II. 5. 1. A „közigazgatás rendezéséről” szóló 1929. évi XXX. törvénycikk bevezetése
1929-ben sikerült tető alá hozni azt a törvényt, amely beterjesztői elképzelései szerint hivatott volt megoldani a közigazgatás problémáit.30 A szakirodalom értékelése szinte egyöntetű abban, hogy a törvény megszületésével folytatódott az a központosító tendencia, amely a dualista korszakot is jellemezte.31
A törvény első része az önkormányzati testületek újjászervezését tárgyalta. A törvény értelmében az eddig 600 tagú vármegyei törvényhatósági bizottság létszáma 498 tagú lett,32 amelynek összetétele a következőképpen alakult. A legtöbb adót fizető, úgynevezett virilisek közül összesen 180 fő,33 az összes választó közül szintén 180 fő, a szakszerűség, a vallásfelekezetek képviselete és érdekképviseleti címen 90 fő kerülhetett be a törvényhatóságba. Ezen kívül 22 fő örökös tagként,34 26 fő pedig tisztviselőként, hivatali állásuknál fogva lett tag.35
A központosítás felé hatott, hogy a törvény az úgynevezett kisgyűlés létrehozatalával,36 a főispáni jogkör bővítésével, a feloszlatás lehetőségével csökkentette a törvényhatósági bizottság szerepét. Erősödött viszont a szakszerűség, hiszen egyetemi végzettséget, gyakorlati szakvizsgát írt elő, illetve (az alispán kivételével, őt 10 évre választották) a tisztviselőket élethossziglan választották. Az eddigi rendezett tanácsú város pedig „megyei város” elnevezést kapott.
A törvény végrehajtása során a törvényhatósági bizottság szabályrendeletet alkotott és azt a július 11-én tartott rendkívüli közgyűlésen el is fogadták „a törvényhatósági választókerületekről és az egyes választókerületekben választandó törvényhatósági bizottsági tagok számáról”.37 Ezt a belügyminiszter 78.988/1929. III. leiratával hagyta jóvá, melyet a közgyűlés szeptember 4-én tartott közgyűlése azonnal életbe is léptetett.38 1929. november 20-án alkotott szabályrendeletet a törvényhatóság a kisgyűlés tagjainak számáról,39 majd ugyanekkor meg is választották a tagokat.40 December 10-én tartották a tisztújítást (1907 óta az elsőt!), ahol „egyöntetű akarattal” a régi tisztikart választották meg.41
A december 20-i közgyűlés – ugyancsak a törvény végrehajtása során – megalkotta a vármegye törvényhatósági bizottságának és kisgyűlésének ügyrendjéről szóló szabályrendeletét.42 A szabályrendelet szerint a vármegye továbbra is négy rendes közgyűlést tartott (március, június, szeptember, december hónapokban), míg kisgyűlést havonként legalább egyet kellett tartani („minden hónap első szerdáján”).
