyűlésre gyűltek össze a vármegyék képviselői, ahol a reform elutasítása mellett döntöttek egy országos szervezet – a Vármegyei Országos Bizottság – létrehozásáról is.²¹ A Törvényhatósági Bizottság dr. gróf Almásy Imrét és dr. Kiss Ernőt választotta tagoknak a bizottságba.²² Február 19-én aztán Ferdinandy lemondott tisztségéről, majd az áprilisi kormányváltás után hatalomra jutó Bethlen István is jelezte, hogy nem a közigazgatási reform a legégetőbb problémája az országnak. Az 1922-ben lezajló választások pedig – az Egységes Párt győzelmével – megerősítették a bethleni irányvonalat.²³ A célkitűzéseknek megfelelően szabályozták a választójogot és a kétkamarás országgyűlést.

Ugyanebben az évben kezdődött a vármegyei szervezeti szabályrendelet átalakításának folyamata. 1922-ben még csak az alispán helyettesítésének kérdésében változtattak,²⁴ 1923-ban már a bekövetkezett változtatásoknak köszönhető az új szabályrendelet megszületése.²⁵ Ez azonban csak három évvel később, 1926-ban kapott belügyminiszteri jóváhagyást, és lépett életbe 1926. június 30-tól.²⁶>

Az 1922 és 1929 közötti időszak egyik kényes kérdése volt az 1923: XXXV. törvénycikk alapján végrehajtandó úgynevezett országos – közszolgálatban állókra vonatkozó – létszámcsökkentés, mely természetesen érintette Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét is. Az országos összevetés és arányosítás után azonban úgy határoztak, hogy a vármegyénél nem kell állást megszüntetni.²⁷> A belügyminiszter közölte azt is, hogy „aligha lesz módjában vármegyénk minden alkalmazottját megtartani, mert a megyénél szolgáló létszám feletti összes menekültek állása megszűnik, mivel azonban a menekültekből sem szabad 20-nál többet elbocsájtani, őket oly állásra kell kirendelni, amelyek a mostani létszámcsökkentés keretében elbocsájtás útján megüresednek”.²⁸

Kiemelkedő esemény volt az 1926. szeptember 4-én megtartott ünnepi közgyűlés, amely a vármegye születésének 50. évfordulójának állított emléket döntéseivel. Így – az 1922 és 1932 között a főispáni tisztséget betöltő Almásy Sándor vezetésével – elhatározták, hogy Horthy Miklós mellett a vármegye eddigi fő- és alispánjainak arcképét is megfestetik, hogy megíratják a vármegye történetét, hogy kiépítik a vármegyeháza Tisza felőli részét, hogy létrehoznak egy vármegyei segítő alapot, hogy létrehoznak egy tüdőbeteg-gondozó intézményt, és nyilván a jutalmak sem maradhattak el.²⁹

Előző

Következő