A közigazgatás átalakításának terve ezzel a törvénnyel azonban nem állt meg, hiszen 1931-ben még egy bizottság is alakult a téma szaktekintélyének számító Magyary Zoltán vezetésével. Az elkészült úgynevezett „racionalizációs program” végül nem valósult meg.43 A következő másfél évtized közigazgatását az erőteljes centralizációs törekvések jellemezték.44 Így államosították például a közegészségügyet (1936), de meg kell említeni, hogy a korszakban folyamatosan nőtt a kötelezően megalkotandó szabályrendeletek száma.45
Ennek ellenére – és ez különösen Gömbös Gyula miniszterelnök 1932-1936 közötti időszakában derült ki – „a vármegyék és városok még a harmincas évek elején is rendelkeztek olyan önkormányzati jogokkal, amelyek révén számos kérdésben akadályozhatták a központi akarat érvényesülését”, sőt „vidéki közhivatalokban dolgozók […] nagy többsége pedig – konzervatív politikai beállítottságából fakadóan – ellenezte a totális állam kiépítését”.46
1931-ben módosult a vármegyei szervezeti szabályrendelet is, méghozzá a belügyminiszter 71700/1931-III. és 72545/1931. számú, a vármegyei tisztviselők és egyéb alkalmazottak létszámát megállapító rendeletei következtében.47 Alexander Imre alispán évnegyedes jelentésében foglalta össze a szükséges tudnivalókat: „Április hó 7-ik napján a Belügyminisztériumban a normál status ügyében tartott előzetes értekezleten vettem részt. A normál státust megállapító kormányrendelet már meg is jelent. Eszerint 6 év alatt természetes apasztás folytán a vármegyénk alkalmazottainak létszáma kevesbedik az egyik II. főjegyzői és az alügyészi állással, megszűnik továbbá 7 irodatiszti állás. Viszont nyerünk 4 gyakornoki állást és 8 díjnoki állást. Ezenkívül a nem az állami illetményszámla, hanem a vármegyei háztartási alap terhére alkalmazott 19 ideiglenes díjnoki állás fokozatos megszüntetése is elrendeltetett. Különösen ez az utóbbi intézkedés igen aggályos, mert hiszen a segédszemélyzet ilyen lényeges apasztása a rendes ügymenet zavartalanságát veszélyezteti. Igyekeztem ezt az intézkedést elhárítani, sajnos a parancsoló szükség folytán eredménytelenül. Remélem azonban, hogy a viszonyok javultával a régi állapot visszaállítható lesz”.48
Az évtized végén ismét változtatni kellett a szabályrendeletet. Ekkor – 1938-ban – a megnövekedett terhekre tekintettel a belügyminiszter engedélyezte egy új (a vármegyében immár nyolcadik) szolgabírói és egy új (szintén nyolcadik) díjnoki állás betöltését.49
A II. világháború alatti rendkívüli helyzet rendkívüli intézkedéseket hozott magával. 1939-ben elhalasztották a törvényhatósági választásokat, a honvédelmi törvénnyel a közigazgatást a háború érdekeinek szolgálatába állították, illetve jóváhagyták az 1942. évi XXII. törvényt, amely a vármegyei állások betöltésének jogát a belügyminiszterhez rendelte.50>
Az évnegyedes alispáni jelentések nagyon plasztikus képet adnak arról, hogy milyen gondokkal-problémákkal kellett megküzdenie a közigazgatásnak a háború évei alatt. „…az ügyek vitele mind sulyosabbá válik. Egyik oldalon a teendők állandó szaporodása, másik oldalon a munkaerő megfogyatkozása a helyzet még további nehezülésének árnyékát veti előre”.51 „…a megszervezett nyolc gyakornok-fogalmazói és négy segélydíjas (fizetéstelen) gyakornoki állásból ezidőszerint mindössze két fogalmazói állás van betöltve, és a fogalmazók egyike is katonai szolgálatot teljesít”.52 „A vármegyei hivatalok helyzete (…) az elmúlt évnegyedben rendkívül súlyos volt, amit még tovább fokozott az ellenséges berepülések és légitámadások által okozott munkaidő kiesés, ugy hogy az amúgy is megsokszorozódott teendőket csak rendkívüli erőfeszítéssel és gyakran a rendes hivatali munkaidőn tul vállalt többletmunka teljesítménnyel lehetett pótolni. A legmesszebbmenő elismerést és köszönetet érdemli meg az a tisztviselői kar, amely a súlyos megpróbáltatások óráiban is helyén kitartva kifogástalanul teljesítette hivatali kötelességét és odaadó, áldozatkész munkájával lehetővé tette az ügymenet zavartalan tovább vitelét”.53
A polgári közigazgatás tulajdonképpen 1944-ben már háborús közigazgatásként funkcionált (háborús termelés, gettósítás, a bombázások következményeinek kezelése), ténylegesen azonban 1944 szeptemberében adta át a helyét a katonai irányításnak, akkor, amikor a közép-tiszai hadműveleti területhez tartozó megyékben (így vármegyénkben is) bevezették a rendkívüli állapotot, és a közigazgatás irányítója a kormánybiztos lett.54
Minden jog fenntartva! © MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára